További Forma-1 cikkek
-
Coming out után: mutatjuk, ki Ralf Schumacher párja
- Közösségi oldalán coming outolt a hatszoros F1-es futamgyőztes Ralf Schumacher
- Bejelentést tett az FIA az F1-es sprintfutamokról
- Lando Norris útját járhatja az F1 felé száguldó magyar tini
- Lewis Hamilton majdnem három év után győzött: behúzta hazai versenyét, a Brit Nagydíjat
A sportvezető júniusban közölt módosítási javaslataiban mindenféle fejlett technológiai eszköz betiltását kezdeményezte, többek között ezért is romlott meg viszonya a legtöbb F1-es istállóval. Indokként az F1 túlzott költekezését jelölte meg.
Elmérgesedett a politika
![](http://index.hu/cikkepek/0507/sport/ron_denis.jpg)
Ron Dennis
A Nemzetközi Autós Szövetség feje a hét elején egyeztető tárgyalásra hívta a McLaren és a Red Bull istálló főnökeit, Ron Dennist és Chris Hornert, hogy egy új, előzést segítő akkumulátorról alkalmazásáról beszéljen velük. Szerdán pedig közleményt adott ki, melyben ismertette új nézeteit.
A szurkolókra hallgatna Mosley
"Az FIA legutóbbi közvélemény kutatása azt tükrözi, hogy a sport rajongói továbbra is az egyik legfontosabb tényezőnek tartják a Forma-1 technikai vezető szerepét. A pilóták feladatát megkönnyítő elektronikai eszközöket viszont, mint a kipörgésgátló vagy a rajtot segítő rendszer, eltávolítanák az autókból" - szól az FIA kommünikéje, amely vélhetően Mosley véleménye is.
A pontos adatok szerint a tesztet kitöltő 93 ezer szurkoló 80 százaléka ragaszkodik hozzá, hogy kedvenc sorozata továbbra is a legfejlettebb maradjon a világon, míg 64 százalékuk várja évről évre kíváncsian a technikai újításokat.
Csak a pilóták szerepe ne csökkenjen
![](http://index.hu/cikkepek/0507/sport/max_mosley.jpg)
Max Mosley
A szervezet a továbbiakban támogatni fogja az erőnövelő akkumulátor és a mozgó szárnyak bevezetését, de az összes F1-es szereplő együttműködését kéri az új előírások megalkotásához.
Csütörtökön újabb fejleményekre lehet számítani
Főleg persze olyan újításokra számít, amelyek nem túl drágák, és a közúti autógyártásban is alkalmazhatóak, mint például a már említett akku, melyhez hasonló szerepel a Toyota Prius sorozatgyártott modelljeiben.
Az eddigi legnagyobb F1-es felmérés eredményeit, úgy látszik, valóban komolyan veszik, ám Mosley nézetváltásában közre játszhatott a politikai helyzet túlzott eldurvulása is, amely talán tényleg az F1 kettészakadásához vezethetett volna.
A belharc végképp kezd csendesedni, és a csütörtöki Mosley-Dennis-Horner találkozó után újabb, minden bizonnyal pozitív fejleményekre lehet számítani.