Ezekkel a szavakkal búcsúzott édesapja Suhajda Szilárdtól
További Sport cikkek
- Az olimpiai bronzérmes Muhari Eszter magabiztosan címvédése a női párbajtőrözők között
- Még mindig kórházban ápolják a mérkőzése előtt rosszul lett dartsost
- Ed Sheeran volt a nap szenzációja, a háromszoros dartsvilágbajnok kiütéssel rajtolt
- Meghalt Jakab Vilmos olimpikon ökölvívó
- Sulyok Tamás lesz Az év sportolója gála fővédnöke
Suhajda Szilárd legutóbb szerda délelőtt adott magáról életjelet műholdas telefonon, nagyjából 8700 méteres magasságból: akkor azt mondta, három-négy óra múlva elérheti a csúcsot. A Hillary-lépcső magasságában érkezett utoljára jel a nyomkövetőjéről, ez volt az utolsó lokáció, ahonnan a pozíciója még érzékelhető volt.
Hosszas keresés után végül csütörtök este érkezett a hír, miszerint egy másik expedíció tagjai megtalálták őt a Hillary-lépcsőnél, 8780 méteres magasságban, de nem tudtak segíteni rajta (hogy miért, arról itt írtunk bővebben). Ezt követően felvették a kapcsolatot az alaptábori hátteret biztosító nepáli ügynökséggel, és elindult egy helikopter, valamint három serpa Suhajda megkeresésére.
„A reményt adom fel utoljára”
Péntek késő este egy bejegyzés jelent meg a magyar mászó közösségi oldalán, ahol szerettei arról írtak, hogy beletelhet akár 24 órába is, mire kiderül, mi van Suhajdával. Szombat délután érkezett a hír, hogy a mentőcsapat több napi kutatás után nem találta meg Suhajda Szilárd magyar hegymászót, így feladták a keresését. Kommentelők tízezrei, sportolók, közéleti személyiségek és a barátok is búcsút vettek tőle.
Suhajda Szilárd édesapja közösségi oldalán búcsúzott fiától a következő sorokkal:
Sziszikém! Nincs szavam a nepáli hírekhez. Ha igaz is, ami lehetetlennel ér fel, bennem mindig élsz, idézve a képeslapod hátulján írt záró üzenetedet; »Apa! Vigyázz az egészségedre, és tudd: nagyon szeretlek! Szilárd« – köszönöm: és ez cseng állandóan a fejemben. »Apuci!«. Én a reményt adom fel utoljára.
A körülmények korántsem voltak ideálisak
Suhajda Szilárd indulása előtt az Imagine Nepal ügynökséget bízták meg azzal, hogy javítsák meg a köteleket a II-es tábor és a csúcs között. Az Imagine Nepal idén áprilisban három dolgozóját is elveszítette a munkálatok alatt egy tragikus balesetben. Az ügynökség vezetője, Mingma elmondta: ilyen zord időjárással még nem találkoztak az Everesten. Úgy vélte, „nem ez volt az éve annak, hogy valaki pótlólagos oxigén nélkül megmássza az Everestet” és azt is elmondta, hogy „soha nem tapasztalt még ilyen hideget a Mount Everesten”.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Suhajda Szilárd egészségügyi állapota sem indokolta azt, hogy a magyar mászó útnak induljon. Utolsó naplóbejegyzésében, amelyet Facebook-oldalán tett közzé, azt írta, az utolsó napokban nagyon köhögött, fájt a torka, „rémséges dolgokat krákogott fel” és könnybe lábadt szemekkel küzdött. Ennek ellenére igyekezett mindent megtenni a gyógyulás érdekében.
A legnagyobb kérdés a csúcstámadást illetően
Suhajda Szilárd csúcstámadásának legnagyobb kérdése már a kezdetekkor is az volt, megéri-e? Erről Koncz Ákos antropológus, hegymászó, az első magyar egy nyolcezres hegyen (Cso-Oju: 8201 méter), a Megszállottak Klubjának elnöke (2008–2022) írt véleménycikket az Indexen. Mint azt Koncz Ákos felidézte, a Mount Everestet 70 éve, 1953-ban mászta meg Edmund Hillary és Tenzing Norgay. Az indulást megelőzően az expedíciót vezető John Hunt ezredes állítólag azt nyilatkozta egy újságnak: „Semmilyen ár nem túl magas az Everest megmászásáért”.
(Borítókép: Suhajda Szilárd / Facebook)