Nico Rosberg 601 ezreddel verte még csapattársát, Lewis Hamiltont is a Német Nagydíj harmadik szabadedzésén, ahol Fernando Alonso is majdnem megelőzte az angol pilótát. Mindkét Mercedes már az időmérőt szimulálta a szabadedzés utolsó perceiben, de Rosberg hibátlan körére nem volt válasza Hamiltonnak.
A Williams kezdte legjobban az edzést, Valtteri Bottas és Felipe Massa autózta a legjobb időket az első fél órában, majd a Silverstone-ban hatalmas balesetet elszenvedő Kimi Räikkönen állt élre, amikor elsőként a szuperlágy gumikra váltott, igaz, később nem nagyon tudott javítani.
Az edzés alatt Alonsónak volt egy megpördülése, de a szuperlágyakon hamar feledtette azt, és ő is majdnem 6 tizeden belülre közelítette meg Rosberget. A pénteki nap után Jenson Button kapta meg a McLaren új hátsó szárnyait, de folyamatos fékhibák miatt nem tudta megelőzni a végül hatodik helyen záró csapattársát, Kevin Magnussent, miközben a két Red Bull csak a hetedik és a kilencedik helyre ért oda.
A teljes sorrendet és az időket itt találják.
Az utolsó körén javított a McLaren, az ausztrál pedig elvette a végén a gázt és kiment a bokszba.
Ez az első 10 sorrendje:
Massa azonnal visszavette tőle a dobogós helyet, majd Bottas javított saját idején, bebiztosítva a második pozíciót. Rosberg viszont nem javított, 2 tizeddel verte így a Williamset.
az időmérőből, minden versenyző a pályán.
Jelenleg Bottas és Massa követi Rosberget, Vettel a negyedik.
De lement a pályáról még a kör elején, így akár el is vehetik tőle.
szuperlágyat a második harmadban, a baleset miatt az elsőben ezt nem tudta megtenni. Kint is az elsők között a pályán, de az első mért idő Perezé, 1:19 fölött.
Valóban volt előtte egy Lotus, de hogy történt-e feltartás, az azért véleményes.
Perez az utolsó utáni pillanatban jutott be a harmadik szakaszba. Kiesett Button, Raikkönen, Vergne, Gutierrez, Grosjean és Hamilton is, bár a baleset miatt lehetett tudni, hogy ő nem fut majd időt.
Ezzel is csak harmadik csapattársa, Bottas mögött.
Ahogy Vergne, Grosjean és Gutierrez is. Perez pedig még nem volt kint.
Rosberg az élen, Bottas, Vettel, Magnussen és Massa követik.
Bottas hihetetlen gyors, de Rosberg még nála is jobb, majdnem 2,5 tizeddel.
Ezt tudta meg a Sky a Mercedestől, ők a féktárcsára gyanakodnak.
Massa, Gutierrez és Perez követik.
15 perc áll a versenyzők rendelkezésére.
Sutil, Bianchi, Maldonado, Kobajasi és Chilton, illetve Eriksson ugye el sem indult.
Vége az első harmadnak, Ricciardo, Vettel, majd Bottas és Magnussen követik Rosberget. Hamilton 11. időt autózta még a balesete után, így bekerül a második harmadba, tehát a 16. helyről indulhat majd holnap vélhetően.
Hamilton autójából.
Rosberg indult elsőként, jó körön is van, egybőlaz élre áll.
7:21 van hátra.
majd azonnal pörögni kezdett a Mercedes, ami orral csapódott a falba.
Az a Mercedes biztos nem megy ma már, a fékekre panaszkodik az angol. Nehezen beszélt a rádióban, nehezen is kászálódott ki a kocsiból, de úgy tűnik, rendben van.
Pörögve csapódott a falba, már az első harmadban.
Rosberg előbb a 8-as, majd a 2-es kanyart fékezte el, Hamilton pedig az 1-est rontotta. Közben kiderült, hogy Ericsson biztos nem megy ki a pályára ma.
Bottas fél másodperccel gyorsabb Hamiltonnál, aki most Williams-szendvicsben van. Rosberg hibázott közben, har másodperces hátrányban van, de még bőven van ideje a javításra. Ráadásul a finn csak a lágy gumikon megy.
De Magnussen máris beelőzi. Hét pilótának van eddig ideje, a két Sauber zárja a sort.
A Caterham versenyzője be sem öltözött még, lehet, hogy nem is tud majd kimenni az első harmadban. Bianchi azonnal kiment, ahogy zöld lámpát kapott.
A svédnek hidraulikai gondjai vannak, így szinte biztos, hogy nem lesz kész a kocsi az időmérő alatt, majd holnap külön engedéllyel rajtolhat várhatóan.
Most meg már 55 fokos a pálya. 4 perc az időmérőig.