A tokiói olimpia eddig el nem mondott sztorijai

GettyImages-1331722645
Tudósítóink három hét után hazatértek a tokiói olimpiáról, így eljött az ideje, hogy kiértékeljük az ötkarikás tapasztalatokat és élményeket. Az Index Sportcast e heti adásában az olimpia eddig el nem mondott sztorijait elevenítjük fel.

Kollégáink, Palotai Barnabás és Ilku Miklós három hetet töltöttek Tokióban, ahol a legtöbb magyar érdekeltségű sporteseményről a helyszínről tudósítottak. Egyet leszámítva mind a húsz magyar éremnél jelen voltunk, az olimpiai pontszerző helyek többségénél is, és igyekeztünk megszólaltani a főszereplőket.

Ez az olimpia más volt, mint az eddigiek. A koronavírus-járvány nagy kihívás elé állította a szervezőket, a sportolókat és az újságírókat is. Rengeteg adminisztrációs munkát követelt meg a szereplőktől a biztonságos rendezés, kollégáink közel száz levelet váltottak a szervezőkkel, nem beszélve a telefonapplikációk naponta való frissítéséről.

A nehézségek ellenére csak pozitív tapasztalatokkal, élményekkel térhettünk haza Tokióból, amelyeket most hallgatóinkkal is megosztunk az Index Sportcastben

  • a legkedvesebb sporteseményeinkről,
  • a koronavírus okozta nehézségekről és azok megoldásáról,
  • a helyiek segítőkészségéről és türelméről,
  • valamint arról, hogy Magyarország képes lenne-e olimpiát rendezni.

Az Index Sportcast elérhető az iTuneson és a Spotifyon is, a korábbi adásokat ide kattintva hallgathatja vissza.

Az Index Sportcast most rövid nyári szünetre megy, de szeptembertől megújulva tér vissza, és még színesebb tartalmakkal várja a hallgatókat. 

(Borítókép: Milák Kristóf a 200 méter pillangóúszás eredményhirdetésén a tokiói olimpián. Fotó: BSR Agency / Getty Images Hungary)



  • Tippek
  • Biztosítás