Erdei bordáját törte, elmaradhat a meccse

2012.09.04. 20:09

Erdei Zsolt kétszeres világbajnok ökölvívó a kedd délutáni sparringolás (kesztyűzés) közben sérülést szenvedett, az Állami Egészségügyi Központ – Honvédkórház sürgősségi osztályán kivizsgálták és bordatörést állapítottak meg. Erdei és menedzsmentje sajtótájékoztatót tart majd, hogy beszámoljon a fejleményekről. A nemzetközi konzultáció zajlik, és az érintettek a pontos döntésig nem kivánnak nyilatkozni.

„Mit mondhatnék ebben a szituációban? Szó szerint sokkot kaptam. Iszonyatosan jól ment a délelőtti állóképességi edzés, és nagy lendülettel készültem a délutáni sparringolásra is, ahol megtörtént a baj. El sem hiszem, ami történt, feldolgozni sem tudom jelenleg. Nem akarok elhamarkodottan nyilatkozni és dönteni, aludnom kell erre egyet. Konzultálunk az orvosokkal és a promóterrel, menedzserekkel, amint tudok konkrétumokkal szolgálni, sajtótájékoztatót tartunk” - nyilatkozta Erdei.

Ha sérülése valóban súlyos, lemondhatja a szeptember 29-ére kitűzött Isaac Chilemba elleni mérkőzését.

Az eredeti tervek szerint Erdei szeptember 8-án, szombaton indul az Egyesült Államokba, hogy ott folytassa a felkészülését.

Erdei legutóbb tavaly szilveszterre szervezett mérkőzését is sérülés miatt mondta le, akkor jobb keze dagadt fel, így nem állt ki Tavoris Clouddal.

.