Speciálisan felszerelt repülőkön szállították a lovasversenyeken résztvevő lovakat az olimpiára. A repülőn volt istálló, valamint nedves széna a lovak kényelmének érdekében. A lovak a lábukat védő utazócsizmában és kötésekben repültek, különös esetekben pedig gyógyszeres kezelést is kaphattak.
A lovakat teherautó vitte a repülőtérről a Nemzeti Lovas Központba. Az állatok ott vannak a játékok során, ahol verseny utáni masszázst , valamint fizikoterápiás és akupunktúrás kezeléseket is kapnak. És igen, nekik is van útlevelük.
A Folha de S. Paulo című brazil lap a szervezőbizottságtól származó adatokra hivatkozva arról számolt be, hogy az 50 ezer jelentkező 30 százaléka nem látja el feladatát, de nincs vészhelyzet.
A legtöbb önkéntesnek az első három napon lett elege a munkájából, főként a dühös nézők szidalmai miatt. Az olimpia elején a segítők hiánya miatt adódtak közlekedési és ellátási problémák, a bejáratoknál is hosszú sorok alakultak ki. Az önkéntesek nem kapnak pénzt a munkájukért, de ingyen étkeznek és használják a tömegközlekedést.
A Folha de S. Paulo arról is írt, hogy mintegy száz segítő adta tovább másnak az akkreditációs kártyáját. (MTI)
Finnországban van előzetes letartóztatásban az a hat kubai röplabdázó, akiket nemi erőszak vádjával tartóztattak le júliusban.
A játékosok egy felkészülési tornán vettek részt, az incidensre egy tamperei hotelben került sor. A játékosok azóta vannak börtönben. Ha bűnösnek találják őket, két évet kaphatnak. A tárgyalás időpontja egyelőre nem ismert.
Kuba mind az öt csopotmeccsét elvesztette Rióban.