Bedák elcsitíthatja az őrjöngő karibiakat

2010.05.29. 15:07 Módosítva: 2010.05.29. 15:08
A 26 éves Bedák Zsolt a legfiatalabb magyar világbajnoka a profi ökölvívásnak, de idegenben kellene kivívnia a címet. Hozzá hasonlóan veretlen a Puerto Ricó-i címvédő, Juan Wilfredo Vazquez, aki négy hellyel előzi meg a boxrec világranglistáján. Nagy meccs lesz, Bedáknak mindent be kell vetnie a győzelemhez.

A kispehelysúlyú Bedák Zsolt élete legnagyobb kihívása előtt áll a hétvégén, komoly szervezetnél (WBO) lehet világbajnok. Eddig három magyarnak – Kovács István, Erdei Zsolt, Balzsay Károly - sikerült, Nagy Csonttörő Jánosnak viszont nem.

Akiknek sikerült, kvázi hazai pályán, Németországban mérkőztek, Bedáknak most viszont Puerto Ricóba kell utaznia, hogy a veretlen Juan Wilfredo Vazquezzel mérhesse össze erejét.

Vazquez mérlege: tizennyolc győzelem mellett egy döntetlen. Hazáján kívül bokszolt már az Egyesült Államokban és Mexikóban is, míg Bedák nem járt profiként Németországon és Magyarországon kívül.

A meccs előtti első sajtótájékoztatón látványosan lekezelték a szintén veretlen magyart – 15 győztes meccse van -, hiszen a nevét sem írták helyesen a plakátokra (Beda), és a lélektani hadviselés részeként a meleg popsztárhoz, Ricky Martinhoz hasonlította őt riválisa. Hiába mondta a szörnyű helyzetben, hogy őt nem Rickynek, hanem Zsoltnak hívják, csak nevettek rajta azok, akik ott voltak a közelben.

Erre az ellenséges hangulatra fel kell készülnie az Universum jelenleg legjobban rangsorolt magyarjának, nyilván őrjöngő nézők várják majd, akik mindannyian Vazquez gyors és látványos győzelmére készülnek.

Kénytelen volt visszafejelni

Zsolt mesélt erről az előmérlegelésről, és mondta, hogy Vazquez megpróbálta fellökni, és így kénytelen volt visszafejelni. Vazquez ráadásul még magyarázott is neki, hogy csak 5 KO-ja van, de Zsolt visszaszólt, hogy majd szombaton meglátod - a helyszínen tartózkodó Kokót így idézte a profiboksz.hu
Megemlítette még, hogy sokáig négy kiló felesleg volt a címvédőn, de ez nem látszik rajta.
"Mondtam neki azt a régi bunyós dumát, hogy soha ne üssön horgot egy horogütőre, ne álljon bele egy az egyben egy verekedésbe, mert akkor igaz, hogy kétesélyessé válik a dolog, de nem biztos, hogy abból ő tud jól kijönni" - így Kokó.

Ennek megfelelően az első menetekben Vazquez várhatóan nekimegy a magyarnak. Bedákra azonban illik a tétel, egy látványos meccsel, akár még egy vereséggel is, sokkal jobb lehet a nemzetközi megítélése. Nagy Jánosra is igaz volt ez, de őt gyorsan - egy perc alatt - kivégezte ellenfele, és mint kiderült, ez volt az utolsó meccse is Csonttörőnek, véget is ért pályája, jelenleg alkalmi munkákból éldegél.

Mivel Vazquez magasabb, hosszabb a karja, Bedáknak a belharcra kellene törekednie. Nagy kérdés azonban, hagyni fogja-e ezt a Puerto Ricó-i, mennyire engedi közel magához, aki a legutóbbi meccsén már a negyedik menetben már kiütötte a fülöp-szigeteki Marvin Sonsonát. Sonsona nincs 20 éves, a profi boksz legfiatalabb bajnoka volt, viszont testre is nagy ütéseket kapott a horgok mellett. Sonsonát többre taksálták, mint az ismeretlen magyart.

A tény is jelzi: nagyon kemény ellenfél lesz Vazquez, sokkal keményebb, mint akikkel eddig találkozott. Annál is inkább, mert a magyar csak egyszer volt 12 meneten át a ringben.

Bedáknak jól be kell osztani az erejét ahhoz is, hogy egyáltalán a tizenkét menet végigmenjen, és több szakértő is úgy gondolja, tisztátalan eszközöket – fogás, fejelés - is be kell vetnie, mert Vazquez az utcai verekedéseken edződött. Bedák szemtelenségét eddig nem ismertük, inkább a technikai tudását láthattuk. A jobb technikája - különösen elsőrangú védekezése, lábmunkája - azonban ezen a meccsen vélhetően kevés lesz.

Kivált, mert látványosan kellene nyernie a meneteket, hogy azokat a pontozók oda is adják, mert a hazai pályán szereplő, agresszív, és a ringet uraló Vazquez a döntetlenközeli meneteket lényegesen könnyebben megszerezheti, mint Bedák.

A magyar esélye ugyanakkor, hogy Vazquez hajlamos lebecsülni őt, hiszen nyilván még az ütőerejével sincs igazán tisztában. Egy esetleges verekedésnél pedig, akár eltalálhatja egy pofon, pontosan úgy, ahogyan Laputot legutóbb, aki egy kapaszkodás után nem figyelt Bedák bal kezére, és ez jelentette a vesztét is. Akkora ütést kapott, miután már nem tudott felállni. Emellett Vazquez fegyelmezetlenebb, és ebből előnyt lehet kicsikarni.

Bedák eddig mentálisan erős volt, egyszer sem viselte meg, hogy barátja, Balzsay Károly közvetlenül előtte kikapott, utána simán nyert.

A mérkőzésre magyar idő szerint vasárnap hajnalban kerül sor.

Mindketten jó formában vannak

"Új helyzetben vagyok, ugyanakkor előnyt jelent, hogy a nyomás nem rajtam, hanem ellenfelemen lesz - nyilatkozta Bedák. - Nagyon jó formában érkeztem ide, és haza akarom vinni az övet."
"Nyugodtan mondhatom, hogy életem legjobb formájában vagyok,
édesapámmal rengeteget készültünk erre a meccsre, ennek szombaton
meg is lesz a gyümölcse" - mondta magabiztosan a világbajnok.