3285 kilométer után 8 mp. különbség

Alighogy Eddy Merckx eltűnt a Tour de France-ról, egy másik zseni nyitott új korszakot. A belgához hasonlóan a francia Bernard Hinault is Tour-debütánsként nyert 1978-ban, majd karrierje alatt további négy győzelmet gyűjtött be, de meg kellett küzdenie a kétszeres győztes Fignonnal, és a háromszoros nyertes LeMonddal is. Tour de France-történelem, hatodik rész.

Hinault Merckx nyomában

Hinault nem volt már teljesen ismeretlen, az előző évben megnyerte a Vuelta d' Espanát, tudták, hogy jó időfutamos, de benne volt, hogy a hegyekben nagyon erős Joop Zoetemelk megveri összetettben. A 78-as Tour kisebb botránnyal indult, az esőben teljesített prológ eredményét törölték, mert az nem tükrözte a valódi erőviszonyokat. A sárga trikót sem adták ki, de az elsőségtől megfosztott Jan Raas dühből megnyerte a második szakaszt, és már hivatalosan is vezetett. A 12. szakaszon újabb balhé következett, két szakasz között transzfer miatt a bringásoknak csak ötórányi pihenőidő jutott, ezért sztrájkba léptek. Borzasztó lassan, 20 kilométer per órás tempóval haladtak. A szervezők nem tehettek mást, törölték a szakaszt.

Hinault meglepően jól bírta a hegyeket, volt, hogy Zoetmelket is megelőzte, a 20. szakaszon rendezett időfutam előtt 14 másodperccel volt mögötte, de a 72 kilométeres etap végén már négy perccel vezetett, és ezzel megnyerte a sárga trikót. Azt, amit Pollentier is viselt, de ahogy egy doppingvizsgálaton kiderült, jogtalanul. Egy, a kezéhez rögzített csövecskéből adott előre bekészített vizeletet.

Az 1979-es, már az Egyesült Államokban is közvetített Tour megint Hinault és Zoetemelk párharcáról szólt. A franciának kedvezett a kiírás, a prológon kívül még négy egyéni időfutamot rendeztek, és ezt mind meg is nyerte. Szüksége is volt rá, mert a verseny első hetében defekt miatt több mint három percet veszített. Az utolsó szakasz előtt már három perccel vezetett, de Zoetemelk, felrúgva az íratlan szabályokat, a gálázásra szánt etapon is támadott. Hinault azonban gond nélkül vele tartott, majd meg is nyerte a szakaszt. És végül plusz tíz percet is nyert. A hollandot az utolsó szakaszon tíz perccel büntették, mert a doppingvizsgálaton megbukott nandrolonnal, de a második helyet még így is meg tudta tartani.

Tízből egy

Zoetmelk kikophatatlan volt a Tourról, és tizedik próbálkozására összejött neki az, amire mindig is áhítozott. A győzelméhez persze az is kellett, hogy a versenyben vezető Hinault térdsérülése miatt feladja a küzdelmet a Pireneusokban. A 13. szakasz után Zoetmelkre szállt a sárga trikó, de nem volt hajlandó átvenni, mert ő sem versenyben szerezte meg. Hinault távozása után Kuiper lett az ellenfele, aki egypercnyire meg is közelítette Zoetmelket, de egy hegyi szakaszon négy percet kapott tőle, majd az időfutamban is gyengébben ment.

1981-re Hinault felépült térdsérüléséből és különösebb nehézség nélkül megszerezte harmadik győzelmét. Meglepetést csak az ausztál Phil Anderson okozott, aki a sárga trikót is viselte, majd szorosan Hinault nyomában maradt. A francia azonban lassan felőrölte az ellenfelét, majd a 16. szakaszon nyolc percre nőtt az előnye. Ezután a második helyre előrelépő Lucien Van Impére kellett figyelnie, de ő sem jelentett rá veszélyt, 14 perccel volt jobb nála összetettben.

