Contadornak beszóltak, szétszedte Nibalit

2011.05.22. 18:56

Nieve szökésből, teljesen kikészülve nyerte meg Giro d’ Italia királyetapját. Contador megint iskolázta a mezőnyt, a tegnap neki beszóló Nibalit is kikészítette.

A két bringás a szombati szakaszon együtt üldözte Antont, ám nem értették meg egymást. Nibali azt akarta, hogy Contador is vezessen, de a spanyol hátul maradt. Csak mikor előzött, akkor látta Nibali a hátát. A szakasz utolsó 500 méterén pedig még idegesítette is, macska egér játékot játszott vele, bevárta, majd megint ellépett melőlle. Nibali a sajtóban támadta is Contadort, hogy nem adta meg neki a kellő tiszteletet. A köztük lévő feszültség nem múlt el, vasárnap is egymást kóstolgatták az idei Giro egyik legkeményebb szakaszán.

Mikel Nieve Ituralde (Euskaltel-Euskadi) befutója (Fotó: Luk Benies)
Mikel Nieve Ituralde (Euskaltel-Euskadi) befutója (Fotó: Luk Benies)

Már maga a 229 kilométeres táv is hosszúnak számított, ráadásul öt kategorizált hegyet, köztük a verseny legmagasabb csúcsát, a 2136 méteres Passo Giaut is meg kellett mászni.

Ahogy lenni szokott, korai szökéssel indult a nap, előbb egy hét fős, majd egy tizenegyes csoport ment el. A szökéssel néhány neves bringást is hagytak meglépni, az egykor szebb napokat látott Sastre, a korábbi Giro-győztes Di Luca és Garzelli is szabad utat kapott, és az idén már többször is próbálkozó Popovics is ott volt az élen. Az összetettben persze nem sok esélyük volt élre ugrani, ezért is mehettek.

A Passo Giauhoz közeledve azonban megélénkült a mezőny is, először Joaquim Rodriguez gondolta úgy, hogy most már meglép. Az élen közben Garzelli már magányosan hajtott, elsőként ért a Coppi-csúcsra (a Giro hagyományai szerint, minden év legmagasabb hegye, a legendás olasz kerékpáros nevét viseli, az elsőként felérő pedig különddíjat kap). Garzelli mögött 45 másodperce pedig Nieve tekert.

Rodriguezenk sok esélye nem volt, Contadorék kis hezitálás után üldözni kezdték. A csúcs előtt Contador még egyet rátett, pillanatok alatt otthagyta Nibaliékat. Nibali viszont a lejtőn támadott vissza, és kockáztatva száguldott lefelé. Sikerült is 40 másodpercre elmennie, sokat azonban nem ért vele. Contador a következő emelkedőn meghúzta, és szétszórta a mezőnyt. Úgy tűnt Nibali is összeomlott, a Fedaia tetején már közel egy perces hátrányban volt. A lejtőn aztán megint gyorsabb volt, technikás kanyarvételeivel sikerült felzárkóznia Contadorhoz.

A záró hegyet Garzelli kezdte meg elsőként, de ereje itt elfogyott, Nieve a 16 százalékos emelkedőn utolérte, és el is tudott lépni tőle. A szintén szökevény spanyol végig bírta a brutális hegyet, és élete első nagy győzelmét aratta. Garzelli a második helyre még odaért.

Nieve pezsgőzhetett
Nieve pezsgőzhetett

A favoritok együtt kezdték meg az 1948 méter magas Cardeccia megmászását. Contador most sem hagyott kétséget afelől, ő a legerősebb, lazán ellépett mindenkitől. Scarponi próbált vele menni, de csak az utolsó kilométereken tudta megközelíteni. A versenyből azonban jól jött ki, a széteső Nibalit és Antont is megelőzte, ezzel a második helyre lépett összetettben.

Hétfőn pihenőnapot tartanak a Girón, kedden egy hegyi időfutam írhatja át az összetettet. Contador első helye nem forog veszélyben, itt is favorit. Ha Nibali túlteszi magát a krízisén, megelőzheti Scarponit.

Eredmények:

15. szakasz, Conegliano - Gardeccia-Val di Fassa 229km
1. Mikel Nieve (Spa) Euskaltel-Euskadi      7:27:14      
2. Stefano Garzelli (Ita) Acqua & Sapone     1:41     
3. Alberto Contador (Spa) Saxo Bank          1:51     
4. Michele Scarponi (Ita) Lampre - ISD         1:57     
5. John Gadret (Fra) AG2R La Mondiale         2:28     
6. José Rujano Guillen (Ven) Androni Giocattoli 02:35     
7. Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Cannondale     3:34     
8. Joaquím Rodríguez (Spa) Katusha Team           
9. Roman Kreuziger (Cze) Pro Team Astana     4:01     
10.Steven Kruijswijk (Ned) Rabobank          4:13     

Összetett:
1. Alberto Contador (Spa) Saxo Bank Sungard      62:15:29      
2. Michele Scarponi (Ita) Lampre - ISD         4:20     
3. Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Cannondale     5:11     
4. John Gadret (Fra) AG2R La Mondiale         6:08     
5. Igor Anton (Spa) Euskaltel-Euskadi         6:32     
6. Mikel Nieve (Spa) Euskaltel-Euskadi         7:03