Briatore és Brawn fejtette meg, miért bukik el Vettel és a Ferrari

vetteljap11
2018.10.13. 20:16
Ők ketten, mármint Flavio Briatore és Ross Brawn 12 vb-t nyertek – kettőt együtt –, így tudják, miről beszélnek, amikor Sebastian Vettel, illetve a Ferrari idei szezonját értékelik. A német alapvető hozzáállásbeli hivát követett el, az olasz csapatot váratlan tragédia sújtotta.

Nagyon úgy néz ki, hogy Sebastian Vettel és a Ferrari nyert helyzetből veszíti el idén a világbajnokságot. Júliusban, a Brit GP után még 8 ponttal vezetett, azóta hét futamon 67 pontos hátrányba került a német versenyző, és már csak 100-at lehet szerezni.

Nico Rosberg, a 2016-ban visszavonult, azévi bajnok a minap Flavio Briatoréval, a négyszeres bajnok volt Benetton- és Renault-főnökkel készített interjút, Vettelről is kérdezte.

Az exmenedzser tökéletesen világított rá, hol, illetve min megy el a németnek a világbajnokság.

Vettel nem nyeri meg a vb-t, ő futamokat nyert idén, és ez nem így működik. Ha háromszor-négyszer rajtavesztesz, akkor mindig eldobsz 25 pontot, és ezt fejben nagyon nehéz feldolgozni. Pilótaként óriási nyomás alatt vagy, de ha ezt tudod kezelni, elvégzed a melót, nem esel ki a futamból, már nyertél. Ha kiesel, az a lehető legrosszabb eshetőség.

Briatore alaptételt idézett fel, amit Vettel idén figyelmen kívül hagyott: mindig érj célba. Egy hónapja egy cikkben összeszedtük, hol rontott Vettel, de azért gyorsan idézzük fel, mely futamokon kapkodta el a ferraris.

  • Azerbajdzsáni GP, április vége: 4 körrel a vége előtt, az újraindításnál rizikózott, 2. helyről próbálta előzni Bottast, de lecsúszott a pályáról, 4.-nek esett vissza - végül csak 5. lett, miközben Bottas kiesett az élről, így a győzelem Hamilton ölébe hullott
  • Francia GP, június közepe: a rajt után Bottasszal ütközött, a Ferrari szárnya letört, utolsónak esett vissza - 3. helyre mentett, de Hamilton nyert
  • Osztrák GP, a következő futam: a rajtnál kockáztatott, az első kanyarban a 9. helyre esett vissza - 3. lett itt is, de valószínűleg győzelmet bukott, mert mindkét Merci kiesett
  • Német GP, július közepe: Vettel közel 10 másodperccel vezetett, amikor eleredt az eső, senki nem zavarta, de kicsúszott az élről, kiesett - nem szerzett pontot, Hamilton nyert
  • Olasz GP, szeptember eleje: a 3. kanyarban próbálta előzni Hamiltont a 3. helyről, összeértek, kipördült - 4. helyre mentett, Hamilton nyert

Nem számoljuk össze most, ez hány pont mínusz Vettelnek, és mennyi plusz Hamiltonnak - itt már megtettük, de Briatore tudja, miről beszél Vettellel kapcsolatban: átélte ugyanezt egy másik pilótával, a 2005-ben és 2006-ban bajnok Fernando Alonsóval, aki az olasz keze alatt lett kétszeres győztes a Renault-nál.

El kell Vettelnek mondani, hogy a futam nem egy kör, hanem 53 kör. Emlékszem, ugyanez volt nálunk Alonsóval. Ha bajnokságot akarsz nyerni, a harmadik hellyel már jó vagy. A lényeg, hogy maradj pályán. A monzai balesete teljesen értelmetlen volt. Tudod, hogy jobb a kocsid, fékezel és hátul maradsz, ennyi. Van még 50 köröd javítani. Ha kiesel, nulla köröd marad javítani. Ha ütközöl valakivel, akinek több pontja van nálad, akkor az ellenfelednél az előny


Briatore és Alonso anno két gyorsabb autót győzött le, 2005-ben Räikkönen McLarenjét – igaz, az rém megbízhatatlan volt –, 2006-ban Schumacher Ferrariját.

