További Forma-1 cikkek
- A következő hat F1-idényből kétszer is kiesik a Belga Nagydíj
- Negyvenéves lett Sir Lewis Hamilton, aki a legnagyobb kapuzárási klisét mutatta be
- Már külföldön is híre ment a különleges magyar kollekciónak
- Örömhírt jelentett be Michael Schumacher lánya
- Nincs több kérdés, az utolsó szabad ülés is elkelt az F1 következő idényére
A McLaren után a Red Bull is bejelentette, hogy kiveszi az autójából a FRIC nevű futóműrendszert, amit a FIA (Nemzetközi Autós Szövetség) múlt héten betiltott. Úgy tudni, a Force India sem meri berakni a hétvégi, hockenheimi futamra, a Mercedes és a Williams még nem nyilatkozott, ahogy a Ferrari sem arról, mihez kezd.
A döntés ugyanis bonyolult, mert a FIA - nem lehet mást feltételezni, mint hogy szándékosan - kiskaput hagyott. A szervezet az eszközt illegálisnak nyilvánította, de Charlie Whiting FIA-küldött és versenyigazgató bejelentette, ha ők megtalálják a következő futamon, azaz a Német GP-n, bármelyik kocsiban, nem fognak szólni érte. Azt is mondta viszont, hogy ha feljelentés érkezik hozzájuk mástól a FRIC miatt, akkor azt továbbítaniuk kell a szövetséghez, ami vizsgálatot indíthat, és utólag kizárhatja a vétkest.
Mi az a FRIC?
A FRIC, vagyis Front to Rear Interlinked Suspension, azaz Elöl-hátul Összekapcsolt Felfüggesztés, egy speciális megoldás, ami összeköti az első és a hátsó futómű működését, kiegyenlíti az eltérések, és folyamatos hasmagasságot biztosít az autónak, amitől az stabilabb lesz a kanyarokban, lassításkor és gyorsításkor is.
A helyzet azután alakult így, hogy a FIA összehívta az istállókat, és megkérdezte azokat, hogy akarják-e a spéci futómű betiltásának elhalasztását a szezon végéig. Ha egyhangúan igennel feleltek volna, nem lenne semmi probléma, csakhogy az Autosport szerint pár kisebb csapat, aminek nincs is ilyen rendszere, megvétózta a halasztást. Már egyetlen nem is elég volt az azonnali tiltás életbe lépéséhez.
Patthelyzet alakult ki, ugyanis ha valaki bent hagyja, és a gépátvételen a felügyelők nem szólnak, végigvezethetik vele a GP-t. Megúszhatják, ha senki nem nyomja fel őket, de ha a leintés után bárhonnan bejelentés érkezik ellenük, utólag elveheti az első helyet a FIA. A szövetség álláspontja érthetetlen, úgy tűnik, a feszültségkeltésen kívül más célja nincs.
A legjobb FRIC-e az idén egy kivételével az összes futamot nyerő Mercedesnek van, így elméletileg nekik van a legtöbb vesztenivalójuk - ez valamennyire persze megmagyarázza, miért tiltotta be a FIA. Mindegyik menő csapat használja viszont, így azok is kellemetlen helyzetbe futhatnak, ha lebuknak.
Jelenleg a vélekedés az, hogy aki még nem jelzett, hogy kiveszi-e a rendszert, az megvárja a csütörtöki gépátvételt, akár a pénteki szabadedzéseken is alkalmazza, majd utána szombaton, az időmérő előtt eldönti, mihez kezdjen.
Valójában a vb-t kilométerekkel vezető Mercedesen kívül másnak nincs vesztenivalója, a német gyárnak akkora a fölénye, hogy csak őket érintené igazán negatívan egy kizárás. Nem is annyira a pontok, hanem inkább a megítélésük szempontjából: ha valaki győzelmet diszkvalifikálással veszít el, az nem jó reklám. Ha meg, tegyük fel, kiveszik, és nem nyernek, az megint csak ciki. Ha meg a legyőzőjüket kizárják, mert ők feljelentették a riválist, és úgy nyernek, az újfent kínos. (De ne is folytassuk.)