A kolumbiai menő mindenkit leradírozott a Giro-időfutamon

2014.05.22. 18:49

Ribogerto Uran győzelmét hozta a 2014-es Giro hosszú egyenkénti időfutama. Az Omega Pharma Quick Step kapitánya a győzelmével az összetettben is átvette a vezetést, miután a 41,9km-es hegyes pályán 1 perc 34 másodperccel verte a napot rózsaszín trikóban kezdő Cadel Evans-t. Uran előnye 37 másodperc. Az etapon a második helyet az eddig két szakaszt nyerő Diego Ulissi szerezte meg. Evans végül a harmadik lett. Az összetettben a harmadik helyet Uran és Evans mögött megőrizte Rafal Majka. Eközben Nairo Quintana (Movistar) hátránya 3 és fél percre nőtt. (velo.hu)

A 2014-es Giro hosszú egyenkénti időfutamára az ismert olasz borvidéken Barbaresco és Barolo között került sor egy hegyes pályán. A nap elején 12 km-nél magasodott egy negyedik kategóriás emelkedő, melyet szűk és technikás lejtmenet követett. A nap második emelkedője 38 km-nél szerepelt, és az utolsó kilométer is tartalmazott meredek részeket.

A nyugodt szakaszok után ismét eső fogadta a bringásokat, amely különösen a középmezőnyben indulóknak nehezítette meg az életét. Sajnos csúnya bukás nélkül a mai napot sem úsztuk meg, a veszélyes lejtmenetben Tobias Ludvigsson (Giant-Shimano) csúszott ki és esett át a szalagkorláton. A korai indulók közül 59 perc 40 másodperc környéki teljesítményekkel előbb Patrick Gretsch (AG2R La Mondiale), majd Thomas De Gendt (Omega Pharma-Quick Step) szállították az első viszonyítási pontnak is megfelelő időket.

A belga De Gendt-től pedig már az eddig két szakaszt nyerő, de szerdán bukásba keveredő Diego Ulissi (Lampre-Merida) vette át a vezetést. Ulissi 58 perc 51 másodpercet töltött a pályán, amivel 50 másodpercet vert a belgára. Mikor a Lampre Merida versenyzője célba ért, a favoritok készülődtek. Ezen a délutánon két időmérő pontot állítottak fel a szervezők. Az egyiket a negyedik kategóriás emelkedő tetején 12 km-nél, a másikat pedig 26 km-nél.

Az első időmérő pontnál a napot negyedik helyen kezdő Domenico Pozzovivo bizonyult a legjobbnak. 15 másodperccel még Urant is verte. Ekkor Evans már 53 másodperces hátrányban érkezett. Az ausztrálnál Quintana is előrébb járt a táv első negyede után. A folytatásban a lejtmenetben Pozzovivo kiesett a ritmusból, kifejezetten óvatos versenyzést mutatott be és közel 1 percet veszített az ellenfeleivel szemben.

26 km-nél már Uran állt az élen, aki 27 másodperccel vezetett Ulissi előtt, miközben Majka 49, Evans pedig egy percre követte a kolumbiait. A középső szakasz nagy vesztese Pozzovivo mellett Quintana volt, akinek a hátránya a két percet közelítette. A tavasz folyamán bejárták azok a felvételek a kerékpáros sajtót, ahogy Uran és az Omega szakvezetői méterről méterre feltérképezték a pályát. Ennek a gyümölcsét láthattuk ezen a délutánon. Uran hibátlan versenyzéssel a táv utolsó harmadán még 50 másodpercet tett hozzá az előnyéhez Ulissivel szemben, és végül 1 perc 17 másodperccel verte a célban. A kolumbiai minden riválisának kiosztotta a perceket.

Evans a táv utolsó harmadán még fél percet kapott a kolumbiaitól és ezzel 1 perc 34 másodperces hátrányban zárta a napot, amivel a rózsaszín trikót is elveszítette. A negyedik helyre a szakaszon Rafal Majka futott be, aki mindössze 5 másodpercet kapott Evans-től és összetettben megőrizte a harmadik helyét. Nem történt változás az összetett negyedik helyén sem, Pozzovivo maradt ebben a pozícóban. Nairo Quintana ugyan a helyezéseket tekintve a hatodik helyre előrébb lépett, de a hátránya három és fél perc Uran és három perc Evans mögött.

A szakasz végeredménye:

1. Rigoberto Uran (Kolumbia) Omega Pharma-Quick-Step    57:34     
2. Diego Ulissi (Olaszország) Lampre-Merida                                         1:17     
3. Cadel Evans (Ausztrália) BMC Racing Team                                       1:34     
4. Rafal Majka (Lengyelország) Tinkoff-Saxo                                    1:39     
5. Gianluca Brambilla (Olaszország) Omega Pharma-Quick-Step    1:53     
6. Wout Poels (Hollandia) Omega Pharma-Quick-Step            2:00     
7. Wilco Kelderman (Hollandia) Belkin                        2:03     
8. Thomas De Gendt (Belgium) Omega Pharma-Quick-Step        2:07     
9. Domenico Pozzovivo (Olaszország) AG2R La Mondiale                            2:09     
10. Patrick Gretsch (Németország) AG2R La Mondiale                            2:12


Az összetett állása:

1. Rigoberto Uran (Kolumbia) Omega Pharma-Quick-Step    49:37:35     
2. Cadel Evans (Ausztrália) BMC Racing Team             00:37     
3. Rafal Majka (Lengyelország) Tinkoff-Saxo                            1:52     
4. Domenico Pozzovivo (Olaszország) AG2R La Mondiale                           0:02:32     
5. Wilco Kelderman (Hollandia) Belkin                   2:50     
6. Nairo Quintana (Kolumbia) Movistar            3:29     
7. Fabio Aru (Olaszország) Asztana                               3:37     
8. WoutPoels (Hollandia) Omega Pharma-Quick-Step                 4:06     
9. Steve Morabito (Svájc) BMC                                    4:20     
10. Robert Kiserlovski (Horvátország) Trek 4:41