Hamilton nyerte a Spanyol Nagydíjat, visszavágott Verstappennek

2020-08-16T145423Z 48308163 UP1EG8G15EN2E RTRMADP 3 MOTOR-F1-SPA
2020.08.16. 17:01

Vasárnap a Spanyol Nagydíjjal folytatódott az idei F1-es világbajnokság, a szezon hatodik futamán a címvédő hatszoros világbajnok Lewis Hamilton indulhatott az élről, mellőle csapatárra, Valtteri Bottas rajtolt. A finn mindössze 59 ezredmásodperccel maradt el Hamiltontól, akinek pályafutása újabb mérföldkőhöz érkezett: 150. alkalommal indulhatott az első sorból, ami új rekord az F1-ben. A két Mercedes mögött a Red Bull-lal Max Verstappen volt a harmadik leggyorsabb a szombati időmérőm, a hollandot a két Racing Point – Sergio Pérez és Lance Stroll – követte. A Ferrarik elvesztek a középmezőnyben, Charles Leclerc 9. lett, Sebastian Vettel pedig 11. 

Az időmérőn és a szabadedzéseken látott tempó alapján toronymagasan a Mercedes volt a 66 körös futam esélyese, az erőviszonyokat a gumikopás kavarhatta meg a spanyolországi hőségben: egy héttel korábban Silverstone-ban, a 70. évforduló Nagydíján a jobb gumikezelésnek köszönhetően tudott győzni Verstappen, a Red Bull most is ebben bízhatott. Tavaly Hamilton nyert Bottas előtt, a harmadik helyre Verstappen futott be.

Hamilton simán eljött a rajtnál, Bottas nem tudta megszorongatni, sőt, a finnt Verstappen és az 5. helyről rajtoló Stroll is megelőzte a célegyenes végén.  A középmezőnyben Pierre Gasly rajtolt nagyot, a francia pilóta két pozíciót javítva a nyolcadik helyre jött fel az AlphaTaurival. A Ferrarik maradtak a 9. és a 11. helyen a rajt után.

Az első körökben Hamilton és Verstappen gyorsan elhúzott a mezőnytől, 1,3-1,5 másodperc volt közöttük a távolság. Bottas az 5. körben tudta megelőzni Strollt, addigra viszont több mint 3 másodpercre nőtt a hátránya Hamiltonhoz képest. Verstappent közben arra kérte a csapata, hogy maradjon le egy kicsit Hamiltontól, erre a holland az válaszolta, hogy nem fog tudni, mert Hamilton "szuperlassan" megy, azaz spórol a gumikkal. 

A 12. körben Hamilton megfutotta a verseny leggyorsabb körét, majd a következő körökben  elkezdte emelni a tempót, Verstappen hátránya gyorsan  3,2-3.4 másodpercre nőtt. A Mercedes is arra biztatta pilótáját, hogy növelje előnyét az első kerékcsere előtt. Verstappen közben az elhasználódó hátsó gumijaira panaszkodott a rádión, úgy tűnt tehát, hogy ezúttal elmarad a stratégiai csata a Red Bull és a Mercedes között. A 19. körben Hamilton előnye már majdnem 6 másodperc volt Verstappenhez képest, aki ingerülten kérlelte csapatát, hogy cseréljék le a tönkre ment gumikat.

A 22. percben teljesült Verstappen kívánsága, közepes keverékű gumikat kapott a kiállásnál. Hamilton egy körrel később állt ki, ő is közepes gumikat kapott. Nem sikerült tökéletesen a boxkiállása, körülbelül 2 másodpercet veszített a brit. Bottas is kiállt utána, így  visszaállt a Hamilton-Verstappen-Bottas sorrend. Verstappen faragott egy keveset hátrányából, 4 másodperccel követte Hamiltont. Bottas közben a fekete overáljára panaszkodott, melege volt a finn pilótának.  A Mercedes a rasszizmus elleni harc jegyében váltott fekete színre az idény elején, a csapat korábban cáfolta, hogy  az autók fekete borítása túlmelegedési problémákat okozna. 

