További Forma-1 cikkek
- A következő hat F1-idényből kétszer is kiesik a Belga Nagydíj
- Negyvenéves lett Sir Lewis Hamilton, aki a legnagyobb kapuzárási klisét mutatta be
- Már külföldön is híre ment a különleges magyar kollekciónak
- Örömhírt jelentett be Michael Schumacher lánya
- Nincs több kérdés, az utolsó szabad ülés is elkelt az F1 következő idényére
Tárgyalnak a McLaren és Fernando Alonso képviselői a pilóta és a csapat közötti, 2009 végéig érvényes szerződés felbontásáról. A bajnok és Ron Dennis istállóvezető között már augusztus elején annyira rossz volt a viszony, hogy nem is beszéltek, és a helyzet azóta sem javult.
A spanyol menni akar, de nem tudni, hová, sőt, ezt egyelőre még ő sem tudja biztosan. Elsődleges célja, a Ferrari ugyanis nem jöhet össze, Kimi Raikkönennek 2009-ben, Felipe Massának 2010-ben jár le a megállapodása, ráadásul néhány hete hosszabbították meg.
"Hogy jelenlegi csapatomnál folytatom-e? Talán igen, talán nem. Sok lehetőség létezik, persze van egy ötletem, egy vágyam, de ez csak illúzió - nyilatkozta a Telecinco csatornának Alonso, valószínűleg a Ferrarira célozva. - Nem is érdemes továbbgondolni, mert ugyan tudom, mit akarok, egyáltalán nem biztos, az lehetséges is."
Luca Di Montezemolo, a Ferrari elnöke ugyanakkor az utóbbi hetekben minden fórumon dicsérte a mclarenest, nem lehet kizárni, számol még vele a jövőben. A legtöbben úgy sejtik, Massa helye lehet veszélyben, ám ez egyáltalán nem biztos, jobban belegondolva Alonso Raikkönen helyére jöhetne. Csak akkor viszont, ha a finn szerződése kifut, azaz 2009 végén.
A milanói Gazzetta dello Sportnál is így gondolkozhatnak, mert nem indokolták meg, cikkükben mégis állítják, Alonso olyan csapatot keres, amitől 2010-re elszabadulhat. Jelentkező van bőven, exgárdája, a Renault azonnal vinné, ám ott a technikai körülmények biztosan nem érnek föl a McLarenéval, ráadásul a franciák, még inkább főszponzoruk, az ING és az Alonso kedvéért az F-1-be visszatérni készülő Telefonica hosszabb időre terveznének.
A Renault-motoros Red Bull is opciónak tűnik: Dietrich Mateschitz tulajdonos szinte bármennyit kifizetne a spanyolért, csúcsautót készíteni képes szakemberei már vannak - Adrian Newey, Geoff Willis -, de a projekt még nagyon az elején jár, és két évnél biztosan több kellene, míg világbajnokságot tudnának nyerni.
Mindennél és mindenkinél többet adna Alonsónak a Toyota, a Gazzetta szerint biankó csekket tolnának elé és olyan státuszt birtokolna, mint Michael Schumacher tavalyig a Ferrarinál. Technikailag és szakemberekben is sokkal rosszabbul állnak viszont, mint a Renault vagy a Red Bull, a kétszeres bajnok pedig már korábban kijelentette, neki versenyképes autó kell.
A negyedik opció lehet a Williams. Toyota-motorja van, közepes kocsija, kevés igazán jó szakembere, de olyan szerződést adna Alonsónak, amiből akkor léphetne, amikor csak akar, minden kötelezettség nélkül.
Menedzsere szerint még a McLarennél maradás is lehetséges, mert a fenti opcikóta látva kétségtelen, a legjobb gépet az angoloknál vezethetné Alonso. Kérdés persze, mennyire akar a McLaren megszabadulni a spanyoltól: Lewis Hamiltonnal jövőre egyértelműen lesz vb-esélyes pilótája Ron Dennisnek, kettejük összeboronálásába meg már idén belebukott.