Távozhat a Renault-tól alig egy év után Fernando Alonso, állítja a Sport Bild című lap.
A korábbi kétszeres világbajnok decemberben tért vissza a franciákhoz egy szezonynyi mclarenes kitérő után, ám az istálló nem hozta nyilvánosságra a megállapodás részleteit. A német újság úgy tudja, a spanyol egy évre írt alá, opcióval a következőre.
A megegyezés előtt az olasz és a spanyol sajtó is azt írta, Alonso 2009-ben már Ferrarit akar vezetni, ezért csak a lehető legrövidebb időre szeretné elkötelezni magát. A Sport Bild szerint ez sikerült is nekik: van egy záradék, miszerint ha a Renault nem végez az első háromban a konstruktőrök között a 2008-as bajnokságban, a pilóta szabadon eligazolhat. Ez azt jelenti, a versenyző továbbra is hisz abban, hogy hamarosan az olaszokhoz kerülhet.
A SB úgy értesült, Alonso évente 30 millió eurót keres, ami néhány millióval kevesebb, mint Michael Schumacher korábbi, ferraris rekordfizetése.