Orbán
8 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Befagyasztják az F1 új korszakát jelentő versenyautók fejlesztését

2020.03.31. 16:04 Módosítva: 2020.03.31. 16:12

A téli teszteken lepleződött a Mercedes F1-es csapatának trükkös megoldása, a DAS névre hallgató rendszer, amivel a pilóták az első kerekek szét- és összetartását tudják menet közben módosítani a kormány hátrahúzásával vagy visszatolásával.

A rendszert a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) gyorsan be is tiltotta a 2021-es szezonra, tehát csak 2020-ban használhatta volna a hatszoros világbajnok csapat.

Csakhogy ez még jóval a koronavírus-járvány világméretűvé válása előtt történt, ami teljesen új helyzetet teremtett az F1-ben. Azóta az egész 2020-as szezon megrendezése kérdésessé vált, az első nyolc versenyt törölték. Emiatt a FIA egy évvel elhalasztotta a 2021-re tervezett nagy szabálymódosításokat, így jövőre is jelenleg hatályos előírások lesznek érvényben. A BBC cikke szerint a FIA azonban úgy határozott, hogy ettől még a Mercedes DAS-rendszere nem számít majd legálisnak 2021-ben. 

További fontos döntéseket hozott a testület:

  • A csapatok nem fejleszthetik idén a 2022-es új szabályok szerint épülő autóikat. A BBC úgy tudja, a csapatok arról is tárgyalnak, hogy még egy évvel, tehát 2023-ra tolják el az átfogó szabályváltoztatások bevezetését. 
  • Annak érdekében, hogy a jelenlegi helyzetben gyorsan újra lehessen indítani a szezont, a csapatok belementek, hogy a szezonközben szabályváltoztatások elfogadásához ne legyen szükség mind a 10 csapat egyetértésére. 
  • A szezont követő gumitesztet egy naposra csökkentették. Az előre hozott nyári szünetet meghosszabbították egy héttel. Ez alatt a csapatok nem dolgozhatnak autóikon, a gyáraknak zárva kell lenniük. 
  • Az erőforrásokra vonatkozó szabályok is változnak: ha 14 versenyből vagy annál kevesebből áll a 2020-as szezon, akkor három helyett csak kettő hajtásláncot használhatnak a csapatok, 11 vagy annál kevesebb futam esetén pedig csupán egyet.