A Lotus vicc, az időmérőre se lesz rendben
Romain Grosjean a rettenetesre sikerült két pénteki szabadedzés után elismerte, hogy úgy futnak neki az ausztráliai hétvége további részének, mint egy tesztnek. A franciának az első edzést kellett kihagynia, csapattársának, Pastor Maldonadónak pedig a másodikat.
Mindkettejüknél csak úgy gyűltek a problémák, Grosjeannál először a váltóból szivárgott folyadék, majd szoftver- és turbóhiba került elő, hogy aztán a hátsó felfüggesztés törése miatt kiessen a második edzés végén – mindössze 12 kört megtéve három óra alatt.
Maldonadónak sem volt jobb a péntekje, ő mindössze két körig jutott a reggeli edzésen, majd mindkét generátort és az elektromos hálózat egy részét is ki kellett cserélni az E22-esében, így nem teljesíthetett egy kört sem a második szabadedzésen.
Sajnos itt kell tanulnunk. Reméltem, hogy ez nem következik majd be, de az új szabályokkal, új gumikkal és új mindennel kicsit több idő kell nekünk. Próbálgatjuk majd a beállításokat, illetve mindent, amit magunktól tudunk, miközben kapjuk az egyébként remekül dolgozó Renault-tól az új adatokat, és igyekszünk valamit összehozni.
Grosjean a törött felfüggesztést is a Lotus kevés futott kilométerével magyarázza, egyszerűen a tesztek alatt nem jutottak el oda, hogy ezek a hibák kijöjjenek. Sőt, akár az is előfordulhat, hogy a harmadik edzésre is a garázsban maradnak valami hiba miatt, ami az időmérőt is veszélybe sodorná, de a francia szerint nagyon kell nekik, hogy teszteljenek a pályán.
Nem akarom kihagyni a harmadik edzést. Nem hiszen, hogy komoly hátránya lenne annak, ha megpróbáljuk, még ha így nem is tudunk kiállni az időmérőre. Jelenleg a 18. és 22. időt tudjuk. Inkább legyen kész a versenyre az autó az utolsó helyen, mint hogy egy olyan kocsival induljak előrébbről, amit nem ismerek tökéletesen
- mondta.
Maldonado mindössze annyit tett hozzá, hogy nem csak nekik, másoknak is voltak gondjaik, hiszen a Mercedes is leállt az első öt percben. „Ez a Forma-1-ben a valóság jelenleg.”
Csak ott sántít a venezuelai milliárdos megállapítása, hogy rajtuk kívül csak a caterhamnek vannak ekkora gondjai, a többiek - kisebb-nagyobb hibákkal -, de rendesen köröztek pénteken. A Lotus 3 héttel a többi kocsi után készült el, a riválisok és szakértők már ekkor mondták, hogy ez a csúszás megbosszulja magát. Valójában összehozták minden idők legdrágább F1-tesztjét, több kontinensen át repültek Ausztráliába, hogy aztán a többieket bámulják.