Vettel megtörni látszik a nyomás alatt?

GettyImages-993236962
2018.09.07. 17:33
A Ferrari győzelemre, sőt igazából kettős győzelemre készült hazai pályán, de hiába tűntek gyorsabbnak az Olasz Nagydíj hétvégéjén, végül a Mercedes pilótája, Lewis Hamilton nyert. Ehhez kellett az is, hogy Sebastian Vettel az első körben hibázzon, Hamiltonnak ütközzön, és a mezőny végén találja magát. A német elit versenyzőktől ritkán látott hibákat követ el, pedig a szezon végéhez közeledve csak nőni fog rajta a nyomás.

Ott azért még nem tartunk, hogy mindennapossá váljanak Sebastian Vettel hibái, de valahogy feltűnően sok rontás – és ezzel akár egy vb-cím is – szárad a lelkén. A 2017-es világbajnokság inkább a Ferrari elsietett, még nem tökéletesen megbízható fejlesztésein ment el Vettelnek, de ha jól megszámoljuk, 15 hónap alatt, vagyis tavaly június óta hat elég komoly hibát hozott össze, ami aggasztó trend lehet.

A bakui őrülettel indult minden

Tavaly júniusban az elmúlt évek talán legnagyobb indulatát kiváltó manőverét hozta össze Vettel, amikor a biztonsági autó mögött rárántotta a kormányt az élen haladó Hamiltonra. Az esetet megúszta eltiltás nélkül, sőt, még a 10 másodperces stop-go büntetésből is jól jött ki, miután meglazult a rivális fejtámasza, így Hamilton mögötte végzett.

Szingapúrban látványos és legalább annyira súlyos hiba jött – Vettel az élről indult, Hamilton csak az ötödik lett az időmérőn, de az első kanyar végére mindkét Ferrari kiesett, mert a német túl agresszíven védte a pozícióját. A futamgyőzelmet elvitte Hamilton.

Az idei hibahajlam is Bakuban kezdődött – az Azerbajdzsáni Nagydíj alighanem a két Red Bull balesete miatt emlékezetes mindenkinek, de később, a biztonsági autó utáni újrarajtnál Vettel elszúrta az első kanyart, és végül úgy is csak negyedik lett, hogy Bottas is előle esett ki.

Hamilton nyert Bakuban, ahogy Hamilton nyert a Paul Ricard versenypályán is, ahol Vettel a másik Mercedes-pilótával, Bottasszal ütközött rögtön a rajt után.

Mindkét hibája elég nagy nyomás alatt történt, Vettel egyiknél sem tudott higgadt maradni.

A nyomás pedig csak tovább nőtt. Vettel Hockenheimtől nem messze nőtt fel, sosem nyert még a helyi pályán, ahol aztán saját hibájából, az élről esett ki. Hamilton a 14. helyről rajtolva hajrázott fel mögé, a 24 másodperces hátrányát is megfelezte, amikor a német egyszerűen kicsúszott az esőben a Sachskurvében, csak magát okolhatta.

Ha nem vezet, baj van

Hazai pályáján nem jött össze a siker, a csapat otthonában, Monzában majd javít, gondolhatta. A Ferrari bivalyerős volt egész hétvégén az Olasz Nagydíjon, és bár Kimi Räikkönen elvitte előle a pole pozíciót, várható volt, hogy a csapat majd valahogy a csapattárs elé menedzseli, hiszen a vb-címért zajló harc egyre kiélezettebb. Erre megint ő rontott: Hamilton kívülről előzte, ő nem engedett, összeértek, de a Mercedes maradt egyenesben, a Ferrari pördült meg.

Nyomás Hamiltonon is volt, a Német és az Olasz Nagydíj is könnyűszerrel Vettelé lehetett volna, amivel egészen másképp állna a világbajnoki pontverseny, amiben már 30 ponttal vezet Hamilton.

A 2018-as hibáival felesleges plusz nyomást helyezett magára, mintha önmagában egy kiélezett csata a szezon vége felé nem lett volna elég. Hamilton lassabb kocsival is hibátlan tudott maradni több futamon is, tényleg tanári módon autózott például Hockenheimben és Monzában – jelenleg egyértelműen emiatt van előrébb a világbajnokságban.

Tényleg annyival jobb a Ferrari?

