Hogyan lett ciki Trump a legnagyobb NFL-sztárnak?

2017.01.27. 10:23

A New England Patriots és Tom Brady két év után ismét Super Bowlra készül, és ők az esélyesei a nagydöntőnek, akármennyire is meggyőző volt a rájátszásban az Atlanta Falcons.

Két okból is érdekes, hogy a Patriotsnak sikerült beverekednie magát a Super Bowlba: egyrészt azért, mert óriási beintés ez a ligát vezető Roger Goodellnek, aki a végsőkig elment, hogy nem túl meggyőző bizonyítékok alapján eltiltsa az irányító Tom Bradyt az alapszakasz első négy meccsről. Másrészt a nemrég beiktatott új amerikai elnök, Donald Trump személye miatt.

GettyImages-487674658

Az, hogy Donald Trump és a négyszeres NFL-bajnok Tom Brady jóban vannak, nem újdonság. Többször elmondta az amerikaifutballista, hogy a barátságuk évekkel ezelőttre nyúlik vissza, sokszor mutatkoztak együtt. A barátság jelentősége akkor változott meg, amikor Brady az elnökválasztási kampány alatt kirakott egy Trump-szlogenes, Make America Great Again-sapkát az öltözőszekrényére, ami elég nagy figyelmet kapott. A kampányban Trump még erre rátett egy lapáttal, mert azt mondta, hogy Tom Brady és a Patriots-tulajdonos Robert Kraft is a támogatottságáról biztosította. 

Tom Brady egy nagy ember, a barátom, egy igazi bajnok, győztes figura. Ma felhívott, és azt mondta, Donald, támogatlak, a barátom vagy, rád szavazok

Bradyt ezután szétszedte az amerikai sajtó, hogy tényleg nyíltan támogatja-e Trumpot, mire a sportoló rögtön hárított. Végül szupermodell felesége, Gisele Bündchen jelentette ki, hogy sem ő, sem Brady nem támogatják a politikust. Legalábbis nyilvánosan.

„Beszéltem a feleségemmel, és azt mondta, többé nem beszélhetek politikáról. Azt hiszem, ez jó ötlet" - poénkodott akkor Brady. 

Ne maradjon le semmiről!

Gisele Bündchen egyébként olyannyira nyilvánvalóvá tette Trumppal szembeni ellenszenvét, hogy a milliókat megmozgató Women's March-csal kapcsolatban kijelentette, hogy a mozgalmat folytatni kell, és példát kell mutatni a fiatal lányoknak, hogy kiálljanak magukért. Mindezt egy Hillary Clinton-idézetes transzparensről készült fotóval rakta ki twitterére.

De támogatta Trumpot a Patriots-sztáredző, Bill Belichick is, ő még támogatólevelet is írt korábban a republikánus politikusnak. „Sok embernek írok levelet, és régóta ismerem Trumpot, de mindenki tudja, hogy nem politizálok nyilvánosan, ehhez elég öt percet eltölteni velem" - ezzel védekezett. 

A beiktatás után Bradynek akkor lett megint kellemetlen a Trumppal való kapcsolata, amikor a Pittsburgh Steelers vasárnapi legyőzésével bejutottak a Super Bowlba, és megint beindult a faggatózás, hogy mit is jelent neki a már elnök Trump. Az irányító nem nagyon akart válaszolni erre egy interjúban, azt mondta, nem is érti, miért olyan nagy dolog ez. 

Bradyt éppen Trumpról faggatják egy sajtótájékoztatón
Bradyt éppen Trumpról faggatják egy sajtótájékoztatón

De nem hagyták békén, szóval muszáj volt valamit kiböknie. „Igen, többször beszéltem vele, időnként ő keres engem, vagy én őt. De újra elmondom, nagyon régóta ismerem már. Tizenhat éve még teljesen más pozícióban volt, amikor megismertem, és azóta nagyon sokszor biztosított a támogatásáról. De sok más barátom is van.