1982-ben Hinault újra nyert, kritikusai szerint nem túl látványos versenyzéssel. A francia az időfutamokra hegyezte a formáját, a 11. szakaszon az élre is állt az összetettben, míg a hegyekben inkább csak a védekezésre koncentrált, mindig tapadt azokra, Zoetmelkre, Andersonra, akik veszélyesek lehettek rá. A harmadik hét végén azért a fanyalgóknak is elégtételt adott, látványos sprintben győzött a párzsi befutón.

Fignonban nem bíztak, mégis nyert

1983-ban Hinault megint távolmaradt a Tourról, és ezzel utat nyitott csapattársának, Laurent Fignonnak a győzelemhez. A 22 éves, kerek szemüvege miatt a Professzor becenevet is megkapó kerékpáros tavasszal a Vuelta d’ Espanán segítette Hinault-t, ezért csapatvezetője nem is nagyon akarta, hogy elinduljon, azt gondolta, kimerítheti két háromhetes verseny. Fignon azonban rácáfolt. A tizedik szakaszig sehol sem volt, a doppinggal megint bukó Zoetmelk, Kim és Phil Anderson vezették a versenyt. Az első kemény hegyi szakasz után azonban feljött a második helyre. A 15. szakaszig négyperces hátrányban volt Simon mögött, de egy nem is igazán jó hegyi időfutammal 52 másodpercre csökkentette a különbséget. A 17. etapon már vezetett, Simon sérülés miatt feladta. Fignon a hátralévő szakaszokon jól védekezett, majd az utolsó időfutammal bebiztosította győzelmét.

Fignon 1984-ben megismételte győzelmét, pedig ekkor már ott volt a mezőnyben Hinault is, és az amerikai Greg LeMond is. A hármas vetélkedése évekre meghatározta a Tourt, csak az volt a kérdés, hogy osztják el egymás között a dobogót. A prológon Hinault szerezte meg a sárga trikót, az 5. szakaszon egy 17 perces szökést elengedtek a favoritok, így a Tour nagy része azzal telt, hogy ezt a hátrányt ledolgozzák. A hosszú időfutamon Fignon megverte Hinault-t, de még mindig nagyon messze volt az első helytől. Vincent Barteau a 17. szakaszig jól tartotta magát, de ekkor jött el Fignon ideje, az Alpe d'Huez-i emelkedőn senki sem bírta el a tempóját a favoritok közül, közel négy percet adott LeMondnak és Hinault-nak is. A következő alpesi szakaszt már meg is nyerte, és tovább növelte az előnyét, és még hátra volt egy időfutam, amin megint senki nem tudta legyőzni. Győzelme és kirobbanó ereje megkérdőjelezhetetlen volt, több mint tíz percet vert a második Hinault-ra.

A lojális LeMond és a kétszínű Hinault

Fignon sérülés miatt hiányzott az 1985-ös Tourról, míg LeMond és Hinault csapattársakként indultak. Négyszeres győztesként természetesen Hinault volt a kapitány, míg LeMond a segítő szerepére kényszerült. Lojalitásaval azonban lemondott a Tour-győzelemről. A 14. szakasz végén Hinault bukott, és eltörte az orrát. Ezután nehezen vette a levegőt, csak szenvedett, de megpróbálta megvédeni első helyét. A 17. szakaszon a még elsőségre pályázó versenyzők betámadták, a Pireneusok emelkedőin Hinault nem bírta velük az iramot, annál jobb erőben volt LeMond. A csapatvezetője azonban nem engedte meg neki, hogy akciózzon, arra utasította, hogy a harmadik helyen álló Roche-sal tartson. Hinault az élen maradt, de LeMond már 2 perc 25 másodperccel volt mögötte. Ezt még csökkenteni is tudta a verseny végére, de nehezen törödőtt bele, hogy le kellett mondani a győzelemről. Hinault is érezte, hogy LeMond megverhette volna, ezért felajánlotta neki, hogy a következő Tourt segít neki megnyerni.

