Wiggins elégedett a Katari körverseny után
Francesco Chicchi második szakaszgyőzelmével és a holland Mol összetett sikerével ért véget pénteken a Katari körverseny. A tavalyi Tour-negyedik Bradley Wiggins jól érezte magát a versenyen, folytatja a felkészülést a májusi Giróra és a Tour de France-ra.
"Katar fantasztikus volt a meleg időjárás, és különösen a csapat időfutamgyőzelme miatt. Remek hat napot töltöttem itt, felkészültem a szezon következő szakaszára" - mondta a verseny után Bradley Wiggins a cyclingnews.com-nak.
Ahogy azt Tom Boonen sejtette, nem sikerült ledolgoznia hátrányát összetettben az utolsó etapon, így meglepetésre Wouter Mol lett a végső győztes, míg a záróetapot Franceso Chicchi nyerte Farrar és Haedo előtt.
"Nagyon boldog vagyok. Ideges voltam végig, de a csapat jó munkát végzett, így felállhattam a dobogó tetejére" - nyilatkozta a 27 éves Mol, akinek ez az összetett győzelem az eddigi legnagyobb sikere. 2006 óta profi, a Vacansoleil nevű holland profi kontinentális csapat versenyzője.
Wiggins nem sokat törődött az összetettel, 114. helyen zárt, és ez így lesz következő versenyén, a Ruta del Solon is. Tervei szerint a március eleji Murciai körverseny - amelyen Lance Armstrong is elindul - lehet az első olyan viadal, amelyen célba veszi majd az összetett győzelmet. Fő versenye természetesen a Tour de France lesz, de a májusi Giro d'Italiára is rá fog készülni.
Katari körverseny
6. szakasz végeredménye:
1. Francesco Chicchi, Liquigas-Doimo 2:42:49
2. Tyler Farrar, Garmin - Transitions
3. Juan Jose Haedo, Team Saxo Bank
Az összetett végeredménye:
1. Wouter Mol, Vacansoleil Pro Cycling Team 15:55:17
2. Geert Steurs, Topsport Vlaanderen-Mercator 35mp hárány
3. Tom Boonen, Quick Step 1:45mp
4. Roger Kluge, Team Milram 1:5mp
5. Marcus Burghardt, BMC Racing Team 2:05mp
6. Danilo Napolitano, Katusha 2:09mp
7. Philippe Gilbert, Omega Pharma - Lotto 2:17mp
8. Francesco Chicchi, Liquigas-Doimo 2:28mp
9. Heinrich Haussler, Cervélo TestTeam 2:37mp
10. Stuart O’Grady, Team Saxo Bank