Undorító, amit Buttonnal csinálnak

2014.12.08. 10:38

Leghamarabb a héten lesz döntés McLaren-pilótaügyben, miután csütörtökön tartott nagymíting is eredménytelen volt. Legalábbis nem nevezték meg Fernando Alonso csapattársát, így továbbra sem tudni, Kevin Magnussen, Jenson Button, netalántán Stoffel Vandoorne kapja meg a helyet.

Magnussen a favorit, Buttonra F1-visszavonulás várhat, Vandoorne meg maradhat tesztpilótának, de semmi nem biztos. A döntés a BBC szerint csak és kizárólag a McLaren-elnök Ron Dennis kezében van.

Derek Warwick volt F1-pilóta szerint felháborító, amit a világbajnok, 15-szörös futamgyőztes Buttonnal csinálnak.

"Button megérdemli, hogy maradjon, Alonsóval nagyszerű párost alkotna. Undorító, hogy váratják. Magnussenbe sokat fektettek, a jövő embere, vagyis a helyzet bonyolult" - nyilatkozta a BBC-nek.

Ő már csak azért is Buttonért drukkol, mert szintén angol, és hivatalból is ez a kötelessége a brit autóversenyzők klubjának elnökeként: "Mi nyilván Jensonért szorítunk, rengeteg embert vonz a Brit Nagydíjra".

A McLaren múlt héten, a gyűlés után csak annyit közölt, hogy még mindig nem határozták el magukat, de hogy miért nem, arról nem mondtak semmit a szóvivők.

A SkySports most Eric Boullier-val beszélt, bár sok újat nem tudott meg. "Semmi probléma nincs, egyszerűen idő kell, hogy megfontoljuk, mi a legjobb a McLarennek. Sajnos nem tudok tippet adni, mivel én sem tudom. Semmi sem dőlt még el" - idézték az istálló sportigazgatóját.

A McLarennél még Fernando Alonso nevezése sem hivatalos, de hónapok óta nyílt titokként kezelik, és már a spanyol is megerősítette, ott folytatja, ahol a 2007-es idényt töltötte.

Hónapokon át az ő leigazolásával voltak elfoglalva a McLarennél, de több hete már a csapattársa miatt csúszik a pilótakettős bejelentése.