Vettel-Alonso: két dudás egy csárdában

2012.10.16. 11:59

Koreában minden eddiginél konkrétabban beszéltek az újságírók arról, a Ferrarinak csak egy szezonra kell még Felipe Massa, aztán 2014-től Sebastian Vettel veszi át a brazil helyét Fernando Alonso mellett.

Luca di Montezemolo Ferrari-elnök pár hete kijelentette, ha egy pilótát megszerezhetne, az Vettel lenne. Most viszont az olasz rádióban (RAI) cáfolta, hogy a német átigazolásán dolgozna, mondván, úgysem egyeznének Alonsóval.

"Mostanában nem a pilótákkal van problémánk. Ott van még 2013 is, de nem akarok két dudást egy csárdában, inkább két pilótát, akik a Ferrariért versenyeznek, és nem magukért. Nem akarok gondot a rivalizálásból."

A hírek arról szólnak, hogy Vettelnek előszerződése van a Ferrarival 2014-re, miközben Alonsónak 2016-ig él a megállapodása.

  vettalonso

Montezemolo az utóbbi, igen sikeres 15 évükre is visszautalt: "Nem volt probléma Schumacher és Irvine, Schumacher és Barrichello, Alonso és Massa, Massa és Schumacher, valamint Massa és Raikkönen között sem".

Előszerződésről nem beszélt az elnök, de minden attól függ, mi történik a következő egy évben.

Alonso harmadik szezonját futja az olaszokkal, 2010-ben az utolsó futamon veszítette el a világbajnokságot Vettel ellen, tavaly esélye sem volt rá a Red Bull-pilóta miatt, aki kilométerekkel vert mindenkit. Idén vasárnapig vezette a vb-t Alonso, de akkor Vettel eléje került, és hat ponttal megy négy futammal a vége előtt.

Ha idén is behúzza Vettel a vb-t, olyan dominanciát mutat, ami tíz éve, a Schumacher-Ferrari-éra óta nem volt a Forma-1-ben. Alonso aranyélete 2013-ban biztos Massával, megkapja az esélyt, hogy zavartalanul mehessen újra a világbajnokságért. A döntő az lehet, hogy alakul a következő bajnokság, hogy állnak majd szűk egy év múlva.

Ha a Red Bull-Vettel-kombináció akkor is vezetne, Montezemolónak már csak pusztán azért megérné Vettelt leigazolni, hogy szétszedje a nyerő kombinációt.

Vagyis a lényeg: a Vettel-Ferrari-előszerződés szinte biztosan létezik, ám opciós dolog, még senki nem kötelezte el magát senkihez. A kérdés az, hogy kihasználják-e vagy hagyják kifutni.

Vettel korábban kimondta, az ő álma is a Ferrari, de neki ez csak egy lehetőség, olyan fiatal, hogy akár még 10 év múlva is elmehet a Ferrarihoz, akkor is csak 35 éves lesz.

Az idő a Ferrarit sürgetheti, idén öt éve, hogy nem nyerte meg a bajnokságot, és Montezemolót nem Alonso vagy a kakaskodás, hanem az érdekli, hogy a sorozatot megszakítsa.

És meg kell jegyezni: Alonso ferraris szerződtetése ugyanígy zajlott, már 2008-ban arról pletykáltak, a spanyol az olaszokhoz megy. Végül oda is került, és Montezemolo még arra is hajlandó volt, hogy kirúgja Raikkönent, és kifizesse neki a 17 millió eurós bánatpénzt a semmiért.