Elképesztő dráma, a túlóra utolsó másodpercei döntöttek Amerika legnézettebb eseményén

mahomes sb w
2024.02.12. 05:10
Amikor valaki arra gondol, mi lehetne a legcsavarosabb történet, akkor az élet felülírja a forgatókönyvet, és hoz egy olyan Super Bowlt, mint amit a 2023-as idény végén a Kansas City Chiefs és a San Francisco 49ers játszott. A rendes játékidő végén hosszabbításra mentett ütközetben a ráadás végpillanataiban fordított a Patrick Mahomes vezette címvédő, amely így végleg dinasztiává érett.

A „halhatatlan” és a Hamupipőke csatája

Négy év után ismét a Kansas City és a San Francisco találkozott az NFL fő meccsén, akkor még a Jimmy Garoppolo vezette 49ers ellen kellett remek utolsó negyedes fordítást bemutatnia Patrick Mahomesnak, aki azóta harmadszor jutott be a nagydöntőbe, miközben a rivális is rendre eljutott a főcsoportdöntőig, szóval az idény előtt aligha lepődött volna meg bárki, ha azt mondjuk, hogy megint ez a két gárda viaskodhat egymással.

Az már más kérdés, hogy mindkét együttesnek volt olyan szakasza az évben (a címvédőnek konkrétan az alapszakasz végéhez közeledve), amikor azon sem csodálkoztunk volna, ha mindkét csapat legfeljebb egy korai búcsúig jut a rájátszásban, de végül minden nehézséget leküzdve eljutottak idáig.

Az esélyeket illetően a fogadóirodáknál a csapatként jóval erősebbnek tűnő 49ers végső sikere fizette a kevesebb pénzt, ami, ha megnézzük a sztárokat a támadóoldalon (a futó Christian McCaffrey volt az év támadója, rajta kívül a tight end George Kittle, az elkapó/futó Deebo Samuel, az elkapó Brandon Aiyuk és a fullback Kyle Juszczyk is mind az elitben található) és a védelemben lévő neveket, érthető is volt, ugyanakkor itt a futás elleni védekezés sebezhetőnek tűnt.

A túloldalon a támadójáték volt döcögősebb, de a rájátszásra Travis Kelce is belemelegedett, Rashee Rice-szal közösen pedig épp elég opciót nyújtanak már a liga legjobb játékosának, Patrick Mahomesnak, akivel szemben egy másodéves, és a drafton gyakorlatilag senkinek sem kellő játékos nézett farkasszemet. Persze, Brock Purdyt is hiba lett volna leírni, hiszen konkrétan az övé volt az NFL legjobb irányítómutatója.

McCaffrey TD-vel javította hibáját, lassan éledezett a Chiefs

Az összecsapásra a Las Vegas-i Allegiant Stadionban került sor, ahol a Chiefs (4–0) és a 49ers (1–0) is hibátlan volt még.

McCaffrey édesapja nyomdokaiba készült érni, Ed három bajnoki címet szerzett a 49ers és a Broncos elkapójaként, hogy, hogy nem épp mostani edzője, Kyle Shanahan édesapja, Mike edzősködése (elsőnél koordinátorkodása) mellett. Három óriási játékkal be is kezdett, de amikor már az ellenfél 27-esénél járt, Leo Chenal kiütötte a kezéből a labdát, amire Jorgosz Karlaftisz vetődött, így az első nagy ütést a Chiefs védelme vitte be. 

A meccs fő kérdései közé tartozott, hogy a Chiefs is képes lesz-e úgy átfutni a 49ers védelmén, ahogyan azt a Packers vagy a Lions esetében láthattuk, Isiah Pacheco kiemelkedő játéka esetén ugyanis rendkívül visszaestek volna a kaliforniai esélyek, illetve hogy a két nagy erősség csatáját Travis Kelce, a Kansas City tight endje vagy Fred Warner, a San Francisco linebackere nyeri.

Az első Chiefs-próbálkozás gyorsan véget is ért, Pachecót mínusz három yardon állították meg, Kelce sem tudott érdemben hozzátenni (1 yard), jöhetett vissza a kaliforniai offenzíva, amelyet pedig az amúgy ligaelit támadófalember Trent Williams két szabálytalansága kapcsolt le önerőből.

