Massa: A Ferrarinak véget ért a vb

2009.05.11. 20:44 Módosítva: 2009.05.11. 20:45
A címvédő csapat pilótái 38 ponttal vannak a vezető Jenson Button mögött. A kocsi fejlődik, de a szétszórtság miatt ennek sem lett eredménye a Spanyol GP-n. Kiborult a csapatfőnök.

Öt futam, 6 pont a 90-ből, két hatodik hely a Ferrari teljesítménye a Forma-1-ben idén. Legutóbb vasárnap, Barcelonában égett az istálló: Kimi Raikkönen autója lerobbant, Felipe Massáéból majdnem kifogyott a benzin.

A brazil végül célba ért, de a hatodik helynek nem örült, csak autója sebessége miatt bizakodhatott. Az F60-as Ferrari, aminek a Spanyol GP volt az utolsó lehetősége a bizonyításra, sokat fejlődött, negyediknek hozta volna be Massa, ha nincs az üzemanyag probléma.

Jenson Button újra győzött, 41 pontja van, 38-cal több, mint a ferrarisoknak. Ha eddig álmodtak is valamiről, most már tényleg vége.

000T TRDV505954

”Legyünk realisták, öt versenyből négyet nyertek, ha még borzasztó nagyot javulunk is, pontokat fognak szerezni, szóval ezt felejtsük el” – nyilatkozta a Brawn GP elleni esélyeikről Massa.

A második tankolásánál nem került elég benzin a tankba, szóltak neki, menjen lassabban, így Sebastian Vettel és Fernando Alonso is lehagyta, Nick Heidfeld majdnem. Végül a tiszteletkörön száradt ki a kocsi.

”Rá kell jönnünk, mi volt a hiba, azt hiszem, a rendszer, de hogy emberi tévedés is történt-e, nem tudom. Nagyon frusztráló” – mondta.

Az istálló szombaton Raikkönennel hibázott - a finn csak a 16. helyről rajtolhatott - ráadásul ezt Massával idén Malajziában már eljátszotta.

Stefano Domenicali csapatfőnök először borult ki nyilvánosan: ”Ami történt, elfogadhatatlan. Fejlődtünk, de mindenkinek magába kell néznie a problémák miatt, mert így nem megy. Vissza kell térnünk a saját szintünkre, ahhoz egyelőre méltatlanok vagyunk”.

A gazzetta.it szerint a tankolásnál nem mulasztott senki, műszaki baj volt, de a menedzser szavai nem erre utalnak.

A Ferrari a kudarc ellenére nem adja föl a szezont, továbbra is fejleszteni fogják az autót, mert Barcelonában valóban feljavult. De mint Massa mondta, reálisan ez már sokra nem lesz elég.