Nem indulhat el a Tour de France a tervezett időpontban
Az eredeti tervek szerint június 27-én indult volna Nizzából az idei Tour de France, de miután az államelnök, Emmanuel Macron bejelentette, hogy július közepéig semmilyen tömegrendezvényt nem lehet rendezni, a szervezők új dátumot kell keressenek.
A szervezők nem szeretnék törölni a körversenyt, de egyelőre még nem világos, mi lesz a nagy múltú verseny sorsa. Április végére szeretnének alternatív megoldást találni. A júniusi teniszverseny, a Roland Garros a terjedő koronavírus-járvány miatt szeptemberre került át.
A Tour-igazgató, Christian Prudhomme szerint katasztrofális lenne - a klubokra, a versenyzőkre -, ha nem lehetne a versenyt megrendezni. Korábban felmerült az is, hogy nézők nélkül menjenek körbe az országon, de Prudhomme élesen tiltakozott, mert szerinte annak nincs értelme.
![Simon Kollerup dán kereskedelmi miniszter Jens Ejner Christensen vejlei polgármester és Alex Pedersen a Nagy Rajt igazgatója (b-j) sajtótájékoztatót tart a 2021-es Tour de France körversenyről Vejlében 2020. február 4-én.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3253/32530/325305/32530574_f1b522b87d671877a02233ffa54b7ff5_wm.jpg)
Franciaországban hétfőn négyezernél is több új esetet regisztráltak, és 574-en haltak meg, ami kevéssel több, mint az az olasz és a spanyol adat.
A Giro d'Italia Magyarországról indult volna májusban, ezt a versenyt már hetekkel korábban törölték.