Ötven éve halt bele egy balesetbe az autóversenyzés zsenije

A McLaren a Forma–1 hetvenéves történelmének második legrégebbi és legsikeresebb csapata a Ferrari mögött: 863 versenyen 8 konstruktőri és 12 egyéni világbajnoki cím, 182 futamgyőzelem, 486 dobogós helyezés, 155 pole-pozíció és 5353,5 világbajnoki pont áll a csapat neve mellett.

A szebb napokat látott brit csapat alapítója és névadója, Bruce McLaren 1937-ben született, az új-zélandi Auclandben. Szinte szükségszerű volt, hogy autóversenyző váljon a fiatal McLarenből, ugyanis a családnak autószerelő műhelye volt. Bruce apja maga is versenyzett a 30-as években, ezért nemhogy ellenezte fia hasonló ambícióit, hanem ő maga tanítgatta az alapokra. Hamar kiderült, hogy Bruce McLaren született tehetség: 16 évesen nyerte első – saját bevallása szerint élete legrövidebb és leglassabb – autóversenyét az új-zélandi tengerpart homokján, és onnantól nem volt megállás. 

Pedig egy gyerekkori betegség miatt az is nagy szó volt, hogy McLaren egyáltalán megfelelően tudott járni. Perthes-kórban szenvedett, és a csontelhalással járó betegség következtében egyik lába rövidebb volt, mint másik. Két évet töltött egy speciális ágykerethez szíjazva, hogy képes legyen lábra állni. A betegség nem múlt el nyomtalanul, élete végéig komoly fájdalmai voltak a deformáció miatt. 

44 évig McLaren volt a legfiatalabb futamgyőztes

Versenyzői karrierjében az 1958-as Új-zélandi Nagydíj hozta meg az áttörést, ahol olyan nagyágyúkkal mérhette össze tudását, mint Jack Brabham, Stirling Moss vagy Jim Clark. Ekkor figyelt fel rá Brabham, aki barátjává és mentorává vált. McLaren egy ösztöndíjprogramnak köszönhetően Brabham csapatánál, az angol Coopernél versenyezhetett a következő években.

Azonnal bizonyította tehetségét az akkor mindössze 21 éves McLaren. Első versenyén győzni tudott az F2-esek között a Nürburgringen, az összetettben pedig – az F1-es és az F2-es mezőny együtt versenyzett akkoriban – a szenzációs ötödik helyett szerezte meg. Ezzel McLaren bekerült a motorsport élvonalába. Első F1-es győzelmére sem kellett sokat várni, mert 1959 decemberében a szezonzáró sebringi Amerika Nagydíjon intették le elsőnek. Győzelmével új rekordot állított fel az F1-ben: 

A legfiatalabb futamgyőztes rekordját egészen 2003-ig, Fernando Alonso hungaroringi győzelméig McLaren tartotta. 

A következő évben egy újabb futamgyőzelemmel versenyzői pályafutásának legjobb eredményét elérve második helyen zárta a bajnokságot csapattársa és mentora, Jack Brabham mögött. 1962-ben összejött McLarennek, ami sok világbajnoknak nem: megnyerte az illusztris Monacói Nagydíjat. A következő győzelmére hat évet kellett várnia, de az még a monacói sikerénél is fontosabb volt. 

Többre vágyott a versenyzésnél

McLaren nemcsak ügyes  pilóta volt, hanem remek mérnök és tervező is, pontosan tudta, hogyan működik egy versenyautó. Egyik szerelője elmondása szerint ha átmentek vacsorázni McLarenhez, annak mindig az lett a vége, hogy előkerült a papír és a ceruza. Ez is mutatta, hogy McLaren nem elégedett meg a versenyzéssel, annál többre vágyott. 

1961-ben Brabham elhagyta a Coopert, hogy saját csapatot alapítson. Ez McLarenre is inspirálóan hatott, ugyanakkor felismerte, hogy az évekig domináló Cooper már leszálló ágban van. Két évvel később megalapította a mai McLaren elődjét, a Bruce McLaren Motor Racinget, ami 1964-ben, az ausztrál és új-zélandi helyszínekből álló Tasman Seriesben debütált egy Cooper-modellel. A csapat logójába az Új-Zélandon őshonos madár, a kivi került. A madár sziluettje kisebb változtatásokkal egészen 1980-ig minden McLaren-modellen feltűnt. 

A Bruce McLaren Motor Racing győzelemmel mutatkozott be az alapító hazájában; a pukekohe-i elsőséget még kettő követte, ami elég volt ahhoz, hogy az egész sorozatot megnyerje a csapat. Ahogy az első győzelemre, úgy az első tragédiára sem kellett sokáig várnia a frissen alakult istállónak. McLaren csapattársa, a 26 éves amerikai Timmy Mayer a sorozat utolsó versenyén halálos balesetet szenvedett: a pályáról kirepülő autó gyakorlatilag ketté szakadt, Mayer azonnal szörnyethalt. 

