További Forma-1 cikkek
- A következő hat F1-idényből kétszer is kiesik a Belga Nagydíj
- Negyvenéves lett Sir Lewis Hamilton, aki a legnagyobb kapuzárási klisét mutatta be
- Már külföldön is híre ment a különleges magyar kollekciónak
- Örömhírt jelentett be Michael Schumacher lánya
- Nincs több kérdés, az utolsó szabad ülés is elkelt az F1 következő idényére
Kerékcsere helyett inkább reszkíroztak
A finn pilóta kocsijának jobbelső abroncsa teljesen elkopott a nürburgringi futam végére, majd a célegyenes végén, mintegy háromszáz kilométer per órás tempónál eltörte a felfüggesztést. A gép keresztbe fordult és a kavicságyba csúszott.
"Nem volt elég bizonyíték, hogy nem bírja ki a végéig - mondta csalódottan Dennis. - Mindent megtettünk, ami a győzelemhez kell. Persze szükségünk van néhány órára, néhány napra, amíg megemésztjük a történteket".
Az idei F1-es szabályok szerint nem lehet kereket cserélni a versenyeken, de ha mégis szükségszerűvé válik, van rá lehetőség, büntetés nélkül. Ha a Mclaren ezt tette volna, szinte biztosan leszorul még a dobogóról is.
Együtt döntöttek a folytatásról
A csapatfőnök az istálló hivatalos közleményében elárulta, Raikkönennel közösen döntöttek a folytatásról: "Amikor lekörözte Villeneuve-öt, Kimi laposra fékezte a gumit, de rádión megbeszéltük vele, hogy az abroncs rossz állapota ellenére folytatjuk, eldöntöttük, a győzelemre megyünk. A történtek után sem bánjuk, hogy így határoztunk."
Raikkönen az utóbbi kettő, spanyol és monacói futamot megnyerte, de a mesterhármas már nem jött össze Németországban. "A kocsi egyensúlya remek volt, mígnem az egyik kanyarban megfékeztem a jobb első gumit. Körről körre nagyobb vibrációt okozott, már alig láttam a rázkódástól, amikor végül eltörte a felfüggesztést" - részletezte az eseményeket.
Kiesésével harminckét pontos hátrányba került a vb-t vezető Fernando Alonso mögött, így nem csak az elszalasztott futamgyőzelem miatt volt csalódott.
"Szar érzés"
"Szar érzés - válaszolta egy újságíró kérdésére a huszonöt éves finn. - Frusztrál, hogy az utolsó körben estem ki az első helyről, azok után, hogy végig vezettem. Az új gumiszabálynak szerepe volt a balesetben, de tudtuk, hogy bármikor összeomolhat a rendszer. Reménykedtünk, hogy kibírja, de mégsem. Sajnos elvesztettünk tíz fontos pontot is".
A McLarentől a gumicsere tiltását csak a Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug kritizálta. "Raikkönen utolsó tankolása után láttuk, hogy bármelyik pillanatban véget érhet a versenye, de nem tehettünk semmit. A gumihibának komolyabb következményei is lehettek volna. Nyilvánvaló, hogy problémás a helyzet, és az FIA szabályrendszerét nem szeretném kommentálni."
A baleset a vb-t is eldönthette
A német szakember szerint a baleset az idei világbajnokságot is eldönthette: "Lehet, hogy ez az incidens a vb-címünkbe kerül".
A riválisok közül először a Williams-BMW technikai igazgatója, Sam Michael kommentálta a McLaren karambolját, aki helyeselte, hogy a folytatás mellett döntöttek. "Ha velünk történt volna ugyanez, a mi pilótánk is kiesett volna. Nehéz feladni, ha vezető helyen vagy, inkább mindent megpróbálsz, hogy megtartsd a pozíciót. Teljesen megértem a McLaren döntését."