Eljátszottam, hogy egy Trabant jár az első helyért

A magyar országúti kerékpározás utolsó virágkorát az 1960-as években élte. Sok nagy egyéniség tekert egy időben, akik egymásért is hajtottak. Így nyerhette meg Magyarország 1966-ban a mexikói körversenyt, és állhattak dobogóra a válogatottak a Békeversenyeken vagy a környékbeli országok körversenyein. Ennek a korszaknak volt az egyik nagy egyénisége a most 77 éves Juhász Béla is, aki jófejségből győzelemről mondott le, és aki polivitaplexszel doppingolta magát.

Nem sokon múlott, hogy Juhászból futballista legyen. Ügyesen játszott, így szúrta ki egy edző a Szervita téren, egy grundfocibajnokságon. El is vitték a Vasasba, de elég hamar sportágat váltott, egy kerékpáros tehetségkutató megváltoztatta az életét. Az Osztyapenkó-szoborig tartó versenyen hatalmas, ötperces előnnyel verte kortársait, így azonnal leigazolta őt a Budapesti Építők.

Juhásznak a bringa lett az élete, az ágya mellett tartotta a kerékpárját, és mikor dolgozni kezdett, akkor is minden lehetőséget megragadott az edzésre. „Megszállott lettem, télen is tekertem, ha tehettem, munka előtt a Normafa felé kerültem. Meg kellett lenni a kilométernek, egy napot sem hagytam ki" – emlékezett vissza. Évente átlagban 25 ezer kilométert tekert úgy, hogy nem volt lehetősége melegégövi edzőtáborokra. Legtöbbször egyedül hajtott, csak a válogatott közös edzésein akadtak társai.

„Tudtam motiválni magamat, ha egyedül edzettem, eljátszottam például, hogy egy hegytetőn van a befutó, és egy Trabant jár az első helyért."

Az edzéseit egy orosz szakkönyv alapján végezte, sok résztávos tréninget is beiktatott, de igyekezett a könyv egyik fontos tanácsát is betartani.

Nem lehet mindig akarni. Az akaratnak, ahogy az étvágynak, pihenésre van szüksége.

Gyorsan lépett előre, húszévesen már a felnőtt válogatott tagja volt, egy év múlva hosszútávú magyar bajnokságot nyert, amit még négy másik követett később. Nemzetközi szinten is jegyzett kerékpáros lett, több körversenyen top 10-es.

Az 1964-es bolgár körversenyen is jó formában volt, amit nem tudott maradéktalanul kiélvezni. A második nap hegyi szakaszán sikerült meglógnia, így megszerezte az összetett első helyéért járó sárga trikót. Azt a következő három szakaszon meg is tudta védeni, a hatodik etapon viszont egy defekt miatt elszállt minden esélye. A csapatvezető nagyon hátul volt, éppen a szintén versenyben lévő fiára figyelt, így Juhász nagyon későn kapott új kereket. Jelentős időhátrányba került, 50 kilométert még egyedül is tekert. A hátralévő szakaszokon már nem tudta eltüntetni a különbséget, azért sem, mert elfogyott a csapat, a hideg idő miatt sokan feladták a versenyt. Juhászon kívül csak Takács András és Polaneczky Dezső fejezte be a magyarok közül. 

Juhász 1968-ban a Bécs–Graz–Bécs verseny 195 kilométeres hegyi szakaszát nyerte meg, amivel az összetett győzelmet is megszerezte. Egyik legértékesebb eredménye az 1964-es Békeverseny nyitószakaszán elért harmadik helye.

A megszállottak aranykora

A szocialista országok versenyzői nem álmodhattak arról, hogy a nagy körversenyeken, a Giro d'Italián vagy a Tour de France-on indulhassanak. A keleti blokknak is megvolt a maga Tourja, az NDK-t, Lengyelországot és Csehszlovákiát átszelő Békeversenyeken is közel háromezer kilométeres távon küzdöttek egymással a legjobb amatőrnek nevezett bringások.

„Minden évben május 8-án, a második világháború lezárásának napján volt a rajt. Nem tudtunk igazán versenyképesek lenni, mert ha sok kilométert, olykor kilencezret is tudtunk gyűjteni addig, nem volt elég versenyünk előtte. Azt a tömeget, azt a lendületet nem szoktuk meg. Az északi részeken sokszor nagyon hideg is volt, egyszer úgy eléheztem, hogy havat szedtem a számba. A kockaköveken majdnem kiesett az agyunk, mert mi vékony kereket használtunk, míg az ellenfelek már ballonos gumit."

Azért így is volt néhány nagy eredmény, 1966-ban a hatodik szakaszt Juszkó János nyerte, míg Megyerdi Antal lett a harmadik. Utóbbi a korszak egyik legjobb hegyimenője volt, az amatőr vb kilencedikje, de a hatvanas években a Tour de Hongrie-t nyerő Stámusz Ferenc és Mahó László is elismert bringásnak számított. Ahogy a 24-szeres magyar bajnok, három olimpián szereplő Takács András is. Megdöbbentően nagy volt akkor a merítési lehetőség.