Reálisan nézve a maradék hét futamból három fekszik a Mercedesnek, miután fordult a kocka, és már nem a német csapaté az előny a gyors pályákon. A papíron látott előny persze nem minden, Monzában is azt láthattuk, hogy a Mercedes jó stratégiával előzte meg a gyorsabb Ferrarit.

Az eddigi 14 versenyt nézve egyébként nem látni nagy különbséget Vettel és Hamilton között, az angol leggyorsabb köre futamonként átlagban 0,65 százalékkal marad el a leggyorsabb körtől, Vettel ugyanebben a mutatóban 0,71-gyel áll, de Kanada óta hajszálnyival gyorsabb a német – mégis Hamiltoné a több pont a bajnokság ezen szakaszában. (Némileg meglepő egyébként, de Hamiltonnak csak két, Vettelnek pedig csak egy leggyorsabb köre van az idei szezonban.)

Vettel hibáira persze nem építhet a Mercedes és Hamilton sem a folytatásban, de taktikát lehet építeni a nyomásgyakorlásra. Ha a három pályát, ami fekszik nekik (Szuzuka, Austin és Brazília), lehozzák betli nélkül, kicentizve, de elég lehet Hamiltonnak a címvédéshez. Éppen ezért a 30 pontos hátrányba került Vetteltől egyre több és egyre nagyobb rizikó kell majd: és ahogy azt az elmúlt 15 hónapban láttuk, nem áll jól hidegvérrel.

Csak az idei hibáit nézve elkülöníthetjük a hockenheimit a többitől, ha ott nem esik, szinte biztos, hogy nyer, a csúszós aszfalt szólt közbe – egy korábbi világbajnoktól nyilván nem várnánk ilyet. A többinél nem az élen rontott, vagyis a 2018-as vb-cím a szombatokon, az időmérőkön dőlhet el (már ha azt feltételezzük, hogy az élen állók a futamon továbbra is alig hibáznak): ha száraz a kvalifikáció, az a Ferrarinak kedvez, de a pilóták közül Hamiltonnak.

Persze nem véletlenül négyszeres világbajnok Vettel (is), ha összeszedi magát, a kocsija megvan hozzá, hogy lehajrázza Hamiltont. Pont, mint 2012-ben, amikor hat futam alatt négyszer nyert, és 39 pontos hátrányt dolgozott le Fernando Alonsóval szemben. A feladat és a megoldás is adott tehát a németnek.

Az angol recept

Hamilton épp a monzai siker után beszélt arról, hogy mentálisan a lehető legjobb állapotban várja a szezon utolsó harmadát. „A futam előtt egyáltalán nem éreztem magam megkönnyebbülve. Arra gondoltam, hogy van előttem két Ferrari, hogyan előzöm meg őket, hogyan nem vesztek hét, vagy annál is több pontot.

Nehéz elképzelni, milyen kemény felkészülés után kerül az ember abba a tudatállapotba, amiben most vagyok. Kiegyensúlyozottnak kell lenni, hibátlannak, folyamatosan hozni az eredményt, ez minden energiát felemészt, és még többet. Nem így érkezem meg a futam helyszínére, keményen dolgozom érte nap mint nap. Főleg egy ilyen hosszú szezonban nagyon könnyű megérkezni felkészületlenül, nem megfelelő hozzáállással

– nyilatkozta Hamilton a Sky Sportsnak, majd arra is kitért a vetteles koccanása kapcsán, hogy mindenki érzi a nyomást, ami egyre fokozódik, rá és a németre is egyre komolyabban nehezedik.

Nettó 80 pont?

Nyilván nem teljesen így működnek a dolgok, de ha azt nézzük, hogy Vettel hányadik helyen, milyen tempó mellett hibázott, és eközben Hamilton hol autózott, akkor a fenti négy futamot (Azerbajdzsán, Franciaország, Németország, Olaszország) vizsgálva hatalmas különbséget látunk.

Jó eséllyel Azerbajdzsánban, Németországban és Olaszországban is Vettel-győzelem jöhetett volna Hamilton-második hellyel, ehelyett a német két negyedik helyet és egy kiesést tud felmutatni. Míg Franciaországban második lehetett volna Hamilton mögött, csak az ötödik lett a korai hibával.

(És akkor ebben még benne sincs a kínai ütközése Verstappennel, amiben ugye nem ő volt a hibás.)

Ez azt jelenti, hogy a mostani 30 pontos Hamilton-előny helyett Vettelnek kellene vezetnie 50 ponttal.

Borítókép: Mark Thompson / Getty Images Hungary.