További Forma-1 cikkek
- Negyvenéves lett Sir Lewis Hamilton, aki a legnagyobb kapuzárási klisét mutatta be
- Már külföldön is híre ment a különleges magyar kollekciónak
- Örömhírt jelentett be Michael Schumacher lánya
- Nincs több kérdés, az utolsó szabad ülés is elkelt az F1 következő idényére
- Fél lábbal az F1-ben marad a korábbi csapatához visszatérő Valtteri Bottas
Bizonyított beugróként az év utolsó két futamán Kamui Kobajasi, a szezonzárón remekül ment, hatodik lett, három pontot kapott. Elverte toyotás csapattársát, Jarno Trullit, egy ideig harmadik is volt, de a japánok kivonulása miatt lehet, hogy nem láthatjuk jövőre a Forma-1-ben.
Az autosport.com még a hét elején készített vele interjút, azzal viccelt, be kell fejeznie a versenyzést.
”Nincs pénzem, semmi, anélkül a GP2-ben sem vezethetek. Visszamehetek apám éttermébe. Két hónapja ez volt a tervem, komolyan. Tizenhat évesen is ott dolgoztam, sushit készítettem” – nyilatkozta, majd két nap múlva megszűnt az istállója.
”Egyértelmű, a Toyota-lehetőség elveszett, pedig szerződést kaptam volna” – mondta már csütörtökön, munkanélküliként. Tehetségére persze nem csak felfuttatói figyeltek föl, Jenson Button és Kimi Raikkönen megelőzése más csapatvezetőknek is feltűnt, ezért reménykedik.
”Jön négy új csapat, ha választhatnék, a Lotushoz mennék. Nem tudom, mi történik velem, de van több lehetőségem. Hosszú lesz a tél, meglátjuk.”
Nico Rosberg Mogyoródon a biztonságért kampányol
Az Allianz meghívására Magyarországra jön az F1-pilóta, hogy megmérkőzzön a legügyesebb magyar autóvezetőkkel és megossza velük tapasztalatait.
Magyarországra érkezik november 20-án Nico Rosberg, hogy a hungaroringi Allianz vezetéstechnikai pályán adjon tanácsokat a magyar autósoknak. A Williams Forma-1-es pilótája személyesen tart bemutatót azoknak a szerencsés érdeklődőknek, akik egy totójáték kitöltésével pályáznak, majd saját autójukkal a legjobbak között lesznek a november 15-i tanpályapróbán.
Az internetes játékot helyesen kitöltők közül 120 résztvevőt sorsolnak ki, majd a 30 legügyesebb megmérkőzhet Rosberggel is.
A német versenyző Allianzzal közös célja, hogy felhívja a figyelmet a leggyakoribb balesetkiváltó okok, a gyorshajtás és az ittas vezetés veszélyeire, illetve a biztonsági öv használatára.