A Mercedes nevet az összeesküvés-elméleten

2014.09.08. 11:55

Felmerült a monzai paddockban Lewis Hamilton vasárnapi győzelme után, hogy a Mercedes utasította Nico Rosberget, engedje győzni csapattársát - büntetésből a spái balesetük miatt, amiért a német vállalta a felelősséget. Hamilton akkor végül kiesett, míg Rosberg másodikként célba ért, és a pletykák szerint az volt a retorzió, hogy most, az Olasz GP-n nem nyerhetett.

A felvetés alapja, hogy Rosberg vezető pozícióban kétszer is levágta a sikánt, az első miatt Hamilton közelebb került hozzá, a második miatt elment mellette a pályán, és átvette a vezetést.

"Csak egy paranoiás elme állhat elő ilyen feltevéssel. De ha ez volt a tervünk, rohadt jól csináltuk meg! - kommentálta pikírten a gyanusítást Toto Wolff Mercedes-főnök. - Nico óriási nyomás alatt volt, mert Lewis már az időmérőn is nagyon gyors volt, aztán a versenyen is."

Hamilton valóban meggyőzően szerezte meg a pole-t, 2,5 tizednyi előnnyel, csak a rajtnál egy kisebb technikai gond miatt visszaesett negyediknek. De onnan is feltartóztathatatlanul jött előre, simán megelőzte Magnussen McLarenjét és Massa Williamsét.

Wolff azt megerősítette, Rosbergnek állítottak a fékjein futam közben: "Próbáltuk a hátsó fékeket védeni, ezért az elsőket terheltük inkább. Keményen fékezett, de elnézte a féktávot. Bizarr volt, de semmiféle mechanikai oka nincs".

Rosberg szintén visszautasította a vádakat. "Hallottam erről az összeesküvés-elméletről, de miért tennék ilyet szándékosan? Nincs rá okom. Ha a csapat utasítana, megtenném, de arra sincs ok, hogy a csapat miért kérné ezt tőlem."