Nem hasonlít az üdítősdobozra
A tesztautóval ellentétben, amely az üdítősdoboz fényezését kapta, a Red Bull-versenyautó egyszínű sötétkék lett, piros, ezüst és sárga díszítésekkel, többek között a cég logójával.
Természetesen formájában is változott a kasztni, az új szabályok szerint magasabbra került az első szárny, amelyet az új Williamséhez hasonlóan három helyen is meggörbítettek a minél jobb aerodinamikai mutatók érdekében.
A hátsó szárny néhány eleme egyedi megoldás
A hátsó légterelő a Ferrariéra emlékeztet, de az alsó eleme saját fejlesztés, két helyen is görbített.
Az oldaldobozok viszont nem olyan kerekdedek, mint az eddig bemutatott autókon, maradt a konzervatívabb forma. Összességében a szárnyakon kívül nincs rajta más különös újítás.
A kasztni alatt sincs sok, a tavalyihoz hasonló Cosworth-motor hajtja az RB1-et, csakúgy, mint elődjét, a Jaguart.
Coulthard már ki is próbálta
A kocsit hétfőn délután Jerezben zárt kapuk mögött már ki is próbálta David Coulthard, és a gárda egész héten Dél-Spanyolországban köröz, számos másik csapat autóival együtt.
A gépet hivatalosan viszont csak az első idei verseny helyszínén, Melbourne-ben mutatják be, néhány nappal a futam előtt. A gárda pilótái a már említett David Coulthard, illetve Christian Klien és Vitantonio Liuzzi lesznek. A skót mindegyik futamon indul, míg utóbbi kettő valószínűleg felváltva szerepel majd a versenyeken.