Három perc sincs már, menni kellene az angolnak, ha ott akar lenni az utolsó harmadban. Rajta kívül Perez, Gutierez, Kvjat és Vergne van még veszélyben, Magnussen már nem próbálkozik.
Összesen pedig már harmincötödször indulhat az élről a Mercedes angol pilótája.
A franciáé az ötödik hely, elképesztő. Ez lesz az első 10 sorrendje holnap:
Verik egymást, előbb a német ugrik az élre, majd az angol veszi vissza tőle az első helyet, miközben lepörög az óra.
Négy századra Rosbergtől, 3-ra Hamiltontól, elkaphatta a fonalat a fiatal ausztrál.
Rosbergé volt az első mért idő, de ha úgy vesszük, a pénteki szabadedzések óta a német volt a leggyorsabb idáig. A legfontosabb időszakban viszont már Hamilton az élen, jöhet a hajrá.
Megy tovább az edzés, 7 perc még, senkinek nincs mért köre. Két próbálkozásnál nem nagyon lesz több senkinek, nagy izgalmak lesznek a végén.
Vettel miatt állunk most, nem a legjobb helyen van az RBR.
Elszállt a motor alatta, a borzasztó hétvége folytatódik a négyszeres világbajnok számára. Már a bokszból elindulva is gondja volt, el kellett engednie Ricciardót az első métereken, állítólag a kettest nem találta meg a kocsin, de mégis el tudott indulni utána.
Eddig elképesztő a két Mercedes fölénye, valaki meg tudja verni legalább az egyiküket? Indult az utolsó 12 perc.
Ez a Lotus eddigi állapotához képest elképesztő eredmény. Kiestett Hülkenberg, Perez, Kvjat, Gutierrez és Vergne, illetve Magnussen is. Az élen továbbra is a Mercik, de a két Red Bull közé befért Massa egy remek idővel.
A McLarennél, legalábbis Magnussen esetében, nem részletezték, mi a hiba, mindössze ennyit mondtak az NBC-nek.
Három perc sincs már, menni kellene az angolnak, ha ott akar lenni az utolsó harmadban. Rajta kívül Perez, Gutierez, Kvjat és Vergne van még veszélyben, Magnussen már nem próbálkozik.
A dán csak a tizenötödik helyen, de kiszállt a kocsiból a garázsban, nem megy tovább. Ricciardo sem, de neki van rá oka, hiszen harmadik az ausztrál.
Vettel máris a harmadik idővel, de Ricciardo beelőzi, szépen bement a két RBR a Ferrarik elé.
A két Mercedes átvette a vezetést, Raikkönen a harmadik, Alonso a negyedik.
Massa az élen, mögötte Bottas, majd a két Force India jön, jelenleg csak nekik van mért idejük.
Elindult a 15 perc, még nincs senki a pályán.
Maldonado mellett ők estek még ki: Sutil, Chilton, Bianchi, Ericsson és Kobajasi. Az élen a két Mercedes, mögöttük a két Red Bull, de már egy másodpercen kívül. Az első négy és Alonso kivételével egyébként már mindenki közepes gumikra váltott.
Ezzel kiesne a McLarennel már az első szakaszban.
egyelőre, a 12. helyre ugrott fel a Lotusszal, de még sokan jönnek mögötte az utolsó 1,5 percben, és még ő is javíthat.
A hátuljára panaszkodott, méghozzá nagyon, de többeknek gondot okoz, hogy egyensúlyban tartsák a kocsit.
most épp a két Marussia, a két Caterham és Grosjean, Maldonadóval ugye már nem kell számolnunk.
Még ő is 1 másodpercre van Rosbergtől, elképesztő. Mennyire tudják megszorítani majd őket a legvégén?
Kezdésre jó a két Mercedesnek a két első hely, nem most kell versenyezniük egymással, elég lesz a harmadik szakaszban.
Elfékezte a francia a Lotust. Pénteken a kocsi hátuljával volt gondja, most az elejére panaszkodott.
Ő állt a bokszutca kijáratánál az élen, 2 másodpercet vert Hülkenberg idejére. Utána kicsit kint járt a füvön ő is, izgalmas lesz így ez az időmérő.
a nagy csapatok, a kicsik váltottak közepesre, miközben az iménti négy kör nyomán Hülkenberg vezet egyelőre.
A felvezető körök végén nagyjából 12 perc marad az első szakaszból.
Több apró pillanatra is megcsúszott Maldonado a körén, majd az egyiknél már nem bírta megfogni a kocsit, keresztbe állt, majd belecsúszott a falba. A Sauberek is csúszkáltak különben, de nem annyira, mint az E22-es, alighanem nehezen kerülnek ideális állapotba a kemény gumik ma.
13:31 van még az első szakaszból, négy mért idővel, ez alighanem felborítja majd a folytatást, amikor újraindítják az időmérőt.