Patrick Mahomesék második nekifutásra is három játék után lejöttek a pályáról, ezt pedig újabb hosszú támadássorozat követte, de hiába volt már 125–16 a szerzett yardok száma, csak Jake Moody 55 yardos mezőnygóljával születtek pontok (0–3).

Ez speciel új Super Bowl-rekordot jelentett, ilyen messziről sikeres rúgást még nem produkáltak!

Az első sikeres harmadik kísérlet úgy festett, beindítja a címvédő a szekerét, hiszen Mecole Hardman 52 yardos elkapásával a célterület közelébe ért az együttes, de Pacheco kezéből is kiütötték a labdát.

Ennél is meglepőbb volt, hogy Taylor Swift párja, Travis Kelce konkrétan nekiment a saját edzőjének a jelenet után...

A friss Grammy-díjas énekesnő mondjuk ettől függetlenül jól érezte magát.

Két sikertelen támadás után ismét megindult a 49ers, ehhez egy L'Jarius Sneed-szabálytalanság is hozzájárult, majd egy trükkös játék végén megszületett a mérkőzés első touchdownja, az elkapó Jauan Jennings passzolt McCaffreynek, aki 21 yardos pontszerzést mutatott be ezt követően (0–10).

A félidő utolsó két percében aztán sikerült életet lehelni a Kansas City játékába is, Mahomes hét átadásából hat volt sikeres, de a célterület közelében egy sackkel megálltak a Főnökök, és csak egy közeli Harrison Butker-mezőnygóllal tudtak kozmetikázni (3–10).

A szünetben aztán jött Usher (aki valamiért úgy érezte, hogy vetkőznie és görkoriznia is kell...), majd becsatlakozott Alicia Keys és Ludacris is rövid időre, Taylor Swift viszont nem – hatalmas kihagyott ziccer volt ez az NFL részéről.

Feltámadt a címvédő, fordulatos végjáték, és eldöntetlen

A második félidő elején Mahomes két nagy hibáját láthattuk három játékon belül, előbb rosszul dobta hátra Pachecónak a labdát, majd túldobta Kelce-t, így Ji'Ayir Brown jegyzett interceptiont.

Szerencséjére a védelem a szorult helyzetből kisegítette, ugyanakkor a 49ers speciális egysége a kétyardos vonalra szegezte a riválisát, amiből ugyanúgy labdaelrúgás következett, mind a következő kaliforniai támadásnál – ráadásul a linebacker Dre Greenlaw után az elkapó Deebo Samuel is lenn maradt, bár ő legalább tudta folytatni.

Mahomes a következő támadásban kulcsfontosságú harmadik kísérletet futott meg, majd rögvest újra nekiiramodott, és bár harmadikra megrekedt a csapat, Butker 57 yardos mezőnygóljával szépített a címvédő (6–10).

Ez pedig rögvest át is adta a múltnak a pár órával korábban felállított Super Bowl-rekordot!

A San Francisco a harmadik negyedre teljesen megrekedt támadásban, és bár a védelem ezúttal is tartotta magát, de a speciális egységben addig ügyetlenkedett a 49ers, míg a Chiefs a vörös zóna határában visszakapta a labdát, ezt pedig egyből büntette Mahomes, Marquez Valdes-Scantling 16 yardos TD-jével fordított a Kansas City. (13–10) 

A trónkövetelő ugyancsak egy rendkívül fontos harmadik kísérlet megoldásával éledezett, a negyedik negyedet pedig az ellenfél 42 yardosán kezdhette meg, egy Brandon Aiyuk-játékból pedig le is felezte a távolságot, George Kittle pedig negyedik és háromra is hozta a fontos elkapást.

Két playjel később Jennings a passzolt TD-je után egy rendkívül harcos elkapott hatpontost is felrakott a pályára, így fordított a 49ers – de az extrapontot blokkolták (13–16).

Kelce és Pacheco is kezdett életjeleket mutatni az AFC-győztes részéről, előbbi az egyyardos első félideje után 55-ig kúszott fel a következő támadásban, utóbbi pedig sorban hozta a fontos futásokat, a vége viszont a 49ers védelmi megállítása lett, így Butker közeli rúgásával „csak” egyenlített a Chiefs (16–16).

A San Francisco egy négyperces támadósorozat végén 3. és 4-re megakadt, de Moody 53-ról is eredményesnek bizonyult, így 1:53-mal a vége előtt megint nála volt az előny (16–19). De ez épp elég volt Mahomeséknak, hogy az ellenfél célterülete elé érjenek, és Butker mezőnygóljával kiharcolják a hosszabbítást (19–19)!

