A passz már eleve nagy volt, de ami utána jött
További 120 yard cikkek
- Ebben az évezredben még nem fordult elő olyan az Egyesült Államokban, mint a hétvégén
- Rákos megbetegedés miatt kellett műteni a történelem egyik legjobb sportolóját
- Ilyen sem volt még: jövőre Berlinben is rendeznek NFL-mérkőzést
- Olimpiai csúccsal lett aranyérmes Párizsban, most kipróbálná magát a világ legerősebb ligájában
- Kiderült, mi okozta a fiatal sportoló halálát
A Super Bowl-címvédő Seattle Seahawks otthon szenvedte el szezonbeli második vereségét a Dallas Cowboys ellen, a texasi csapatot lassan tényleg komolyan kell venni.
A Cowboys nem rogyott meg, amikor az első negyedben tízpontos hátrányba került. Tony Romo irányító és elkapója, Terrance Williams a forduló egyik legszebb jelenetét hozta össze, amikor harmadik kísérletnél húsz yardot kellett megtenniük, hogy folytatni tudják a támadást.
Mindez ráadásul az utolsó negyedben jött, öt perc volt hátra a mérkőzésből, egy kulcsfontosságú játéknál, miközben már a haziaknál volt az előny. Romo a playnél legalább öt évet fiatalodott, kétszer is kitáncolt a védők szorításából, aztán sebészi passzt küldött Williams felé.
Williamsnek legalább ennyire jár a dícséret, úgy szedte le a labdát, hogy közben cipőorral a pályát végig súrolta, hogy érvényes legyen az elkapás. A 2009-es Super Bowlon a steelerses Santonio Holmes szerzett hasonlóan touchdownt a Cardinals ellen, az akkor bajnoki címet ért.
A Cowboys 23-20-ra verte a Seahawksot, ezzel öt győzelemmel és egy vereséggel vezeti a csoportját, és lassan már a rájátszásba jutásról is lehet beszélni, mert egyre meggyőzőbbek. Legutóbb öt éve végeztek olyan helyen, hogy az alapszakast után is folytatni tudják a szezont.
A New York Giants nemcsak kikapott 27-0-ra a Philadelphia Eagles otthonában, hanem súlyos térdsérülés miatt elvesztette Victor Cruz elkapót is, a játékosnak óriási fájdalmai voltak, amikor levitték a pályáról, azóta kiderült, hogy az egész szezonjának vége.
A Denver Broncos az egyre mélyebbre süllyedő New York Jetset verte 31-17-re, Peyton Manning pedig három touchdown-passzal közelebb került Brett Favre örökös TD-rekordjához. A 38 éves Manning a következő hétvége után legenda lehet, ha megint hármat dob, ő lesz a csúcstartó, ráadásul egy nagy meccsen jöhet ez össze, a San Francisco 49erst fogadják hazai pályán.
A Green Bay Packers egészen szenzációsan nyerte meg a Miami Dolphins elleni mérkőzést. Már csak tizenkét másodperc volt a meccsből Dolphins-vezetésnél, amikor Aaron Rodgers Packers-irányítótól mindenki azt várta, hogy földhöz vágja a labdát, hogy megállítsa az órát. Ehelyett egyik elkapóját hozta játékba, aki gyorsan megcsinálta a first downt, és kilépett a pályáról, hogy az időt megállítsák.
A legendás Dan Marino kedvenc trükkje volt ez egykoriban. Rodgers három másodperccel a vége előtt győzelmet érő touchdownt passzt adott, így nyertek 27-24-re.
Eredmények:
Seattle Seahawks–Dallas Cowboys 23–30
New York Jets–Denver Broncos 17–31
Miami Dolphins–Green Bay Packers 24–27
Philadelphia Eagles–New York Giants 27–0
Houston Texans–Indianapolis Colts 28–33
Buffalo Bills–New England Patriots 22–37
Cincinnati Bengals–Carolina Panthers 37–37
Cleveland Browns–Pittsburgh Steelers 31–10
Tennessee Titans–Jacksonville Jaguars 16–14
Minnesota Vikings–Detroit Lions 3–17
Oakland Raiders–San Diego Chargers 28–31
Tampa Bay Buccaneers–Baltimore Ravens 17–48
Atlanta Falcons–Chicago Bears 13–27
Arizona Cardinals–Washington Redskins 30–20
Rovataink a Facebookon