A kilúgozott Balzsay önmagát verte
További Boksz cikkek
- Minden napra egy Mike Tyson-bomba: Evander Holyfield kihívta a füle megcsonkítóját!
- Videón a perdöntő bizonyíték, ahogy Mike Tyson megkegyelmezett Jake Paulnak
- Kokó lerántja a leplet a Jake Paul – Mike Tyson-meccs titkairól
- Ezt a szőke lányt többen bámulták, mint Mike Tysont és Jake Pault együttvéve
- Nem akárki Mike Tyson legyőzőjének barátnője, igazi sporthíresség
A nagyközépsúlyú Balzsay Károly az augusztusi budapesti veresége után péntek este Söldenben is veszített. Nagyjából hasonlóan, igaz, nyáron egy erőtől duzzadó ellenfél őrölte fel, míg most attól a veretlen Gutknechtől kapott ki, akinek átütő fölényét csak pár menetben lehetett igazán érezni.
A kazah származású német közepes bokszoló, aki kevéssel átlag feletti teljesítményt nyújtott, míg Balzsay hiába jobb képességű nála, neki csak egy erős átlagosra futotta. A magyar különösen amiatt szomorkodhat, hogy egy olyantól kapott ki, akit tízből nyolcszor illene megvernie, kivált, ha még egyszer világbajnok akar lenni.
Valamelyest furcsa volt, hogy a nyáron, amikor a súlycsoport egyedülálló hatos, körmérkőzéses tornáját kezdték szervezni, Balzsay neve fel sem merült, pedig akkor ő volt a WBO hivatalban lévő világbajnoka. Tudomásul kell venni, a szervezők szeme nem csalt, a magyar nem ütötte meg azt a szintet, ő volt a leggyengébb világbajnok.
Nem érdemes vitatkozni a péntek esti pontozásról - a meccset eldöntő spanyol Laguna 116-112-re látta jobbnak a németet -, de nagyobb baj, hogy Balzsay kiengedte a meccs irányítását a kezéből, pedig okos, higgadt taktikus teljesítménnyel, könnyen nyerhetett volna.
Fásult, enervált, terv nélküli, erőtlen, kifulladt, szétesett, passzív és a jelzőket még lehetne sorolni, milyen volt Balzsay. Ezért nem is kellett meglepődni azon, hogy az egyik pontozónál már a tizedik menet után sem nyerhette meg a meccset. Nem volt hiteles a bunyója, Gutknechtnek sem igazán, de dinamikusabb volt, és arra legalább lehetett pontot adni.
Lehet, hogy rossz kondiban volt, bízott benne, hogy meg tudja oldani a feladatot, de nem tudta hozni a kötelezőt. Az RTL szakértője, Boros Tamás úgy vélte, mintha kilúgozták volna Balzsayt. A lábmunkája lényegében megszűnt, kombinációkat alig ütött, lehet, hogy félt ettől a meccstől, a rövid felkészüléstől, és ez pszichésen megviselte. Annyi biztos, meccs közben újítani nem tudott, mint tette azt Erdei Zsolt.
Ugyancsak a műsorban hangzott el, hogy nem nézte vissza a Stieglitz elleni vereségét. Pedig tanulhatott volna belőle, és ugyan fogadkozott, hogy Sdunek mesterrel együtt hozzák helyre azt, amit elrontottak. Nem bokszolt taktikusan, ráadásként Sdunek azt mondta menet közben, nem lehet baj a pontozással.
Az Universumnál valóban erősödik az exszovjet vonal, mind az edzőknél, mind a versenyzőknél, Sdunek betegsége miatt kezd háttérbe szorulni, ahogy esetlegesen a tanítványai is, de ennek a pontozásra nem volt hatása. Egyszerűen csak annyi történt, hogy egy első látásra képzetlenebb, de erőteljesebb, hitelesebb ökölvívó nyert.
Előfordulhat, hogy a kispehelysúlyú Bedák Zsolt, aki interkontinentális bajnok lett péntek este, hamarosan még több és nagyobb lehetőséget kap, mint Balzsay. Bedák ugyanis a kötelezőt megoldotta, kipattant egy ütése, és egyre keményebbnek látszik. Ha így fejlődik, címmeccs közelébe érhet. Sikerének értékét növeli, hogy most is barátja, Balzsay veresége után ment a ringbe, mint Budapesten, de ez egyáltalán nem zavarta meg.