További Forma-1 cikkek
- A következő hat F1-idényből kétszer is kiesik a Belga Nagydíj
- Negyvenéves lett Sir Lewis Hamilton, aki a legnagyobb kapuzárási klisét mutatta be
- Már külföldön is híre ment a különleges magyar kollekciónak
- Örömhírt jelentett be Michael Schumacher lánya
- Nincs több kérdés, az utolsó szabad ülés is elkelt az F1 következő idényére
A 1997-es bajnok Jacques Villeneuve tizenegy hónap után ült ismét F-1-es gép volánja mögé, amikor kipróbálta az idei Renault-kocsit. A kanadai azután kaphatott lehetőséget, hogy a francia csapat váratlanul szerződést bontott Jarno Trullival.
A felek közös megegyezéssel váltak el, hiszen már júliusban eldőlt, hogy az olasszal nem hosszabbítanak szerződést, majd a hét közepén kiderült, 2005-ben a Toyotánál versenyez, így mind neki, mind a Renault-nak jól jött a korábbi váltás. Az olasz pilóta is ott volt Silverstone-ban, de már egy Toyotával körözött.
Villeneuve-ön nem látszott a kihagyás
Villeneuvenek és Trullinak sem volt különösebb feladata, mindössze szokniuk kellett az új gépet, ugyanis a hosszú kihagyás után visszatérő versenyző biztosan, míg Trulli várhatóan már indul a Kínai Nagydíjon.
Flavio Briatore, a Renault csapatfőnöke Villeneuve gyorsaságától tette függővé a részvételt, és mivel harmadik lett - alig négy századdal maradt el a tréningelső Satótól - megváltotta az indulási jogot.
Ralf Schumacher meggyógyult
Shanghajban több mint három hónap kihagyás után újra a rajtrácson lesz Ralf Schumacher is, aki Silverstone-ban vezetett először a június 20-i, indianapolisi balesete óta. A németnek akkor két gerinccsigolyája is eltört, de teljesen meggyógyult, így hat kihagyott nagydíj után ismét startolhat. Csütörtökön, a tesztek utolsó napján épp Villeneuve mögött végzett.
A fiatalabbik Schumacher lesz jövőre a Toyotánál Trulli társa, a párosból Silverstone-ban a német volt a gyorsabb, két tizeddel előzte meg az ötödik időt jegyző olaszt.
Bernoldi nem gyorsult föl a két év alatt
A hét harmadik visszatérője jóval szerényebb név a Forma-1-ben. A brazil Enrique Bernoldi az Arrows 2002-es megszűnésekor került ki a sorozatból, és azóta nem is tudott sem verseny, sem tesztlehetőséget vásárolni magának. Ezúttal a BAR-Hondánál sikerrel járt, David Richards menedzser - jó pénzért - adott neki egy kocsit, de ő négy másodperccel volt gyengébb a másik hondás autót vezető Satónál, így a folytatásban nem igazán reménykedhet.
A csütörtöki silverstone-i eredmények
1 T. Sato
BAR
01:17:398 81 kör
2 K. Räikkönen
McLaren
01:17:410 94
3 J. Villeneuve
Renault
01:17:434 66
4 R. Schumacher
Williams
01:17:725 55
5 J. Trulli
Toyota
01:17:913 83
6 A. Davidson
BAR
01:17:967 69
7 P. de la Rosa
McLaren
01:18:405 93
8 F. Montagny
Renault
01:19:136 89
9 R. Briscoe
Toyota
01:19:152 84
10 E. Bernoldi
BAR
01:21:351 11