Ha ismersz valakit, nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindenben egyetértesz azzal, amit mond -

mentegette magát Brady. 

Azt is elmondta, hogy sokszor együtt golfoztak, és mindig jól érezte magát Trump társaságában, és a milliárdos sokszor ott volt a Patriots meccsein is. Most viszont nem lenne bölcs, ha leállna Trumppal foglalkozni, mert a nagydöntőre kell koncentrálnia. 

„Ebben a helyzetben, a futballszezon alatt, a Super Bowl előtt nem akarom, hogy én legyek az indok, ami eltereli a többiek figyelmét a futballról. Nagyon sok csapattársam dolgozik keményen, hogy nyerhessünk és elérhessük a célunkat."

Tom Brady és Donald Trump egy 2005-ös fogadáson
Tom Brady és Donald Trump egy 2005-ös fogadáson

De miért olyan nagy dolog, hogy egy sportoló haveri viszonyban van az amerikai elnökkel?

Brady az amerikai sportélet egyik legmeghatározóbb és legjobban fizetett figurája, amellett, hogy az amerikaifutball történetének egyik legnagyobb alakja. Saját márkája van, felszereléseket árulnak a nevével, négymillióan követik a Facebookon, tehát meghatározó a véleménye, még akkor is ha ezekkel nem traktálja a rajongóit. Elég csak kinyilvánítani a véleményét. Mellesleg február 5-én a világ egyik legnézettebb sporteseményén lesz főszereplő, ahol nyilván előkerül majd megint a téma. 

És csak egy példa, hogy miért számít annyit egy NFL-sztár véleménye: az idei szezon és az elnökválasztási kampány alatt óriási vitát váltott ki egy másik irányító, a San Francisco 49-ersben játszó Colin Kaepernick akciója. Ő néhány éve szintén szerepelt a Super Bowlban, azóta viszont jelentősen visszaesett a teljesítménye.

Kaepernick úgy tüntetett a feketéket érő rendőri erőszak ellen, hogy nem állt fel az amerikai himnusz alatt. Többen követték a példáját, mások elítélték, elégették a mezét, és Donald Trump is azt javasolta, hogy húzzon el az országból. Kaepernick a választás után mindkét jelöltet kiosztotta, azt mondta, szánalmas hazudozóversenyt rendezett Clinton és Trump. 

Ugyanakkor az sem mindegy, hogy ki mekkora sztár. A kampány alatt például a Chicago Bears nem éppen nagy formában játszó irányítója, Jay Cutler is kiállt Trump mellett, mégis alig ütötte át a hírküszöböt, és nem is nagyon kérdezte erről a sajtó. 

Brady és a Patriots-vezetők Trump-barátsága a helyi szurkolóknak lehet inkább megosztó, és esetleg az öltözőn belül fekete játékosoknak, akiknek túlnyomó többsége Clintont támogatta a választás alatt a CNN közvélemény-kutatása szerint. A szurkolók szempontjából meg azért, mert Massachusetts államban, ahova a Patriots való, nem túl népszerű a beiktatott republikánus elnök. A választás napján a szavazatok 61 százalékát kapta Hillary Clinton, igaz, Foxboro környékén, ahol a Patriots bázisa van, már nem volt ekkora Clinton fölénye, a szavazatok 51 százalékát nyerte el, Trump 43 százalékával szemben. Az SB Nation amerikai sportoldal január közepén írt arról, hogy a Patriotsnak éppen emiatt lehet egy kisebb Trump-problémája.

Attól viszont nem kell tartani, hogy a Trump és Brady barátsága körüli médiahiszti megzavarná a New England Patriots felkészülését. Úgy robogtak végig a szezonon, hogy a laposlabdás botrány miatt az elején nélkülözték Bradyt, mégis három meccset nyertek nélküle, és az egész alapszakaszban, majd a rájátszásban is dominánsak tudtak maradni.