Két tömegverekedés, egy 0-0, így születtek meg Amerika menő sportjai

15eveningss-slide-PVYP-superJumbo
2018.09.01. 21:16

Már csak a valószínűségét tekintve is elég hihetetlennek tűnik, hogy egy nem túl ismert montreali egyetemhez vezessen vissza három olyan világszerte népszerű sportág eredete is, mint a jégkorong, a kosárlabda és az amerikaifutball, pedig igaz. A McGill nélkül Amerika négy kedvenc sportjából három nem lenne, az pedig már csak a ráadás, hogy  Kanada nélkül egyik sem létezne. A hoki, kosárlabda, amerikaifutball hármast ráadásul nagyjából 15 éven belül találták fel, ami csak a valószínűtlenségi faktort erősíti.

De haladjunk is szépen időrendben!

Köszi, Kanada, hogy kitaláltátok az amerikaifutballt

Az amerikaifutball már csak a neve miatt is összeforrt az Egyesült Államokkal, történetileg is úgy tartják, hogy az első amerikaifutball-meccset 1869. november 6-án rendezték a Princeton és a Rutgers egyetemek részételével, az igazság viszont az, hogy annak a mérkőzésnek, pontosabban a mérkőzés szabályainak nem sok köze volt az amerikaifutballhoz.

Olyannyira, hogy az 1869-ben érvényes futballszabályok szerint játszották, csak rúgni lehetett a labdát, dobni vagy azzal kézben futni nem lehetett – mindez azért volt egyébként így, mert a Rutgers pályáján játszottak, tehát ők mondták meg, milyen szabályok szerint rendezzék a mérkőzést.

Az első hivatalosnak tartott amerikaifutball-meccs tehát nem VOLT több, mint egy gyatrán megszervezett focimeccs.

Az első rendes amerikaifutball-mérkőzésre öt évet kellett várni, ekkor futott be a McGill levele a Harvardhoz (őket a Princeton és a Rutgers fertőzte meg az általuk amerikaifutballnak tartott dologgal), hogy kihívnák őket egy futballmeccsre, de mivel nem nagyon tudtak megegyezni a szabályokban, végül úgy döntöttek, hogy két mérkőzést is rendeznek egymás után, egyet a Harvard, egyet a McGill elgondolása szerint.

Az 1874. május 13-14-én rendezett kettős összecsapásra 500-an váltottak jegyet, ők azt láthatták, hogy az első napon a Harvard simán, 3-0-ra verte a McGillt a labdarúgás némileg módosított szabályaival (akkoriban Boston Game-nek hívták ezt) tartott meccsen: csapatonként 25 fő volt pályán, a a gömb alakú labdát főként rúgni lehetett itt is, de már engedték a kézzel való felvételét, ha pedig elállták a labdát játékos útját, az hátrafelé dobhatta vagy rúghatta a labdát. A szabályok elég zavarosak voltak, nem is csoda, hogy ebben a formájában nem is maradt meg ez a sportág.

Kép az 1874-es első, igazi amerikafutball-meccsről
Kép az 1874-es első, igazi amerikafutball-meccsről
Fotó: McGill University

Másnap jöttek a McGill szabályai és labdája:

egy tojásformájúra felfújt bőrdarab, amelyet meg lehetett fogni és úgy futni, de a dobás és a rúgás is szabályos volt.

Kísérletekre volt osztva a támadójáték, mint a mai amerikaifutballban, tryokra ment a játék (ezek lettek később a touchdownok),  csapatonként pedig 13-13 játékos küzdött. A végeredmény egy nagy 0-0 lett, de ez is elég volt ahhoz, hogy a Harvard játékosait megfertőzzék az újszerű szabályok.

Nem sokkal később a Harvard már a Yale-t is megtanította az új verzióra, aztán jött a Princeton, röviddel utánuk pedig már mindenki így játszotta az amerikaifutballt: 1876-ra hivatalos szabálykönyvet is kapott a sportág, amit a legtöbb egyetem csapata átvett.

Jég+rögbi=hoki

Kevesebb mint egy évvel a Harvard–McGill-meccs után, 1875-ben egy montreali mérnök és nagy rögbiszurkoló, James Creighton kiszúrta magának a város földalatti, fedett jégcsarnokát, mint remek helyet, ahol a barátaival a tél alatt is jó kondiban tudják magukat tartani rögbi híján.

Creighton és barátai – szinte mind a McGill egyetem hallgatója volt, beleértve Creightont is – vasárnaponként, a jégpálya őrét lefizetve jártak be, március 3-án pedig addig gyakoroltak, hogy a komplett szabályok is kialakultak, így arra a szerdára meghirdették a történelem első hokimeccsét. A helyi újságban, a Montreal Gazette-ben megjelent cikk szerint mindenre gondoltak, az érdeklődőket arról is tájékoztatták, hogy pattogó labda helyett egy lapos fadarabbal játszanak majd, nehogy a korong valakit eltaláljon játék közben. A nézők nagyjából meg is úszták, de nem mindenki volt ilyen szerencsés.

