Fiatal honfitársa alig két hete azzal vádolta a ferraris szupersztárt, ráhúzta a kormányt amikor előzni próbálta őt, vagyis a karambol szerinte Schumacher hibája. Utóbbi nem talált felelőst, szerinte sima versenybaleset volt.
"Nincs értelme olajat önteni a tűzre"
Malajziába érkezve a sajtó természetesen felelevenítette a melbourne-i eseményeket, de Heidfeld már nem akart vele foglalkozni.
"Nem érdemes a múlton rágódni, ezzel csak olajat öntenénk a tűzre, aminek semmi értelme. Én mindig az előttem álló feladatokkal foglalkozom. Azt hiszem, az álláspontom már ismertettem, nincs rá ok, hogy újra felelevenítsem a történteket" - nyilatkozta a Williams-BMW német pilótája a dpa hírügynökségnek.
Heidfeld továbbra is elszánt
Elárulta viszont, hogy négyszemközt eddig nem konzultált Schumacherrel a történtekről, illetve azt is, ha lehetősége lesz rá, újra megpróbál elmenni honfitársa mellett: "Nem beszéltem Schumacherrel a balesetről, de ha a hétvégén összefutunk, valószínűleg szóba kerül ez is. Az viszont biztos, ha újra meglátom a rést, ismét próbálkozni fogok".
Ausztráliában Heidfeld elég helyet látott, hogy beférjen a Ferrari mellé az egyik jobbos kanyarban, de Schumacher lezárta az ívet, a Williams fűre szorult, a két kocsi összekoccant, majd a kavicságyba csúszott.