Lemondott a Ferrari-elnök Montezemolo

2014.09.10. 10:04 Módosítva: 2015.05.02. 05:00

Amint az várható volt, Luca Di Montezemolo szerda reggel véget vetett a találgatásoknak, és lemondott a Ferrari elnöki pozíciójáról, huszonhárom év után távozik a cégtől. 

A Ferrarinak gyenge idénye van a Forma-1-ben, a napokban pedig a Ferrarit birtokló FIAT elnöke, Sergio Marchionne már elfogadhatatlannak nevezte a teljesítményüket, miután az Olasz Nagydíjon Fernando Alonso nem fejezte be a versenyt, Kimi Raikkönen pedig csak a kilencedik lett. A csapat 2008 óta nem nyert semmilyen világbajnoki címet. 

"Csupán azt mondom, hogy bizonyos dolgokat helyre kell tennünk. Egy része a feladatunknak, hogy autókat adjunk el és eredményeket mutassunk fel, a másik, hogy nyerő Ferrarit indítsunk a Forma-1-ben. Ezen nem lehet vita, az elvárás teljesen nyilvánvaló. Mást nem fogadhatunk el. Nem akarom az embereinket hetedik meg tizenkettedik helyen látni. Ez nekem nem kell és a FIAT-nak sem" - idézte a Gazzetta dello Sport Marchionnét.

Marchionne azt is lenyilatkozta a napokban, hogy olyan dolgokat hall Montezemolótól, melyeket ő magánemberként sem mondana. 

Montezemolo utódja Marchionne lesz októbertől. A távozásának hátteréről korábbi cikkünkben olvashat

"Egy korszak lezárul huszonhárom fantasztikus és felejthetetlen év után. Nagy megtiszteltetés volt, hogy itt dolgozhattam" - áll Montezemolo közleményében. 

Montezemolo a nyolcvanas évek végén került hatalomra, és mintegy tíz év alatt vezette győzelemre a Ferrarit a Forma-1-ben. 2000 előtt több mint 20 évig nem volt világbajnok senki Ferrarival, aztán zsinórban öt vb-t nyertek vele.

Meghalt az egyik Ferrari-főszponzor elnöke

Kedden váratlanul meghalt Emilio Botin, a spanyol Santander bank elnöke, aki három héttel 80. születésnapja előtt szívrohamot kapott. Halála befolyásolhatja az olasz istálló jövőjét, mert Botin építette fel a bank F1-projektjét, és a Ferrari-pilóta Fernando Alonso első számú támogatója és szurkolója volt. Mind a pilóta, mind a csapat mellett kitartott a legnehezebb időkben is, neki is köszönhetően szerződött a spanyol világbajnok az olaszokhoz. Kérdés, hogy az F1-szponzoráció folytatódik-e halála után, és ha nem, az milyen hatással lesz Alonso helyzetére, akit a McLaren akar leigazolni. A Santander a McLarennél is az egyik legjelentősebb mecénás évek óta, mert brit érdekeltségei is vannak a cégnek.