Csak röhögtek, amikor elszabadították a poklot

2008. szeptember 21-én a Miami Dolphinsnak sikerült sokkolnia az NFL-t, pontosabban a New England Patriotsot. Az akkori szezon harmadik fordulójában a Dolphins idegenbe ment a rajtnál az NFL legerősebb csapatának tartott Patriotshoz, és 38-13-ra nyert. A meglepetés viszont nem az eredmény, hanem a győzelem mikéntje volt.

A Patriots a történelmi 2007-es idény után érkezett – a szezont veretlenül, 16-0-s mérleggel zárták, akkori rekordot jelentő 589 pontot szereztek, Tom Brady 50 touchdownt passzolt, ebből 23 Randy Mossnak ment. Egyszerűen megállíthatatlanok voltak, egészen a Super Bowlig.

A Dolphins elleni szeptemberi meccs előtt zsinórban 21 alapszakasz-mérkőzést nyertek (a 2006-os idény végétől indulva), a Dolphins viszont a csapat történetének legrosszabb, 1-15-ös idénye után volt, és 2008-at is két vereséggel kezdték, legutóbbi 22 mérkőzésükből 20-at elvesztettek.

Senki nem gondolta, hogy akár csak sanszuk lehet a Patriots ellen, még úgy sem, hogy a szezon legelején az irányító, Tom Brady súlyos térdsérüléssel kidőlt.

Röhög a Vadmacska

Ne lepődjetek meg, ha már a félidőre eldöntjük a meccset!

Ezzel a mondattal küldte pályára játékosait a Dolphins akkori edzője, a most júliusban 56 éves korában, még aktív NFL-edzőként meghalt Tony Sparano. Semmi túlzás nem volt a szavaiban, bár a csapat játékosain és stábján kívül alighanem mindenki röhögött volna, ha hallják, amit mond. Aztán, amikor a félidőre már 21-6-ra vezettek, mindenki lefagyott.

Kivéve persze a Dolphins játékosait.

„Nem tudtam abbahagyni a röhögést, minden egyes támadójáték alatt csak röhögtem” – mondta Patrick Cobbs, a Dolphins egyik futójátékosa 2008-ból a The Ringernek, ami a 2018-as idény előtt elevenítette fel a Wildcat támadójáték történetét.

Amikor Cobbs csapattársa, Ronnie Brown a negyedik, épp 62 yardos touchdownját futotta, Cobbs összeakadt a Patriots-védő Rodney Harrisonnal. „Ott volt rajtam, én meg csak röhögtem és röhögtem. Egyre dühösebb lett, én meg felugrottam, és tovább röhögtem” – emlékezett vissza a kőkemény védő hírében álló Harrisonnal való csatájára. Harrison két Super Bowlt nyert, a mai napig az egyik legkeményebb safetynek tartják.

A Dolphins ugyanis egy addig az NFL-ben kvázi ismeretlen támadórendszert, az úgynevezett Wildcatet dobta rá a Patriotsra.

A Wildcat lényege, hogy emberfölényt alakítson ki a támadók javára azzal, hogy az irányító áthelyezésével egy plusz blokkolót nyer. A Miami által tíz éve híressé tett formációban az irányító (Chad Pennington) elkapóként állt fel, a helyére pedig egy futójátékos (Ronnie Brown) került, ő kapta a labdát, és

• akár egyből futhatott vele,
• átpasszolhatta azt az előtte keresztbe átfutó Ricky Williamsnek,
• vagy ő maga is passzolhatott,
• esetleg odadobhatta (visszafelé) Penningtonnak, aki tovább csavarva a trükköt újabb passzt indíthatott.

Hogy értsük is, miről van szó, itt van működés közben a Wildcat.

A támadóknak alapból plusz egy blokkolójuk van, ha emellé még a védelem futásra számít, és középre tömörül, mehet a passz, ha szétnyílnak, vagy tanácstalanná válnak, mehet a futás.

Játsszatok rendes futballt!

A Dolphins ezt tökélyre vitte a meglepetés erejével, a Patriots-védők azt sem tudták, mit csináljanak.

Összesen 461-215-ös yardaránnyal verték a Patriotsot, ami után a legjobb NFL-edzőnek tartott, azóta vezetőedzőként ötszörös Super Bowl-győztes Bill Belichick is kénytelen volt elismerni, hogy csúfos vereséget szenvedett, és alaposan felülmúlták.

Nincs nagyon mit mondanom. Nagyon jó meccset játszottak a Miami játékosai. Nagyon sok mindent jobban csináltak, mint mi. Egyszerűen lejátszottak minket a pályáról, az edzőik is felülmúltak minket. A támadósoruk mellett a védelmük is remek volt. Egyedül a rúgójátékoknál voltunk velük versenyben, de ennyi. Megérdemelték a győzelmet. Ennyit tudok mondani

– értékelt Belichick a vereség után.