A 30. kör tájékán Hamilton gumijain elkezdtek megjelenni a hólyagosodás nyomai, de ez a tempóján nem látszott meg, Verstappen nem tudott közelebb kerülni hozzá.  A középmezőnyben komoly csaták zajlottak a pontszerző helyekért, Pérez Strollt előzte meg a 4. helyért, Albon és Gasly pedig Esteban Ocont nyomta le. A Ferrarinál azt jelentették, hogy az 50. körben elérheti az eső a pályát, a Mercedes azt mondta Hamiltonnak, hogy rövid záporra számítanak a verseny utolsó szakaszában. Ebből végül semmi nem lett, nem érkezett meg a várt zuhé.

A 37. körben Leclerc megpördült a célegyenes előtti sikánban, a visszajátszásból kiderült, hogy hirtelen lekapcsolt a motorja. Hiába tudott visszaállni, egy körrel később kénytelen volt feladni a versenyt. A csapat később azt közölte, hogy az egyik kerékvető okozhatta a meghibásodást. 

A 40. körre Hamilton előnye már 10 másodperc fölé nőtt, Verstappen tehetetlen volt, nem tudta tartani vele a lépést. A 42. körben letudta második kerékcseréjét is a holland, megint közepes gumikat kapott. Bottas 7 körrel később állt ki, de így is csak a Red Bull mögé tudott visszaállni, viszont a lágyabb keveréket kapta meg a hátralévő 17 körre. Hamilton még tovább húzta, csak az 52. körben cserélt kereket. 

A kerékcserék második köre után sem változott a verseny képe: Hamilton folyamatosan gyorsabb volt Verstappennél. Bottas sem tudott közeledni a Red Bullra, kezdett beállni a végső sorrend. A negyedik helyen álló Pérez 5 másodperces büntetést kapott, amiért nem vette figyelembe a kék zászlóst figyelmeztetést, amikor Hamilton lekörözte. Ez azért volt fontos, mert csapattársa, Stroll 7 másodpercre volt tőle, tehát igyekeznie kellett, hogy megtarthassa a pozícióját. A 65. körben harmadszorra is kihívták Bottast, hogy a friss gumikon megfussa a verseny leggyorsabb körét, és megszerezze az azzal járó bónuszpontot. 

Hamilton 23 másodperccel nyert Verstappen előtt, Bottas 3. lett. Hamilton zsinórban negyedik alkalommal nyerte meg a Spanyol Nagydíjat.

A mostani volt Hamilton 88. futamgyőzelme, közel van ahhoz, hogy beállítsa a hétszeres világbajnok Michael Schumacher rekordját, aki 91-szer győzött az F1-ben. 

Egy másik Schumacher-csúcsot viszont megdöntött Hamilton: 156. dobogós helyezését szerezte meg Spanyolországban. 

Az élmezőny mögött Sergio Pérez megtartotta negyedik helyét, Stroll 5. lett, mögöttük Sainz-Vettel-Albon-Gasyl-Norris volt a sorrend. Ki kell emelnünk a 11. helyről induló Vettelt, aki az egykiállásos stratégiájának köszönhetően szerezte meg a bravúrnak számító 7. helyet. Bottas végül megfutotta a verseny leggyorsabb körét, így övé lett a bónuszpont. 

Idei negyedik győzelmével Hamilton tovább növelte előnyét a világbajnokságban, már 132 pontja van, a második helyen álló Verstappennek 95, Bottasnak pedig 89. A 2020-as világbajnokság két hét múlva a Belga Nagydíjjal folytatódik. 

Spanyol Nagydíj, végeredmény:

  • 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:31:45.279 óra
  • 2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 24.117 másodperc hátrány
  • 3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 44.752 mp h.
  • 4. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 1 kör h.
  • 5. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 1 kör h.
  • 6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1 kör h.
  • 7. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1 kör h.
  • 8. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 1 kör h.
  • 9. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1 kör h.
  • 10. Lando Norris (brit, McLaren) 1 kör h.

Leggyorsabb kör: Bottas, 1:18.813 perc (66. kör)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten

Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten

Csapata legjobbjaként a top 10-ben búcsúzott az F4 Middle East Championshiptől a magyar.

március 3., 13:26

  • Sport
Kerkez Milosékra a Manchester City vár

Kerkez Milosékra a Manchester City vár

Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.

március 3., 08:46

  • Sport
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!

Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!

A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.

március 3., 07:27

  • Sport
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.

tegnap, 22:21

  • Sport
Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán

Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán

A doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő olasz Jannik Sinner továbbra is vezet.

március 3., 10:03

  • Sport
Még Guardiolát is meglepte a Manchester City aranylabdás sztárja

Még Guardiolát is meglepte a Manchester City aranylabdás sztárja

„Erre korábban nem számíthattam.”

március 3., 10:43

  • Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.