Azokban az időkben gyakoriak voltak a halálos balesetek a pályákon, a versenyzés része volt, a pilóták hozzá voltak szokva, hogy minden egyes alkalommal az életüket kockáztatják, amikor beülnek az versenyautójukba. McLaren szerint aki versenyezni akar, annak nem szabad a baleseteken rágódnia, az a legjobb, ha minél gyorsabban elfelejti és továbblép. Timmy Mayer méltatásában írta le azokat a híres mondatokat McLaren, amelyek jól összefoglalták hozzáállását a versenyzéshez.

A hír, hogy azonnal meghalt, szörnyű sokk volt mindannyiunk számára. De ki mondaná azt, hogy mindössze 26 év alatt nem látott, tanult és tett többet, mint más egész életében? Mindent megér valamit jól csinálni, még az sem tűnik túlzott vakmerőségnek, ha belehalsz, miközben próbálsz még jobb lenni. Elpazarolja az életét, aki nem használja ki a tehetségét, úgy érzem, az életet nem években, hanem teljesítményben kell mérni.

Meghódították Amerikát a papajaszínű autók

McLaren célja kezdetektől fogva az F1 volt, olyan nagyágyúkkal akart harcba szállni, mint a Lotus, a Maserati és a Ferrari. Ehhez viszont pénzre volt szüksége, nem is kevésre, mert az F1 már akkor sem volt olcsó sport. A kezdeti időkben a csapatnak rendes műhelyre sem futotta, egy lepusztult szerelőcsarnokban készültek a versenyautók. McLaren azzal jutott pénzhez, hogy a Fordnak kezdett el tesztelni, kamatoztatva, hogy mérnöki látásmódjával és tapasztalatával sokkal részletesebb visszajelzéseket tudott szolgálni az autók viselkedéséről.

Pontosan el tudta mondani az első teszt után, hogy mi történt az autóban, és ami ennél is fontosabb, hogy hogyan lehetne javítani rajta. Csodálatos kombinációja volt a versenyzőnek, a mérnöknek és a tervezőnek, aki még kommunikálni is tudott

– így jellemezte McLarent Roy Lunn, a Ford sportprogramjának akkori vezetője. A fordos kapcsolatnak köszönhetően McLaren 1966-ban egy Ford GT40-nel indulhatott a Le Mans-i 24 versenyen, váltótársa egy másik új-zélandi pilóta, Chris Amon volt. A Fordnak nagyon kellett a győzelem, mert évekig sikertelenül próbálták megtörni a Ferrari Le Mans-i egyeduralmát. A világ egyik leghíresebb versenyét kissé kalandos körülmények között végül a McLaren-Amos nyerte, két másik fordos pilótát megelőzve. A Ford vezetősége arra utasította a pilótákat, hogy egyszerre haladjanak át a célvonalon, csakhogy a leintés után kiderült, hogy McLarenék néhány méterrel nagyobb távot tettek meg a 24 óra alatt, mint a szintén fordos Denny Hulme–Ken Miles páros, így őket kiáltották ki győztesnek. 

A McLaren-csapat benevezett a tengerentúli Canadian-American Challenge Cup (Can-Am) nevű bajnokságba is, hogy a pénzdíjakból finanszírozni tudják az F1-es projektet. Az M1A kódjelű típus volt az első versenyautó, amit teljes egészében a McLaren épített és fejlesztett. Könnyű karosszériája és kezelhetősége miatt már az M1A is remek konstrukciónak számított, de a továbbfejlesztett modellekkel gyakorlatilag letarolták a mezőnyt – 1967 és 1970 között minden évben valamelyik McLaren-pilóta lett a bajnok. 1969-ben mind a 11 szezonbeli versenyt a McLaren nyerte, kétszer fordult elő, hogy az összes dobogós hely a McLarené lett. Annyira sikeresek voltak a tengerentúlon, hogy a Can-Am-mezőny fele szintén McLaren-modellekkel versenyzett ellenük. 

Eladtam a Cobrámat, eladtam a házamat, és vettem egy McLarent

– mondta egyik riválisuk, Lothar Motsenbacher, aki 1966 és 1974 között 88 versenyen indult a sorozatban.  Ebben az időszakban jelent meg a McLaren-autókon a jellegzetes papajasárga szín. Tisztán PR-okai voltak a színválasztásnak, a remek üzleti érzékkel megáldott McLaren rájött, hogy a feltűnő szín jobban mutat a tévében, és így könnyebben talál szponzorokat csapatának. Az ikonikus Marlboro-féle fehér-piros festés csak a 70-es években jelent meg a McLaren autóin.

Úgy nyert, hogy nem is tudott róla

A McLaren F1-es bemutatkozása 1966-ban kevésbé sikerült jól. Első autójuk, az M2B nem volt rossz konstrukció, főleg a repülőgépiparban használt könnyű és erős mallite nevű anyag miatt, amiből a karosszéria készült, de a gyenge és megbízhatatlan Ford, illetve Serenissima motorok miatt soha nem derült ki, mire lett volna képes a modell.

Hat versenyből mindössze kétszer ért célba Bruce McLaren, de így is szerzett három világbajnoki pontot. A következő év biztatóan indult, de a monacói negyedik helyet hét kiesés és csupán egy 7. hely követte. 1968-ban azonban végre eljött a McLaren ideje.

