Pandora, Gabriella
-3 °C
3 °C

Erdei: Legyőzöm Lakatust

2004.09.06. 14:30
A WBO nehézsúlyú bokszvilágbajnoka, Erdei Zsolt a román-spanyol Lakatus, Kótai Mihály a guayanai Denny Dalton ellen próbálja megvédeni címét szombaton a Kisstadionban. Az arénában rendezett legutóbbi gálán ütötte ki az argentin Chacón Kovács Istvánt.
"Mindig felemelő érzés számomra hazai környezetben bokszolni, de most, hogy ezt világbajnokként tehetem, igazi kuriózum" - mondta Erdei Zsolt azon a sajtótájékoztatón, amit a hétvégén sorra kerülő, Alejandro Lakatus elleni WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú világbajnokicím-védő mérkőzés alkalmából tartottak. A Kisstadionban sorra kerülő rendezvényen a húsz eddigi profi meccséből húszat nyerő Erdei mellett szorítóba lép Kótai Mihály, Hidvégi György és Balzsay Károly is.

Megvan a nyerő taktika

Erdei elmondta még, sokkal jobban felkészült, mint előző mérkőzésére - akkor az argentin Garay ellen kemény csata végén pontozással védte meg címét -, és új edzésmódszereket is kipróbált, így bizakodva tekint az összecsapás elé. "A védekezésre kell nagyon odafigyelnem, elsősorban Lakatus felütéseit és horgait kell elkerülnöm. Nagyon jó taktikát dolgoztunk ki, nyerni fogok" - mondta az Universum Box-Promotion profija.

A magyar ökölvívó edzője, Fritz Sdunek szerint Lakatus kemény ellenfél, de Erdei új elemekkel tarkított kemény felkészülésen van túl, így esélyesként lép szorítóba szombaton. "Kielemeztük Lakatus játékát, és úgy érzem, megvan a nyerő taktikánk ellene" - összegzett Sdunek.

Lakatus győzni jött

"Tudom, hogy jelenleg Erdei a világbajnok, de úgy gondolom, jó bokszolással és jó taktikával megverhetem - mondta a román-spanyol állampolgárságú magyar felmenőkkel is rendelkező Lakatus. - Én is jó ellenfelekkel készültem a címmeccsre, életem leghosszabb, legkeményebb felkészülésén vagyok túl, és úgy érzem, le tudom győzni Erdeit."

Kótai két éve bokszolt itthon utoljára

A gálán Erdei meccse előtt lép szorítóba Kótai Mihály, aki a WBF (Boksz-világalapítvány) világbajnoki címét védheti meg a guayanai Denny Dalton ellen. "Remekül sikerült a felkészülésem, és annak ellenére, hogy ellenfelem magasabb és erősebb is nálam, bízom a győzelemben. Csupán azért vagyok kissé izgatott, mert 2002 májusa óta most bokszolok először Magyarországon, így kétszer akkora bennem a győzni akarás."

A szombati bokszgálán mutatkozik be a profik között az athéni olimpián gyengén szerepelő, amatőrként egy Európa-bajnoki ezüstéremmel büszkélkedő Balzsay Károly, és a fellépők között van a korábban szintén többszörös magyar amatőrbajnok, Hidvégi György is. Előbbi a nagyközépsúlyban próbál szerencsét, utóbbi az úgynevezett cirkálósúlyban második hivatásos meccsét vívja.

Az Universum vezérkara is Budapesten

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az Universum nagyon is odafigyel Erdeire. Szombaton este Kalsruhéban is lesz egy Universum-gála, mégis a klub valamennyi vezetője itt lesz Budapesten, és eljön Dariusz Michalczewski is.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?