Az utolsó másodpercekben fordított, dinasztia lett a Chiefs!

Ez volt a Super Bowlok történetének második ráadása, érdekesség, hogy az elsőben is érintett volt Kyle Shanahan, akkor az Atlanta Falcons támadó koordinátoraként nézte végig, hogy a Patriots 28–3-as hátrányból felállva 34–28-ra nyert.

A ráadás elejére Kittle is kidőlt a 49ersből, de előbb egy védelmi szabálytalanság, majd egy Aiyuk-elkapással lett meg harmadik kísérletre az újabb első lehetőség, aztán McCaffrey hozott nagyon fontos játékokat, és máris a vörös zónában volt a 49ers. A célterület előtt viszont újra megrekedt a gárda, Moody 27 yardos rúgásával azért az előny meglett (19–22).

A Főnökök cserében egy 4. és 1-et és egy ezt követő 3. és hatot is megoldottak, így átértek a rivális oldalára, aztán Mahomes futott az ellenfél 13 yardosáig. Innentől az volt a kérdés, marad-e még esélye a kaliforniai gárdának, vagy jön a fordítás. Három másodperccel a vége előtt pedig ez el is dőlt, Hardman elkapásával győzött a Chiefs (25–22)!

EZZEL A KANSAS CITY CHIEFS NEGYEDSZER LETT BAJNOK, ÉS BEÉRTE AZ ÖRÖKRANGLISTÁN A GREEN BAY PACKERS, NEW YORK GIANTS KETTŐST AZ ÖTÖDIK HELYEN.

A mérkőzés legértékesebb játékosának természetesen Patrick Mahomest választották meg, aki így harmadszor lett a Super Bowl legjobbja.

NFL, rájátszás, Super Bowl

Kansas City Chiefs (3.)–San Francisco 49ers (1.) 25–22 (0–0, 3–10, 10–0, 6–9, 6–3) – hosszabbítás után

Pontszerzések: Jake Moody 55 yardos mezőnygól (0–3), Jauan Jennings–Christian McCaffrey 21 yardos TD-passz (0–10), Harrison Butker 28 yardos mezőnygól (3–10), Harrison Butker 57 yardos mezőnygól (6–10), Patrick Mahomes–Marquez Valdes-Scantling 16 yardot TD-passz (13–10), Brock Purdy–Jauan Jennings 10 yardos TD-passz (13–16), Harrison Butker 24 yardos mezőnygól (16–16), Jake Moody 53 yardos mezőnygól (16–19), Harrison Butker 29 yardos mezőnygól (19–19), Jake Moody 27 yardos mezőnygól (19–22), Patrick Mahomes–Mecole Hardman 3 yardos TD-passz (25–22)

A Super Bowl-éra bajnokcsapatai

  • 6 – Boston/New England Patriots (6–5), Pittsburgh Steelers (6–2)
  • 5 – Dallas Cowboys (5–3), San Francisco 49ers (5–3)
  • 4 – Green Bay Packers (4–1), New York Giants (4–1), Kansas City Chiefs (4–2)
  • 3 – Denver Broncos (3–5), Oakland/Los Angeles/Las Vegas Raiders (3–2), Washington Redskins/Football Team/Commanders (3–2)
  • 2 – St. Louis/Los Angeles Rams (2–3), Miami Dolphins (2–3), Baltimore/Indianapolis Colts (2–2), Tampa Bay Buccaneers (2–0), Baltimore Ravens (2–0)
  • 1 – Philadelphia Eagles (1–3), Seattle Seahawks (1–2), Chicago Bears (1–1), New Orleans Saints (1–0), New York Jets (1–0)

A legtöbb Super Bowl-győzelem kezdő irányítóként

  • 7 – Tom Brady (7–3)
  • 4 – Terry Bradshaw (4–0), Joe Montana (4–0)
  • 3 – Troy Aikman (3–0), Patrick Mahomes (3–1) 
  • 2 – John Elway (2–3), Roger Staubach (2–2), Peyton Manning (2–2), Bob Griese (2–1), Ben Roethlisberger (2–1), Bart Starr (2–0), Jim Plunkett (2–0), Eli Manning (2–0)

(Borítókép: Steph Chambers / Getty Images)