Mind megszállott versenyzők voltak. Nem a társadalom krémjéhez tartoztak, mind föl akart törni. A saját szorgalmukból és elhivatottságukból éltek.

De ha én a futballt választom, akkor is minden erőmmel nyerni akartam volna" – mondta Juhász, aki szerint ez volt a magyar kerékpársport aranykora. 

Juhász is kiemelt sikernek tartja a válogatott 1966-os mexikói körversenyen elért győzelmét, ahol több szakaszon ő is dobogós lett. Egy darabig vezetett a hegyi pontversenyben, az összetettben az ötödik helyen állt. Egy hegyi szakaszon rossz taktikát választva besavasodott, így visszacsúszott. Az utolsó etapokon viszont már megint jó erőben volt, ahogy a többi magyar is. A 18. etapon Megyerdi Antal, Juhász Béla, Juszkó János volt a befutási sorrend.

A magyar körről, a Tour de Hongrie-ról is több emléke van Juhásznak. 1963-ban sportszerűségi díjat kapott, mert a répcelaki sorompónál megállt, míg néhány ellenfele átmászott rajta, hogy versenyben legyenek az első helyért. Juhász a hirtelen jött pihenőt hasznosan töltötte, könnyített magán, amit egy sajtófotó is megőrzött.

Egy másik TdH-n a Budapest–Miskolc szakaszon úgy lett második, hogy

amiben feleségével lakik. Juhász utólag már bánja a dolgot, mert a srác nem kapott lakást, és hamarosan disszidált is.

Mit kezdene 16 autógumival?

Bár amatőrök között versenyeztek Juhászék, nem voltak a szó minden értelmében azok, pénzdíjakat és értékes tárgynyereményeket kaptak. Az 1969-es jugoszláv körversenyen például egy Fordot nyert a második helyen végző Takács András, aki persze később eladta az autót, és megosztozott társaival a nyereményen - ahogy az szokás a bringásoknál, mert a kerékpár csapatsport. Juhász is nyert motort, rádiót, egy 1967-es osztrák versenyen pedig 16 autógumival jutalmazták. Amikkel persze nem tudott mit kezdeni, ott helyben eladta őket. Volt, hogy nyereményeiért 12 ezer forintot kapott, ami akkor egy éves fizetésének felelt meg. 

Természetesen a bringások is kihasználták, hogy külföldre járhattak, és be tudtak csempészni keresett holmikat az országba. „A Bécsből induló InterTourokon mindig többen voltak a kísérők, mint a bringások. A minket váró Schwarz bácsival akart mindenki üzletelni. A határnál a bicikliket is átnézték, kivették a kormánydugót is, hogy biztosan a kormánycsőbe rejtettük a valutát. Mi meg nevettünk magunkban, mert a szingógumiba volt bevarrva." 

Juhászékkal nem egyszer fordult elő, hogy a versenyekre is biciklivel mentek, például Bécsig is letekertek 260 kilométert, mert az egyesületüknek nem volt busza. A magyar kerékpárosok nem is álmodhattak arról, hogy profi kiszolgálást kapjanak. „Kollégiumi szobákban laktunk, kinyúlt sodronyágyakban feküdtünk.

Orvosunk, gyúrónk sosem volt, rizskochot ettünk és a polivitaplex volt a mi doppingunk.

Klubhűségért sorozás

Juhász az Építőkben kezdte és ott is fejezte be karrierjét, a klubhűség fontos volt számára. A belügy csapatához, az Újpesti Dózsához akarták vinni, de ő ellenállt, amiért a korra jellemző módon próbáltak megbosszulni. A munkahelyére ment be egy rendőr, hogy bekísérje a hadkiegészítő parancsnokságra. Juhász korábban megfizette a katonaadót, így elvileg kiváltotta a sorkatonai szolgálatát, de ezzel akkor nem törődtek. Juhász furcsállta, hogy bevitték, hiszen már az eskütételre készültek sorkatonák. Nem tudtak mit kezdeni vele, így másnap hazaengedték. Ám este már újra a laktanyában volt. Egy ismerőssel próbálták meg kitalálni, hogy milyen egészségügyi indokkal szabadulhatna.

– Nincs valami bajod?
– Nincs.
– Gondolkozz azért, hátha van.

Gondolkozott. Majd tett róla, hogy legyen baja. Mészporral dörzsölte be a szemét, ami természetesen begyulladt. Akkoriban trachomajárvány volt, így arra gyanakodtak, hogy Juhász is ezt a szembetegséget kapta el. Emiatt a Honvéd Kórházba vitték, majd a betegségre hivatkozva egy hónap múlva leszerelték.

Juhász 1970-ben búcsúzott a versenyszerű kerékpározástól, a Mecsek Kupa dobogóján állt utoljára. A következő negyven évben nem is ült bringára, minisztériumi hivatásának élt, de 67 évesen újra nyeregbe szállt, és amatőr versenyeken sok fiatalt is maga mögött hagyott.

Ha Nyugaton születünk, többet ki lehetett volna hozni a kerékpározásból. Én erre születtem, csak ez érdekelt, de föl kellett ismerni, mi van a sport után.