De Rosberg azonnal megelőzi, 7,5 tized a két mercis között most épp. Kvjat a harmadik, egy másodpercre Hamilton mögött.
Volt már négy büntetés eddig, ki tudja, mennyi jöhet még, ha egyáltalán jön egy is.
Ötödik helyen a Toro Rosso-s orosz.
Ebből azonnal 2 lett csak, amikor Rosberg körbeért. Bottas hiába jött két legjobb szektorral, az utolsó kanyart elrontotta, így csak a harmadik maradt. Hihetetlen dráma, egy kanyart kellett volna csak bevennie.
1 perc alá pörgött az óta, már nem tud kimenni. Hamilton saját idején javít, Rosberg is nagyon megy, de Bottas is hihetetlen idővel kezdett.
Csak egy szektorban volt jobb, rontott is egy nagyot, 267 ezreddel kapott ki. Nagyjából 3 tizedet vesztett, ha nincs a hiba, nagyon együtt a tempójuk.
De kint a német is a pályán, nézzük az idejét.
8 másodperccel gyengébb Rosberghez képest. Hamilton gyorsul most.
Bottas 2 tizeddel mögötte, Button a harmadik. Hamilton 1 másodperces hátrányban csak a hatodik most.
van két teljesen friss szett lágy gumija. Indul az utolsó harmad.
Az osztrák hetedik rajthely volt. Otthon javíthat ezen.
Csak a 11. helyre tud feljönni, ezzel nem jut tovább. Nézzük a kiesőket:
Az elős ötösbe beverekedte magát Kvjat, mögötte Button, Ricciardo, Alonso, Raikkönen és Vergne.
Nagy a harc az ötödik hely mögött, az első öt kényelmesen bement a garázsba. Ők Hamilton, Rosberg, Bottas, Magnussen és Button.
a továbbjutáshoz.
Vettel tegnap mondta azt, hogy remek ez a szocsi pálya, de valahogy nem a Red Bullnak találták ki. Kvjat viszont a Toro Rossóval a hetedik, veri mindkét Ferrarit, a csapattársánál négy tizeddel gyorsabb, illetve már csak 1,5-lel, javított a francia is. Közben Kvjat is javul, hatodik már, Ricciardót előzve.
Már a második, de csak negyed másodpercre közelített Hamiltonhoz. Mögöttük Bottas, Magnussen, Button, Kvjat és Ricciardo. Vettel és Alonso bőven kieső helyen, de mire leírom, a spanyol feljön a hetedikre.
Hamilton viszont valami eszelős gyors mögötte. A finn 8 ezredet vert Rosbergre, Hamilton viszont odacsapott, 633 ezredet adott a Williamsnek.
Csak egy futamra viszik magukkal a fennamaradó büntetéseket, úgyhogy Amerikában már nem kerül hátrébb a japán motorcsere miatt a lotusos. Chilton viszont viszi a mostani 5 helyét majd tovább, mert ő az utolsó.
A Mercik és Bottas ráérősen készülődik, a McLarenek viszont már kint. Pérez volt az első egyébként.
Öt hellyel hátrébbről kezd majd, úgyhogy érthető. Az első harmadban bent volt az első 10-ben, méghozzá a kilencedik helyen.
122 ezred kellett volna, hogy megelőzze Grosjeant, de nem jött össze. Ők a kiesők:
A mérnökei nagyon dolgoznak, de bentről nem sokat tudnak tenni. Nem tudott javítani a brazil ezen a körön, még egy utolsó esélye maradt.
Mindketten a garázsban, a többiek kint küzdenek.
De alig, csak a 17. helyen a brazil, de talán van még egy köre a javításra.
Ő az egyetlen versenyző, aki 1 másodpercen belül tud kerülni Hamiltonhoz Rosbergen kívül.
A brazil egy bemelegítő kört tudott csak menni, messze övé a leglassabb idő, de lehet, hogy ezen nem fog tudni javítani, mert elég lassú az a Williams. A mérnöke szerint az üzemanyagnyomással van gond.
természetesen az élre kerül, saját idején fél másodpercet javít, Rosberghez képest 317 ezred az előnye. 1:38.759 az ideje.
Alonsót tolta eggyel hátrébb, de 7 tized a hátránya.
Átveszi a vezetést, egyetlen század az előnye, de nem sokáig, mert Rosberg megint bevág elé. 206 ezred most az előnye. A két Merci sorra futja a legjobb időket az egyes szektorokban, nagy csata lesz ez közöttük.
Enyhe szél lengedez.