Nem ültek egymás mellett a mercisek Monzában

2014.09.04. 16:13

Kötelező sajtótájékoztatóra hívta az FIA az Olasz Nagydíj nulladik napján, csütörtökön Lewis Hamiltont és Nico Rosberget, a két Mercedes-pilótát, melléjük Fernando Alonsót, Valtteri Bottast, Max Chiltont és Kevin Magnussent választották. Utóbbi három persze alig szerepelt, az előbbiek beszélték végig a félórás mítinget.

Természetesen a spái Hamilton-Rosberg-koccanás volt a téma, ami után egymásnak mentek a mercisek szóban is, majd öt nappal később az istálló sajtóközleményében hirtelen kibékültek, mert Rosberg bocsánatot kért. Azonnal felmerült, miért változtatta meg a véleményét a történtekről, illetve, hogy nem utasították-e erre a főnökei.

"Nem a főnökeim kényszerítettek, úgy éreztem, elnézést kell kérnem. Idővel alakult ki bennem a döntés, összeült az istálló, és a végén úgy döntöttünk, nekem kell elnézést kérnem. Nem voltam büszke a történtekre" - hangzott a lényeg Rosbergtől.

Arról, hogy együtt tudnak-e működni a továbbiakban, illetve, hogy a túlzott egymásra figyelés nem veti-e vissza őket, így beszélt: "Egészséges rivalizálás van köztünk, ha nem dolgoznánk együtt, nem tudnánk dominálni az évet, ahogy látjuk, ez eddig sikerült. A hozzáállásunk a továbbiakban sem fog változni, eddig is kizárt volt, hogy ütközzünk, ehhez tartjuk magunkat továbbra is".

Hamilton sokkal szófukarabb volt, miután megkapta ugyanezeket a kérdéseket, és sokkal direktebben adta a píárdumát. "Előre kell néznünk, ez az egyik kedvenc pályám, remek hétvégét várunk, a történtekről minden benne volt a csapat sajtóközleményében. Régóta együtt versenyzünk, erős alapunk van, hogy tovább tudjunk lépni" - felelte.

Érdekes volt, hogy csapattársakként nem ültek egymás mellett, Fernando Alonso volt közöttük, direkt-e vagy véletlenül, nem tudni. A spanyol olyan kérdést is kapott, hogy mivel Hamiltonnal a McLarennél 2007-ben már volt hasonló helyzetben, vállalja-e a békebíró szerepét kettejük között - a választ persze elviccelte. Az egyik újságíró szerint Alonso mondta azt is múlt héten, hogy mostantól a Mercedes-garázs kettéválik, erre már nem akart reagálni a ferraris.

Az utolsó kérdés, Sarah Holté a CNN-től viszont sokat felfedett a Mercedesnél uralkodó hangulatról.

Az újságírónő arra volt kíváncsi, az érintettek szerint egy olyan balesetnél, amiben az egyik autó végül nem ér célba, a másik így 18 pont előnyre tesz szert ellene a világbajnokságban, nem kellene-e az FIA-nek vizsgálatot indítania? A szövetség ugyanis elég simán szemet hunyt a történtek felett, versenybalesetnek minősítette azt, azután is, hogy a Mercedes-főnök elismerte, Rosberg szándékosan nem tett semmit annak elkerüléséért. Aztán pár nappal később még bocsánatot is kért miatt.

Rosberg pár szóban reagált, nagyjából, hogy az FIA lezárta az esetet, és ennyi, Hamilton viszont véleményével rávilágított, milyen a hangulat valójában jelenleg a Mercedesnél.

"Az FIA nagyon nehéz helyzetben van, igen nehéz a dolga, és az utóbbi időben szinte mindig jól dönt. De nagyon jó a kérdés, mert ugye hogyan is kellene egy ilyen helyzetből továbblépnünk? Mi lenne a helyzet, ha nem először fordult volna elő? Akkor mostantól szorosabban versenyezhetünk, és ha az elöl lévő kocsi húzza a rövidebbet, semmi sem fog történni, lazábban veszik? Vagy ha újra megtörténik, jön a büntetés? Mindig azt kérjük (a főnökeinktől), hogy szabadon versenyezhessünk, de nehéz úgy manőverezni, hogy sose érintekkezen a kocsik, ám van egy vékony határvonal. Én sem tudom a választ."