Bemutatták az első 2017-es F1-autót

2017.02.17. 09:13

A Williams nem közölt korábban bemutatóidőpontot, aztán pénteken egy videóban leleplezte idei Forma-1-es kocsiját.

Az FW40-es videót az Autosport.com és a Motorsport.com exkluzívan hozhatta nyilvánosságra. A modell a nevét arról kapta, hogy a csapat idén 40 éve van a Forma-1-ben.

2017 Williams Formula 1 FW40

De sokkal érdekesebb, hogy mi látható a kasztnin. Az orra maradt olyan, mint a tavalyinak, a formája is hasonló. Feltűnő a nagyon alacsony hátsó szárny és a széles, de csapott első légterelő.

Az, hogy az autó két méter széles 180 centi helyett majd élő képeken fog kijönni, ahogy az is, hogy a kerekei sokkal szélesebbek, mint az előzőnek. (Ráadásul a fekete háttérben itt még el is tűnnek.)

A színek maradtak, a Martini továbbra is szponzorálja a csapatot. Az egyik versenyző szintén a tavalyi, Felipe Massa, aki többször bejelentett visszavonulása után mégsem fejezte be, visszatért, mert Nico Rosberg tényleges visszavonulása miatt Valtteri Bottas a Williamstől a Mercedeshez távozott.

A brazil csapattársa a kanadai milliomosgyerek, a 18 éves Lance Stroll lesz, ő újonc az F1-ben.