Eltérő beszámolók szerint vagy gyerekek untak rá a történelmi hokimeccs nézésére, és mentek fel a jégre játszani, amikor is az egyiküket fejen találták, amiből aztán elég nagy verekedés tört ki, vagy a helyi műkorcsolya-csapatnak lett elege az eléggé elhúzódó találkozóból, és a nézők közül hergelve indították a bunyót, amiben sípcsontok, fejek és a kispadok is törtek a beszámolók szerint.

victoria-rink
Fotó: McGill University

Az első meccset még kilencfős csapatokkal játszották, a rögbis múltnak köszönhetően nem lehetett előre passzolni, két éven belül viszont a kilences csapatok hétre csökkentek. Két évvel később, 1879-ben megalakították az első hokicsapatot, a McGill Hockey Clubot, 1892-ben Lord Frederick Walter Stanley kormányzó adományából megszületett akkori nevén a Dominion Challenge Cup, amit ma Stanley-kupaként ismerünk, 1909-ben létrejött a National Hockey Association, amiből nyolc év múlva az NHL lett, 1920-ban pedig már a nyári olimpia programjában volt a hoki.

Két barackos kosár, egy kis rossz idő, és kész is

Az viszonylag széles körben elterjedt tény, hogy a kosárlabda nem valami másik sportágból fejlődött ki, hanem sokat gondolkodva kitalálták, a megszületésének körülményei viszont már nem ennyire ismertek.

A dolog 1891-ig, azon belül is december 21-ig nyúlik vissza, amikor a kanadai Dr. James Naismith épp az egyesült államokbeli Massachusettsben található Springfield keresztény dolgozók iskolájában dolgozott – ez a későbbi YMCA (Young Men's Christian Association) keresztény szervezet elődje volt. Ezen a napon főnöke arra kérte, hogy találjon ki valami időtöltést, amit fedett pályán is lehet végezni a tél során, amikor a többi sportág gyakorlása a rossz idő miatt lényegében lehetetlen, hogy ezzel is lekösse az iskola magatartásproblémás tanulóit.

A megoldásra két hetet kapott, de nem véletlen, hogy pont őt keresték meg a feladattal, és hogy ilyen rövid határidőt kapott: Naismith ugyan nem volt hatalmas termet, de legendásan erős, és kifejezetten művelt volt. A montreali McGill egyetemen tanult, ahol összesen 11 diplomát szerzett, orvosként doktori címet is kapott, de a papi képzést is elvégezte, egy évben pedig őt választották az egyetem legjobb sportolójának.

Nem is kellett sok, hogy Naismith fejéből valahogy kipattanjon az ötlet:

két barackos kosarat szögelt a falra, a tanítványainak adott egy focilabdát, és csak annyit mondott nekik, a lényeg, hogy a labdát a kosárba dobják. Megfújta sípját, és kezdődött is az első kosárlabda-mérkőzés.

A feltalálásnál egy fokkal érdekesebb, hogy egy olyan eszes ember, mint Naismith, csak kínok árán jött rá, hogyan tudná felgyorsítani a játékot.

Eredetileg ugyanis a labda bennmaradt a kosárban, és létrán kellett felmászni érte, hogy kivegyék, és folytathassák a játékot.

Naismith első fejlesztése az volt, hogy fúrt egy kis lyukat a kosár aljára, amin keresztül egy partvisnyéllel verték ki a kosárból a labdát, a hálós megoldást csak sokkal később vezették be.

Bár az első meccs óriási verekedésbe torkollt – több monokli, egy vállficam és egy ájulás volt a listán –, ez is közrejátszott abban, hogy Naismith módosította kicsit az eredetileg megfogalmazott szabályokat. Végül 13 pontban szedte össze a játék lényegét, innentől kezdve pedig futótűzként terjedt a kosárlabda, köszönhetően annak, hogy a YMCA magazinja lehozta a szabályokat.

Naismith szerény emberként sosem kérkedett a világ egyik legelterjedtebb játékának kitalálásával, pénzt sem kért érte soha, sőt, összesen annyi hírnévnek engedett, hogy az 1936-os berlini olimpia első kosármeccsén ő végezte el az ünnepélyes labdafeldobást. Sőt, igazából nem is tartotta túl nagyra a kosárlabdát, úgy vélte, a torna és a rögbi sokkal jobb nevelési eszköz a magatartási problémákkal küzdő fiatalok számára.

Felhasznált források:

CBC | RCINET | McGill

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!