Esősztrájk és lazsálás a Giro d' Italián

2014.05.13. 17:28

Az eső miatt sztrájkoltak, és sokáig szinte csak gurultak a Giro d' Italia bringásai, így a negyedik szakasz nem hozott igazi izgalmakat. Az etapot Nacer Bouhanni nyerte, az összetettet továbbra is Michael Matthews vezeti.

A Giro d' Italia a hétfői pihenőnap után Olaszországban folytatódott, de már az idei verseny sztárja nélkül. A két sprintbefutót is nyerő Marcel Kittel belázasodott, és feladta a Girót.

A hosszú transzfer, a mezőny hétfőn Írországból startolt, ezért csak egy nagyon rövid, szinte teljesen sík 112 kilométeres szakaszt kellett megtenniük a bringásoknak. Ez sem ment simán, mert szakadt az eső. A bringások ezért úgy döntöttek, hogy Bariig, ahol körözés várt rájuk, együtt gurulnak el, és ha a városban kanyargó csúszós utak túl veszélyesek, akkor az utolsó kört neutralizálják.

Bariba érve azonban kiderült, hogy szárazak az utak, egy kicsit növelték is a tempót. Később azonban még mindig veszélyesnek találták a várost, így újra kényelmes tekerés és egyezkedés következett a szervezőkkel. A bringásokat a rutinos olaszok, mint Luca Paolini, Alessandro Petacchi vagy Paolo Tiralongo képviselték. Végül az a döntés született, hogy a szakaszon nincs időjóváírás, és a tervezettnél egy körrel hamarabb, már a hetedikben mérik az időket, ez számít bele az összetettbe, és a nyolcadikban csak a szakasz sorrendjét határozzák meg.

A részhajrában így a versenyzők nem a másodpercekért, hanem csak pontokért mentek. Kittel távozásával a pontverseny is nyílttá vált. A részhajrát remek csapatmunka után a cannondale-es Elia Viviani hozta el.

Az utolsó előtti körben az Orica Greenedge állt az élre, hogy biztosítsák Michael Matthews rózsaszín trikóját. Ez sikerült is nekik, az élen haladtak át az időmérésnél. A zárókörre sok bringás már meg sem erőltette magát, csak begurult a célba. Az utolsó kilométereken újra eleredt az eső, egymást követték a bukások, szinte minden kanyarban kicsúszott valaki. A sprintre így csak kilenc bringás maradt, hárman a Giant csapatából, de Nacer Bouhannival ők sem bírtak, az FDJ francia sprintere simán lekerült mindenkit.

Szerdán az ötödik szakaszon Taranto és Viggiano között 203 kilométer vár a mezőnyre, már jönnek kisebb hegyek is, a hajrá is emelkedőn lesz. Joaquin Rodriguez már próbálkozhat is hátrányának csökkentésével, időjóváírást kaphat a győzelemért.

Eredmények:

4. szakasz, Giovinazzo-Bari 112 km
1. Nacer Bouhanni
2. Giacomolo Nizzolo
3. Tom Veelers

Összetett:
1. Michael Matthews - Orica Greenedge    
2. Alessandro Petacchi - Omega Pharma-Quick-Step  +8 mp   
3. Daniel Oss - BMC +10 mp                 
8. Rigoberto Uran - Omega Pharma-Quick-Step    +19 mp          
Cadel Evans - BMC +21 mp
Nairo Quintana - Movistar     +1:09
Joaquin Rodriguez - Katyusa +1:47