  LeMond 1986-ban meg is szerezte a győzelmet, de Hinault segítő szándéka nem volt annyira nyilvánvaló. A francia több szakaszon is nagyon agresszíven versenyezve támadásaival szétzilálta a mezőnyt, de nem egyszer LeMond is hátramaradt. Hinault később ezt úgy magyarázta, hogy akcióival csak LeMond ellenfeleit akarta fárasztani. Hinault több napig viselte a sárga trikót, amit végül a 17. szakaszon kellett átadnia csapattársának. LeMond vezetett, míg Hinault a hamadik helyre csúszott vissza. Az Alpe d'Huez-i szakaszon azonban úgy tűnt, a két versenyző között minden rendben van. Mindenkit maguk mögött hagytak, öt percet vertek a mezőnyre, és kéz a kézben haladtak át a célvonalon. Hinault azért még megverte LeMondot az időfutamban, aki az utolsó hegyi szakaszon még visszavágott, így 3:10-zel nyerte Hinault előtt a Tourt.

LeMond nem készülődhetett a címvédésre, mert tele volt sörétekkel a teste. Egy vadászat közben sógora lőtte hátba, vérének 65 százalékát elveszítette, csak egy mentőhelikopternek köszönhette életét. Hinault közben visszavonult, így szabad volt a pálya az aspiránsok előtt. Fignon ott volt ugyan, de már nem évek óta nem találta meg igazán a formáját. A verseny nyíltságát jól jelzi, hogy a sárga trikót nyolc bringás is viselte, és kilencszer cserélt gazdát. A Tour az ír Stephen Roche-é lett, de nagyon szűken, csak 40 másodperccel tudta megverni Pedro Delgadót. Róla is csak az utolsó előtt szakaszon, az időfutamon tudta levenni a sárga trikót.

1988-ban Delgado már nem engedte ki a kezéből győzelmet, de hiába nyerte meg a Tourt, még nagyon sokáig a támadások kereszttűzében állt. A spanyol ugyan megbukott a doppingvizsgálaton a probenicid nevű szerrel, de mivel az még nem volt rajta a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség listáján, nem tudták megbüntetni.

Nyolc másodperc három hét után

1989-ben a balesetébe kis híján belehaló LeMond már újra a Touron volt, és Fignon is visszanyerte formáját, így egy olyan párharcot vívhattak, ami örökre emlékzetes marad. 3285 kilométernyi versenyzés után csak nyolc másodperc választotta el őket egymástól. LeMond az első időfutamon szerezte meg a vezetést, amit a Pireneusokig megtartott. Ott Fingon átvette a sárga trikót, de csak hét másodperccel előzte meg az amerikait. A következő időfutamon (15. szakasz) megint LeMond volt a jobb, és már 40 másodperccel ő vezetett. Az első Alpok-szakaszon, az Izoardon ez 53 másodpercre nőtt, de másnap Fignon visszavágott, és 26-tal már ő ment. Erre rádolgozott még 24-et, így a záró időfutamot 50 másodperc előnnyel kezdhette. Ez azonban kevésnek bizonyult, a 24,5 kilométeren LeMond 58-at vert rá. A kínzóan kicsi vereség óta azóta is sokak számolgatják, hogy ha LeMondhoz hasonlóan Fignon is kisebb légellenállást biztosító, triatlonból kölcsönzött könyöklős kormányt használ, és áramvonalas sisakot visel, akkor is ugyanez lett volna-e a különbség.

1990-ben LeMond újra nyert, de megint csak az utolsó időfutamon tudta megszerezni a sárga trikót. A nyitóetapon egy szökés több mint nyolc perc előnnyel ért célba. A harmadikként befutó Claudio Chiapucci ebből az időből nagyon jól gazdálkodott, nem ment rosszul az időfutamokon, és a hegyeken is minden másodpercért megküzdött. A 20. szakaszt azonban már csak ötmásodperces előnnyel kezdte LeMonddal szemben, így csodára lett volna szüksége, hogy megőrizze a sárga trikót.