Nem lesz kész az F1-teszt rajtjára a Williams

2019.02.17. 09:28

A múlt heti fejleményekből már sejteni lehetett, hogy komoly csúszásban van a Williams a 2019-es F1-autó összerakásával, hiszen hétfőn csak egy 2018-as kocsin mutatták be az idei festést (egyedül az első szárny kialakítása volt 2019-es rajta a minta mellett), majd hét közben lefújták a vasárnapra tervezett forgatási napot, pénteken pedig számítógépes képeken leplezték le az FW42-t.

Kapcsolódó
Csak megmutatta a Williams is 2019-es F1-kocsiját

Csak megmutatta a Williams is 2019-es F1-kocsiját

Egyelőre még csak a képeken, élőben talán pont elkészülnek hétfőre.

Vasárnapra aztán kiderült, amitől a leginkább tartottak: nem tudják időben összeszerelni az autót, így lemaradnak a hétfőn kezdődő kollektív teszt rajtjáról Barcelonában, és csak később csatlakoznak a többiekhez, nagy valószínűséggel kedden.

Ez dupla visszaesés 2018 legrosszabb csapatának, hiszen így még egy nagyon fontos tesztnapot buknak, amivel további hátrányba kerülnek a többiekkel szemben.

„Sajnálatos módon keddre kell halasztanunk az előszezoni teszt kezdetét Barcelonában. Hihetetlenül sűrű telünk van Grove-ban, hogy előkészítsük az FW42-t az idényre, de mindenki legnagyobb erőfeszítése ellenére még egy kis idő kell, hogy pályára tudjuk gurítani” – állt a helyettes csapatfőnök Claire Williams közleményében.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!

Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!

A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.

március 3., 07:27

  • Sport
Kerkez Milosékra a Manchester City vár

Kerkez Milosékra a Manchester City vár

Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.

március 3., 08:46

  • Sport
Dibusz visszatért a kapuba, a Ferencváros idegenben győzte le a Debrecent

Dibusz visszatért a kapuba, a Ferencváros idegenben győzte le a Debrecent

Már csak két pont a magyar rekordbajnok hátránya a Puskás Akadémia mögött.

2 órája

  • Címlapon
Orbán Viktor titkos online sereget toboroz

Orbán Viktor titkos online sereget toboroz

A csapat a Harcosok klubja névre hallgat.

2 órája

  • Sport
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio

A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio

A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.

március 3., 08:39

  • Sport
Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán

Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán

A doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő olasz Jannik Sinner továbbra is vezet.

március 3., 10:03

  • Sport
Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten

Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten

Csapata legjobbjaként a top 10-ben búcsúzott az F4 Middle East Championshiptől a magyar.

március 3., 13:26

  • Sport
Még Guardiolát is meglepte a Manchester City aranylabdás sztárja

Még Guardiolát is meglepte a Manchester City aranylabdás sztárja

„Erre korábban nem számíthattam.”

március 3., 10:43

  • Címlapon
Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén

Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén

Ez történik szerinte „6000 évnyi Fidesz után”.

3 órája

  • Sport
Edzője sem tudja, mikor térhet vissza a magyar válogatott kiválósága

Edzője sem tudja, mikor térhet vissza a magyar válogatott kiválósága

Az egy góllal elvesztett bajnoki rangadóról feltűnően hiányzott.

március 3., 19:25

  • Sport
A vereséget elkerülte, de az újabb blamát így sem úszta meg Robbie Keane Ferencvárosa

A vereséget elkerülte, de az újabb blamát így sem úszta meg Robbie Keane Ferencvárosa

Tóth Alex szerint az utolsó tíz percet leszámítva értékelhetetlen volt a címvédő teljesítménye.

március 2., 20:13

  • Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.

5 órája

  • Sport
Szoros csatában maradt le az Európa-bajnoki címről junior női párbajtőrcsapatunk

Szoros csatában maradt le az Európa-bajnoki címről junior női párbajtőrcsapatunk

A férfi tőrválogatott is közel állt az éremszerzéshez a korosztályos Eb zárónapján.

március 2., 20:26

  • Címlapon
Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak

Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak

Elkezdődött a költési időszak, amely márciustól júniusig tart.

2 órája

  • Sport
Rossz hírt kaptak az Inter-drukkerek a Feyenoord elleni BL-meccs előtt

Rossz hírt kaptak az Inter-drukkerek a Feyenoord elleni BL-meccs előtt

Négy gól és öt gólpassz esett ki a csapatból a Napoli elleni rangadó miatt.

március 3., 14:48

  • Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Felidegesítette a másodedző...

március 2., 08:45

  • Sport
Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül

Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül

Az 5193 méter magas Shkhara Grúzia legmagasabb pontja.

március 2., 09:12

  • Sport
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal

Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal

Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.

március 3., 20:13

  • Sport
A 17. perctől emberelőnyben futballozhatott a Barcelona, visszavette a vezetést Spanyolországban

A 17. perctől emberelőnyben futballozhatott a Barcelona, visszavette a vezetést Spanyolországban

Dani Olmo előbb piros lapot harcolt ki, majd két gólpasszt adott az első félidőben.

március 2., 19:12

  • Sport
Egyre nagyobb pácban a Dárdai testvérek, nagy pofont kapott csapatuk

Egyre nagyobb pácban a Dárdai testvérek, nagy pofont kapott csapatuk

Január vége óta nyeretlen a kék-fehér gárda.

március 2., 15:38

  • Sport
Olyan dolog történt Schäfer Andrásék meccsén, mint a Bundesligában még soha

Olyan dolog történt Schäfer Andrásék meccsén, mint a Bundesligában még soha

A berliniek mindössze két mérkőzést tudtak megnyerni a legutóbbi tizennyolcból.

március 2., 17:40

  • Sport
Hihetetlen összeget kapott farmerjáért a világ legjobb sakkozója

Hihetetlen összeget kapott farmerjáért a világ legjobb sakkozója

A pénzt jótékonysági célokra fordítják.

március 2., 16:26

  • Címlapon
Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember

Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember

Sajátos stílusban reagált az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségesének.

1 órája

  • Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.

8 órája

  • Sport
Elképesztő feltámadás után védte meg címét a Ferencváros a Magyar Kupában

Elképesztő feltámadás után védte meg címét a Ferencváros a Magyar Kupában

Laura Glauser volt a hős, ötből négy hétméterest is kivédett a párbajban.

március 2., 17:34

  • Sport
95 ezer nézőt vonzott egy jégkorongmérkőzés az Egyesült Államokban

95 ezer nézőt vonzott egy jégkorongmérkőzés az Egyesült Államokban

Mindez azonban csak a második legnagyobb nézőszám az NHL-ben.

március 2., 09:25

  • Sport
Debrecenben szakadt meg a Fehérvár pocsék idegenbeli sorozata

Debrecenben szakadt meg a Fehérvár pocsék idegenbeli sorozata

Az Újpestnek nem kellő csatár a meccs egyik főhőse lehet a vendégek színeiben.

március 2., 16:16

  • Sport
Klubtörténelmi bronzérmet hozott a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntője

Klubtörténelmi bronzérmet hozott a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntője

A fináléban az elmúlt három kiírásban győztes Ferencváros a Győrrel csap majd össze.

március 2., 15:19