Hamilton 291 ezredet ver Rosbergre, mögöttük Alonso a harmadik, 943 ezred a különség. Massa viszont befér másodiknak, mindössze 36 ezreddel lassabb Hamiltonnál. Meglepetést hozhat a Williams?
Az idején javít, de az első helyre nem elég ez, Hamilton így el is veszi a végére. Marad a sorrend az első négy között, Magnussen viszont feljött az ötödik helyre, Mercedes-morotos autók az első hat helyen.
Húzatni a akarja magát a Ferrari a mért körön?
Bottas megnyitja az utolsó körök sorát.
A mérnökei szerint, legalábbis az első szektorban biztos. Azzal pedig akár 1:24-en belülre is kerülhet.
Iszonyatosan nagy idő az angoltól, Rosberg a második, mögöttük Bottas, Massa, majd Button.
A leggyorsabb szektorokat hozta ugyan, de mire beért, Massa a középsőben jóval gyorsabb volt nála. Ez is kevés viszont, mert csak a harmadik a brazil.
Ennyi fér bele a 12 percbe, talán három, ha jól csinálják. Perez elsőként a pályán.
Ők a második szakasz kiesői:
11. Kvjat
12. Raikkönen
13. Vergne
14. Hülkenberg
15. Sutil
16. Gutierrez
Hamilton viszont nem javított, így marad ez az idő. Raikkönen sem javított, kiesik.
Kicsit túlnyomta a Ferrarinak a finn, egy köre maradt a gumiban, hogy javítson a 10. idején és ne essen ki, ha a többiek javulnak.
Ha marad a jó eredménye, akkor egy pilóta nem fog továbbjutni az RBR-Ferrari-McLaren hatosból. Most Magnussen a 11., ő áll tehát kiesésre, de még a Toro Rossók is javulhatnak.
A második és ahrmadik szektorban is a legjobb időt futotta, 122 ezreddel verte így Rosberget.
Lassabb most, mint Bottas. Hamilton még csak most kezdi a felvezetést.
Bottas 2, Alonso 8, Perez pedig már 11 tizedes hátrányban mögötte.
Ez a Merciket, a Williamseket, a Ferrarikat, a McLareneket és Red Bullokat jelenti. Lesz-e változás az erősorrendben, ha közepesre váltanak? Indul a 15 perces második szakasz.
17. Maldonao
18. Grosjean
19. Kobajasi
20. Bianchi
21. Chilton
22. Ericsson
Kvjatot érdemes még figyelni, aki 10 hellyel kerül majd hátrébb a futamra, ő jelenleg a hatodik, tehát egyelőre jól áll.
Ne váltson sebességet, kapta az utasítást a Lotustól a venezuelai.
19. helyen a francia a Lotusszal. Közben Vergne és Perez javít nagyot, mindketten az első 10-ben.
Mögüttük a másik 12 versenyző a közepesre váltott, ettől remélik a továbbjutó helyeket.
Így már ő az első, Merci 1-2. és Williams 3-4. most a sorrend. Grosjean pedig továbbra sem gurult még ki.
Egészen minimális különbségek az élen, Rosberg 35 ezreddel előzi Massát, de még a harmadik Hamilton is 78 ezreden belül a legjobb időhöz képest. Bottas kicsit leszakadt, de így is sokkal gyorsabb Buttonnál.
43 ezreddel gyorsabb Hamiltonnál, örülnek a Williamsnél nagyon egyelőre.
Hamilton, Massa, Rosberg és Bottas után Magnussen az ötödik, Alonso a hatodik, majd Button, és a két RBR még az első kilencben, Vettel-Ricciardo sorrendben.
aki még nem volt kint, most ül be az autóba.
Hamilton 291 ezredet ver Rosbergre, mögöttük Alonso a harmadik, 943 ezred a különség. Massa viszont befér másodiknak, mindössze 36 ezreddel lassabb Hamiltonnál. Meglepetést hozhat a Williams?
Mögötte Hülkenberg, Perez és Vergne, de még csak most jön Alonso, illetve a nagyon jó kört futó Rosberg.
Nem kell cserélni a váltóját, ami a jelek szerint rendben van már. 12 versenyző már kint a pályán, de sorra érkeznek a többiek is.
Kemény és közepes gumik az olasz hőségben – már most 44 fokos az aszfalt.
Bobák Róbert, a Közmédia helyszíni tudósítója jelentett a sajtótájékoztatóról, ahol az is kiderült, hogy Di Montezemolo mellett Fernando Alonso is maradhat az istállónál.