3 órája

  • Sport
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját

Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját

Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.

március 3., 06:44

  • Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.

3 órája

  • Sport
A vereséget elkerülte, de az újabb blamát így sem úszta meg Robbie Keane Ferencvárosa

A vereséget elkerülte, de az újabb blamát így sem úszta meg Robbie Keane Ferencvárosa

Tóth Alex szerint az utolsó tíz percet leszámítva értékelhetetlen volt a címvédő teljesítménye.

március 2., 20:13

  • Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket

Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket

Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...

március 2., 08:44

  • Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.

44 perce

  • Sport
A Chelsea ellen készül a magyar labdarúgás nagy tehetsége

A Chelsea ellen készül a magyar labdarúgás nagy tehetsége

„A szurkolóink elég kemények” – figyelmeztette a Konferencia-ligában hozzájuk látogató londoniakat.

március 3., 20:51

  • Sport
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal

Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal

Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.

március 3., 20:13

  • Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Felidegesítette a másodedző...

március 2., 08:45

  • Sport
99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba

99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba

Másfél éve házasságtörést követett el a portugál sztár.

március 2., 20:19

  • Sport
Szoros csatában maradt le az Európa-bajnoki címről junior női párbajtőrcsapatunk

Szoros csatában maradt le az Európa-bajnoki címről junior női párbajtőrcsapatunk

A férfi tőrválogatott is közel állt az éremszerzéshez a korosztályos Eb zárónapján.

március 2., 20:26

  • Sport
Rossz hírt kaptak az Inter-drukkerek a Feyenoord elleni BL-meccs előtt

Rossz hírt kaptak az Inter-drukkerek a Feyenoord elleni BL-meccs előtt

Négy gól és öt gólpassz esett ki a csapatból a Napoli elleni rangadó miatt.

március 3., 14:48

  • Sport
Debrecenben szakadt meg a Fehérvár pocsék idegenbeli sorozata

Debrecenben szakadt meg a Fehérvár pocsék idegenbeli sorozata

Az Újpestnek nem kellő csatár a meccs egyik főhőse lehet a vendégek színeiben.

március 2., 16:16

  • Sport
A világelit küszöbén a 17 éves magyar motoros

A világelit küszöbén a 17 éves magyar motoros

Súlyos csuklósérülése sem gátolta meg a fejlődésben.

március 2., 15:04

  • Sport
A 17. perctől emberelőnyben futballozhatott a Barcelona, visszavette a vezetést Spanyolországban

A 17. perctől emberelőnyben futballozhatott a Barcelona, visszavette a vezetést Spanyolországban

Dani Olmo előbb piros lapot harcolt ki, majd két gólpasszt adott az első félidőben.

március 2., 19:12

  • Sport
Elképesztő feltámadás után védte meg címét a Ferencváros a Magyar Kupában

Elképesztő feltámadás után védte meg címét a Ferencváros a Magyar Kupában

Laura Glauser volt a hős, ötből négy hétméterest is kivédett a párbajban.

március 2., 17:34

  • Címlapon
A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”

A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”

Nem aratott osztatlan sikert a magyar miniszterelnök bejelentése.

16 perce

  • Sport
Klubtörténelmi bronzérmet hozott a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntője

Klubtörténelmi bronzérmet hozott a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntője

A fináléban az elmúlt három kiírásban győztes Ferencváros a Győrrel csap majd össze.

március 2., 15:19

  • Sport
Hihetetlen összeget kapott farmerjáért a világ legjobb sakkozója

Hihetetlen összeget kapott farmerjáért a világ legjobb sakkozója

A pénzt jótékonysági célokra fordítják.

március 2., 16:26

  • Sport
95 ezer nézőt vonzott egy jégkorongmérkőzés az Egyesült Államokban

95 ezer nézőt vonzott egy jégkorongmérkőzés az Egyesült Államokban

Mindez azonban csak a második legnagyobb nézőszám az NHL-ben.

március 2., 09:25

  • Sport
Olyan dolog történt Schäfer Andrásék meccsén, mint a Bundesligában még soha

Olyan dolog történt Schäfer Andrásék meccsén, mint a Bundesligában még soha

A berliniek mindössze két mérkőzést tudtak megnyerni a legutóbbi tizennyolcból.

március 2., 17:40