A szezon negyedik versenyén, a belgiumi Spa-Franchorchampsban a Cosworth motorral felszerelt M7A volánja mögött Bruce McLaren megszerezte csapata első győzelmét a Forma–1-ben. Némi szerencsével jött össze a történelmi győzelem, mert az élen álló Jackie Stewart autójából kifogyott a benzin, McLaren ezt azonban nem tudta, így abban a hiszemben haladt át a célvonalon, hogy második lett. Ez volt Bruce McLaren F1-es karrierjének negyedik és egyben utolsó győzelme pilótaként. Viszont a legfontosabb, hiszen konstruktőrként és a róla elnevezett csapattal érte el. 

Abban az évben egy másik új-zélandi pilóta, az előző évi bajnok Denny Hulme is a McLarennél versenyzett, ő még kétszer tudott nyerni a szezonban. A csapat messze túlszárnyalva az előző éveket, 49 szerzett ponttal második helyen zárta az 1968-as világbajnokságot. 

Győzelemmel emlékeztek McLarenre

Bruce McLaren már nem érhette meg, hogy a brazil Emerson Fittipaldi 1974-ben megnyerte csapata első F1-es világbajnoki címét. 1970. június 2-án az egyik prototípust tesztelte a csapat a goodwoodi pályán. Eredetileg Hulme vezetett volna aznap, de nem sokkal korábban az Indy 500-as teszten balesetezett, és csúnyán megégett a keze, ezért McLaren vette át a helyét. Majdnem végeztek a tervezett etappal, amikor McLaren még akart menni egy utolsó kört, hogy kipróbáljon egy szárnybeállítást.

A mindössze 32 éves Bruce McLaren a helyszínen belehalt sérüléseibe. Halála azért is volt tragikus, mert egy ideje a visszavonuláson gondolkodott, az Indy 500, az F1 és a Can-Am mellett nem jutott elég ideje a csapat vezetésére. 

A tragédia ellenére a csapat úgy döntött, hogy rajthoz állnak a tíz nap múlva esedékes következő Can-Am-versenyen. Égési sérülései ellenére Hulme is indult, hiába próbálták lebeszélni az orvosok. A másik autót McLaren egyik jóbarátja, az amerikai Dan Gurney vezette. A futamot Gurney nyerte, a váltóhibával küzdő Hulme pedig harmadik lett. 

Ínséges idők

A McLaren tengerentúli dominanciája 1974-ben vált teljessé, amikor Johnny Rutherford révén megnyerték az Indy 500-at. A sikert két évvel később megismételték. Közel negyven év után 2017-ben indult újra a McLaren a nagy múltú amerikai futamon, az Andretti Autosport által felkészített autót Fernando Alonso vezette. A kétszeres világbajnok jól ment a versenyen, a győzelemre is esélye volt, de elfüstölt alatta a Honda motor. Egy évvel később a csapat felkészületlensége miatt Alonso el sem indulhatott a versenyen, már a kvalifikáción elvérzett. Februárban jelentették be, hogy Alonso és a McLaren idén megint együtt vág neki az Indy-kalandnak. 

Visszatérve a Forma–1-re: Emerson Fittipaldi után még hat pilóta nyert világbajnokságot a McLarennel, olyan legendák versenyeztek a csapatnál, mint Niki Lauda, Alain Prost és Ayrton Senna. Utóbbi szerezte a legtöbb futamgyőzelmet a csapatnak, szám szerint 35-öt.

A világbajnokok: 

• James Hunt: 1976,
• Niki Lauda: 1984
• Alain Prost: 1985, 1986, 1989,
• Ayrton Senna: 1988, 1990, 1991
• Mika Häkkinen: 1998,1999
• Lewis Hamilton: 2008

A McLaren közelmúltja kevésbé fényes, ínséges idők járnak a csapatra, már ami a futamgyőzelmeket illeti: nyolc éve, a 2012-es Brazil Nagydíjon tudott utoljára nyerni a csapat, még Jenson Button révén.

Azóta csak keresi önmagát a McLaren. Utolsó világbajnokuk, Lewis Hamilton 2013-ban átigazolt a Mercedeshez, a megmentőként várt Hondával pedig csúnyán befürödtek. 2018-ban visszatértek az eredeti papajaszínhez, ezzel is jelezve, hogy szeretnék végre lezárni a sikertelen időszakot, és a tavalyi konstruktőri 4. hely talán már azt mutatja, hogy jó úton járnak. A koronavírus-járvány nem jött jól a McLarennek; az F1-es csapatnál kénytelenek voltak csökkenteni a dolgozók fizetését, a McLaren Group – amihez az F1-es részleg is tartozik – a hírek szerint 1200 fős elbocsátásra készül.

(Borítókép: Bruce McLaren a Cooper-Climax T45 kormánya mögött az 1958. augusztus 3-i első Forma-1 futamán a Nürburgringen. Fotó: Bernard Cahier / Getty Images Hungary)