„A cél, hogy pontokat szerezz. Nem kell megnyerned minden versenyt, hogy megnyerd a bajnokságot. Nem a futamgyőzelmek számítanak, a pontok számítanak”

– magyarázta Briatore, és mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az ő két vb-je Alonsóval.

A spanyol ugyanis sem 2005-ben, sem 2006-ban nem nyert meg több versenyt, mint a bajnokságban második helyezett Kimi Räikkönen, illetve Michael Schumacher. Hétszer-hétszer győztek mindkét évben, és Alonsónak 2005-ben volt egy hat, 2006-ban egy hétversenyes nyeretlenségi sorozata.

Előbbi évben négy, utóbbiban három hónapon át volt nyeretlen. Sőt, 2005-ben már csak akkor nyert futamot újra, a szezonzárót, amikor már rég bajnok volt, vagyis a címet pontszerzésekkel gyűjtötte be.

Nem bonyolult recept, a menedzser, aki korábban nyert már világbajnokságokat - Schumacherrel 94-ben és 95-ben - rávezette a helyes útra versenyzőjét, ketten együtt behúzták a vb-t. De miért nem vezette rá valaki Vettelt?

Valószínűleg, mert aki ezt megtette volna, tragikus hirtelenséggel meghalt. Nem mi állítjuk, illetve csak közvetve, hanem Ross Brawn, aki Briatoréhoz hasonlóan arról beszélt, hogyan bicsaklott meg a Ferrari vb-támadása.

Nyilvánvaló, hogy a Ferrari nagyon erős idén, ledolgozták a technikai hátrányukat a Mercedeshez képest. A megbízhatóságuk is javult tavaly óta, akkor hol a probléma? Kétségtelenül ott, hogy hirtelen elveszítették a vezetőjüket, Sergio Marchionnét, aki hatalmas befolyással volt a csapatra. Óriási csapás érte őket

– találta okot a Ferrari-elnök halálában a Forma-1 jelenlegi technikai főnöke, aki a Benettonnál két, a Ferrarinál öt vb-címet nyert Schumacherrel, majd 2009-ben saját csapatával Jenson Buttont segítette világbajnoksághoz.

Marchionne már kómában volt, amikor Vettel Hockenheimben elkövette az első végzetes hibát, majd két nappal később meghalt. A Hungaroringen dupla dobogót hozott a Ferrari, Vettel második lett, majd a nyári szünet után Spában csont nélkül nyert, hogy aztán Monzában eldobja, amit addig építettek. Azóta lejtmenet, az istálló teljesen szétesőben van.

Marchionne óriási hatással volt a Ferrarira 2014-es érkezése óta. Ő szervezte át a csapatot, elküldte Alonsót, behúzta Vettelt, évről évre hosszabbított Räikkönennel, ő készítette elő Charles Leclerc érkezését, és ő nevezte ki csapatfőnöknek Maurizio Arrivabenét. És bár papíron nem volt rangja a csapatban, folyamatosan rajta tartotta a szemét, még Arrivabenén is: nem volt döntés, ami rajta ne ment volna keresztül.

Halálával szétesett az irányító Arrivabene-Marchionne-tandem, és előbbi bármennyire is tűnt ügyes vezetőnek az elmúlt bő három évben, egyedül nem tudta sikerre vinni a Ferrari vb-projektjét.

Nem tudott Vettel Briatoréja lenni.

Természetesen nehezebb volt a feladata, négyszeres bajnokot kellett volna terelgetnie, míg a másik olasz egy majdnem újonc Alonsót irányított, de a német klasszisából nem volt képes kihozni a maximumot.

Hogy kin megy el a vb – mint látjuk –, összetett kérdés, és Brawnnak nagyon igaza van abban, hogy most nem hogy nem érdemes, nem is szabad ezzel foglalkozni – most dől el ugyanis, hogy a Ferrari-terv képes lesz-e megújulni, és továbbmenni:

„Jó pár krízist átéltem a Ferrarinál, úgyhogy tudom, ilyenkor össze kell tartani, egységesnek kell maradni, előre kell nézni anélkül, hogy bárkire is ujjal mutogatnának.”

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?