Meccs közben egyébként akkora zavar volt a Patriots védelmében, hogy az egyik legjobbjuk, Mike Vrabel (azóta vezetőedző a Tennessee Titans NFL-csapatnál) azt kiabálta a Miami-játékosoknak, hogy játsszanak már inkább rendes amerikaifutballt.

Tavasz óta készültek

A Dolphinsnál azt érezték, hogy totális csőd lesz, vagy történelmi tettet hajtanak végre. Utóbbi jött be, és bár nagyon bizonytalanok voltak előre, tulajdonképpen nem volt miért.

A tavaszi felkészülés alatt a támadókoordinátor Dan Henning arra kérte segédedzőit, mutassanak valami újat. Az irányítókat edző David Lee, aki az előző évben még az Arkansas egyetemi csapat támadókoordinátora volt, előállt a Wildcattel, amit az Arkansasnál futtattak elég nagy sikerrel. Henninget meggyőzte, de a vezetőedző Tony Sparano szkeptikus volt, merthogy ez

Mindenesetre abban állapodtak meg, hogy bekerül a taktikai könyvbe, de nem fogják használni.

Sparano szkepticizmusa szeptember közepére múlt el, amikor a Dolphins elérte a mélypontot. Két vereséggel indították a szezont, amikor az Arizona ellen idegenben 31-10-re elvesztett meccs után a hazafelé tartó repülőúton beszélte át újra a játékrendszert Sparano Leevel. Abban maradtak, hogy egy hét készülés után megpróbálják, de ha bármi hiba csúszik közbe, akkor nem vetik be, mert nem akar hülyét csinálni magukból.

Lee tervei szerint eredetileg Ricky Williams vette volna át az irányító helyét, és Ronnie Brown maradt volna a futójátékos, de Brown jelezte, hogy ő szívesen dobna, úgyhogy felcserélte őket, már csak Brown nagyobb kezei miatt is. A főpróba az előszezon alatt lett volna, de Brown megsérült, úgyhogy élesben kellett bevetni a harmadik héten.

A megalázásnak is volt határa

Több mint 20 pontos előnyben a Dolphins még egy trükkjátékot is meg akart csinálni, legalábbis az edzők erre készültek, de az irányító Chad Pennington azt kérte, hanyagolják, ne hívják ki maguk ellen a sorsot. Így a „cross country” névre hallgató támadójátékot csak pár héttel később, a Houston Texans ellen mutatták meg.

Patrick Cobbs annyira üresen maradt a védők között, hogy Pannington keze is megremegett. Bevallása szerint életében nem látott még annyira üres célpontot, és kicsit zavarba jött, hogy mit is csináljon, ezért majdnem elvétette a társát, Cobbsnak elég nagy kanyarral kellett befognia a labdát. Az 53 yardos touchdown így is meglett.

Több csapat is elkezdte másolni őket persze, de az igazi kulcs az volt, hogy az ellenfelek védelmének nagyon rá kellet készülnie a Wildcatre. Amíg ők az edzéseik 20 százalékában gyakorolták a Wildcatet, addig más csapatok teljes edzéseket öltek annak megállítására, ez is a Dolphins javára vált később.

Új korszakot nyitott

A Wildcatat nem Tony Sparanóék találták ki, azzal viszont, hogy az egyetemi futballból merítettek ihletet, teljesen új szemléletet vittek az NFL-be. A Leevel az Arkansasnál együtt dolgozó társak büszkék is voltak magukra. A Patriots-verés után Houston Nutt már az Ole Miss támadókoordinátoraként a tévében látta, hogy 2007-es újításuk milyen messzire jutott.

Ez Sparano nagy öröksége az NFL és az amerikaifutball számára: ha egy ötlet jó, mindegy, hogy honnan jön, csak működjön.

A védelmek egy szezon után – nagyban a rájátszásba jutó Dolphinst a playoff első körében megállító Ravensnek köszönhetően – gyorsan rájöttek, mit kell tenni a Wildcat ellen, a folyamat viszont megállíthatatlan volt. A Wildcat még fel-felbukkant más csapatoknál később is, de leginkább egyéb újításoknak utat nyitott. 2013-ban a Seattle Seahawks a szintén az egyetemi futballból átépített zone-read optiönre alapozva nyert Super Bowlt, a Panthers később a dedikált irányítófutókra alapozva jutott Super Bowlba Cam Newtonnal, idén februárban a Philadelphia Eagles pedig a run-pass optionnek (RPO) köszönhetően lett bajnok.

Idővel persze a Wildcat nélkül is eljutottunk volna ide, de ez felgyorsította az evolúciós folyamatot. A Dolphins kipukkasztotta az NFL-edzőket körbevevő lufit, miszerint a jövő csak olyan dolgot hozhat, ami már megtörtént, és csak újrahasznosítani lehet taktikai szinten bármit is. Akkoriban még nem volt divat alsóbb szintekről másolni, mára viszont ez kvázi a siker záloga lett.

Forrás: The Ringer