Etelka, Aletta
-5 °C
0 °C

Alonso megkezdte a pszichikai hadjáratot Kimi Raikkönen ellen

2014.03.31. 15:29

Fernando Alonso nem két negyedik helyről álmodott az első két futamon, de már megszokhatta, hogy a Ferrarinál hátrányból kell kezdenie az évet, így volt ez tavaly, azelőtt és azelőtt is.

"Fejlődni fogunk, ez biztos. Még csak két verseny ment le. Analizáljuk a helyzetet. Nem tapad elég jól a kocsi, a kanyarból kijövet maradunk le. A Red Bull a legjobb ebből a szempontból, a deficitünkre számítottunk is. Végsebességben nem érjük el a Mercedest, ezen a téren van min dolgoznunk. Bahrein csak egy hét, sokat nem tehetünk, de Kínára és Barcelonára össze kell raknunk a gépet, és össze is fogjuk" - hangzott legutóbbi értékelése, ami lehetne egy, két vagy három éves nyilatkozat is.

A Ferrari tehát igyekszik felkapaszkodni, mint mindig, sok érdekes ebben nincs, azt Alonso további mondanivalója tartalmazza.

"Nem ideális helyzetből kezdtük az évet, de a csapat mindent megtesz, hogy behozzuk a lemaradásunkat, és javítsunk a helyzetünkön. A győzelemért szeretnék harcban lenni, de amíg a csapattársad előtt vagy, addig hozod azt az extrát, amit az emberek elvárnak tőled"

- utalt arra a spanyol, hogy új kollégája, Kimi Raikkönen bizony mindkétszer mögötte végzett. A finn Ausztráliában csak 7. lett, majd vasárnap, Malajziában már az elején tönkrement a versenye, és mindössze 12.-ként ért célba. Erre emlékeztette Alonso egy nem feltűnő, de azért észrevehető félmondattal.

A szezon előtt sokat foglalkoztak azzal, ki lesz a gyorsabb a két világbajnok közül, egyelőre egyértelműen Alonso van elöl. De, hogy őt idézzük, "még csak két verseny ment le".

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!