Amekkora bukás az időmérő, akkora húzás az új gumiszabály

GettyImages-516616008
2016.03.20. 18:12

Amekkora bukás lett a kieséses időmérőből, annyira bejött a gumistratégia szabadabbá tétele a Forma-1-ben, legalábbis az idénynyitó Ausztrál Nagydíj alapján mindenképpen.

Bár a 2015-ös és a 2016-os szezon között több ponton módosult a gumiszabály, a verseny szempontjából a legfontosabb változás az, hogy az eddigi kettő helyett már a versenyhétvégékre szállított mindhárom gumikeverék felhasználható, az egyetlen megkötés pedig csak annyi, hogy minden pilótának két különböző keveréket kell használnia, melyekből az egyiknek a Pirelli által megjelölt kettő közül kell kikerülnie.

A húzás bejött: a Ferrari agresszív taktikán a lágyabb és gyorsabb, ugyanakkor jobban kopó gumikkal tervezett, a Mercedes – részben Fernando Alonso balesete miatt is – gyorsan gondolkodva a lassabb, de strapabíróbb közepes gumikra váltott, ahogy a haasos Romain Grosjean is, aki ennek köszönhette az újonc csapat hatodik helyét.

A futamról a Pirelli készített egy infografikát, ezen látszik, hogy ki milyen stratégiával dolgozott. A kör, amikor szinte mindenki kereket cserélt, a 18. volt, mikor Alonso és Esteban Gutiérrez ütközése miatt rövid időre megszakították a versenyt.

p6KmoLO.png
Fotó: pirelli

Ebből jól látszik, hogy Hamilton és a Mercedes már azelőtt közepes keverékre váltott, hogy tudták volna, Safery Car mögött kell folytatni a versenyt, ez volt tehát az eredeti tervük. Ez nem is csoda, a barcelonai teszteken az idény előtt rengeteget autóztak, és szinte végig ezen a keveréken, amit sokkal jobban ismernek a többi csapatnál – ezért tudták, hogy a gumi könnyedén ki fog bírni 40+ kört is versenytempóban.

A Pirelli összefoglalóját megnézve jól látszik, hogy a 16 célba ért versenyzőből 14-en közepes gumin fejezték be a versenyt. Ez alapján ez tűnhet a nyerő taktikának, de attól, hogy Ausztráliában ez volt a jó kombináció, ami a csapatok többségének fel is tűnt, nem biztos, hogy mondjuk Bahreinben vagy máshol is ez lesz a jó stratégia. (Ott és Kínában is szuperlágy, lágy és közepes lesz a három keverék).

Tavaly például a két kerékcsere és a lágy-lágy-közepes minta volt sláger Bahreinben, ami már kapásból a szuperlágy miatt borulni fog, hiszen az időmérő harmadik harmadába bejutóknak a szuperlágy gumikon kell majd indulniuk.

Idővel persze minden csapat ráérez, melyik gumin megy legjobban az autója adott körülmények között, addig viszont egy-egy okos stratégiai húzással akkorát is lehet szakítani, mint a hatodik helyre beérő Haasnak sikerült.

Vagyis legalább annyit kell matekozni a futamok közben, mint amikor még tankolhatták az autókat, és mindenki eltérő súllyal autózott.