Semmivel sem lesz gyengébb Mogyoródon sem a McLaren-Mercedes hockenheimi elképesztő formájánál, állítja a csapatfőnök, Ron Dennis.
Megállíthatatlan volt a legutóbbi két versenyen Lewis Hamilton, főnöke, a McLaren-csapatvezető Ron Dennis ígéri, a jövő hétvégi Magyar Nagydíjon is az lesz.
Az angol pilóta nyert Silverstone-ban és Hockenheimben, utóbbi futamon olyan fölényben volt, hogy az istálló kockázatos taktikájával is könnyedén győzött. Dennis szerint a Hungaroringen sem lesz másképp.
”Nem látom akadályát, hogy Magyarországon kicsivel is gyengébbek legyünk. Főleg, hogy az autó kissé másképp fog kinézni. Sokat várunk a versenytől” – idézte a menedzsert az autosport.com.
![ron denis ron denis](http://kep.index.hu/1/0/18_00ac8ed3b4327bdd4ebbebcb2ba10a00/359823_3d195edb875cb25b24146c86ce150f7c_wm.jpg)
A Mclaren több új fejlesztéssel érkezik, amiket a héten a jerezi teszten próbál ki, így az autó az eddiginél is gyorsabb lehet.
A Magyar GP első szabadedzését jövő pénteken tartják, a futam vasárnap lesz.