A Jordannek motorja és pénze sincs
A márka távozásával viszont két másik csapat, a szintén Ford motorokat használó Jordan és Minardi is veszélybe került, hiszen elveszíthetik erőműveiket. A Baumgartner Zsoltot is foglalkoztató Minardi helyzete még bizakodásra adhat okot, mert az istállónak érvényes szerződése van a Ford tulajdonában lévő, versenymotorokat gyártó Cosworth-szal a 2005-ös szezonra is.
A Jordan ellenben csődbe mehet, hiszen Eddie Jordannek egyik gyárral sincs megállapodása, és a Fordon kívül más típust képtelen megfizetni.
Ecclestone az erősebb autókból pótolná a távozókat
Bernie Ecclestone, a Forma-1 irányítója nem esett kétségbe a patinás név kiszállásáról hallva, és már azt tervezgeti, hogyan vehetné rá a legerősebb istállókat, hogy jövőre három autót indítsanak világbajnokságon.
Paul Stoddart, a Minardi csapatfőnöke viszont még nem látja veszettnek a helyzetet, úgy gondolja, saját gárdája túléli a krízist, ám ehhez az kell, hogy a nagycsapatok segítsenek neki.
"Nagyon nagy gond van"
"Sürgősen megoldást kell találnunk a kialakult helyzetre, a nagyobb csapatoknak is foglalkozniuk kell az ügyünkkel. A Ford már kiszállt, ezzel a Jordan és az én istállóm is veszélybe került. Mielőbb össze kell ülnünk megtárgyalni a helyzetet" - nyilatkozta kedden a News Of The World című angol bulvárlapnak Stoddart.
Az ausztrál üzletember azt akarja elérni, hogy a hétvégi Kínai Nagydíj helyszínén, Shanghajban üljenek össze a csapatfőnökök.
Stoddart úgy gondolja, a Ford kilépése mutatja leginkább a szituáció komolyságát: "Ha már a világ második legnagyobb autógyártója sem bírja a Forma-1 költségeit, akkor nagyon nagy gond van. Persze engem nem lep meg a kilépésük, már jóideje láttam, hogy ez lesz a költekezés vége".
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Jake Paul ezúttal a darts egyik világbajnokát hívta ki bokszmeccsre
Gerwyn Price szerint egy ütéssel végezne ellenfelével.
március 23., 09:52
- Sport
Szezon közben hívta vissza a magyar válogatott kapusát a Veszprém kézicsapata, áll a báll
A Benfica megtámadja az átigazolást.
március 23., 12:47
- Sport
Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról
Verstappen ezúttal nem jelentett gondot; Bearman átrepült a mezőny felén.
március 23., 09:39
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
tegnap, 21:22
- Sport
A Ferencváros légiósa győzelemre vezette honfitársait Debrecenben
A csehek megszenvedtek Feröer-szigetekkel. Erling Haaland 40 meccs/39 gól.
március 23., 07:01
- Sport
Megtámadta a húsevő baktérium, amputálni akarták a Bayern legendás szélsője lábát
Franck Ribérynek örök fájdalma marad, hogy 2013-ban elcsalták tőle az Aranylabdát.
március 23., 07:40
- Sport
Magyar éremeső jöhet Eperjesen
Az Indaplay élőben közvetíti a Challenger Teqball League vasárnapi döntőit.
március 23., 10:55
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
tegnap, 20:20
- Sport
Újabb őrületes produkció a brazil tehetségtől, játszi könnyedséggel jutott tovább Miamiban
Eközben tovább folytatódott a csillaghullás a szupertornán.
március 23., 12:56
- Sport
Hibátlan tenisz Novak Djokovicstól, egyetlen győzelemre került a történelmi sikertől
A szerb klasszis két szettben győzte le jó barátját.
tegnap, 23:58
- Sport
Így működik a NOB boszorkánykonyhája: Kirsty Coventry váratlan győzelmének háttere
Thomas Bach, a leköszönő elnök addig keverte a kártyákat, amíg védence célba ért.
március 23., 11:09
- Sport
Olyan tettet hajthat végre Marco Rossi, amivel biztosan bevonulna a magyar futball történetébe
Bámulatos rekord irányába halad biztos léptekkel a magyar–olasz szakember.
március 23., 06:09
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
tegnap, 20:58
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
tegnap, 19:19
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
tegnap, 18:32
- Sport
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Sport
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Sport
Mindkét Ferrarit kizárták a Kínai Nagydíj után
Pierre Gaslyt is diszkvalifikálták.
március 23., 12:57
- Sport
Mégis van olyan magyar csapat, amelytől beköltözik a félelem a Fradi-szívekbe?!
Tóth Barna karrierje 30 évesen kapcsolt hatodik fokozatba.
március 23., 15:26
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
tegnap, 17:16
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
tegnap, 21:25
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
tegnap, 17:52
- Sport
Hatalmas siker, a magyar férfi 4×400 méteres váltó bronzérmet szerzett a vb-n
Molnárék a magyar atlétika történetének hatodik érmét szerezték meg fedettpályás vb-n.
március 23., 14:33
- Sport
Keszthelyi Rita nem tagja a női pólóválogatott vk-keretének
Cseh Sándor tizennyolc játékost hívott meg a felkészülésre.
március 23., 13:51
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
tegnap, 16:46
- Sport
Egyetlen szezon után távozhat a Liverpool sztárja, akit Arne Slot rendszeresen mellőz
Nem favorizálja a vezetőedző, hamar véget érhet liverpooli pályafutása.
március 22., 16:08
- Sport
Az Európa-bajnok Molnár Attila negyedik helyen végzett a fedettpályás világbajnokságon
Takács Boglárka viszont nem jutott döntőbe 60 méteren.
március 22., 14:35
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
tegnap, 19:39
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
tegnap, 19:51
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
tegnap, 06:00
- Sport
Egyéni és egyetemi csúcsot úszott a 18 éves magyar úszótehetség Amerikában
Ábrahám Minna mindössze hat századmásodperccel maradt el a győztes mögött.
március 22., 10:43
- Sport
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
tegnap, 20:26
- Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában
Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.
tegnap, 20:59
- Címlapon
Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat
A miniszter szerint tűzzel-vassal irtani kell a pedofíliát.
tegnap, 20:52